Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum

Reumatológiai Tanszék

Az osteoporosis (OP) népbetegség, amely komoly terhet ró mind az egyénre, mind a társadalomra. Ezért a korai felismerés, a hatékony megelőzés és kezelés elengedhetetlen. A diagnosztikában az osteodenzitometria mellett hatékony laboratóriumi markerek is rendelkezésre állnak. A megelőzés része a mozgásterápia, a napfény és a megfelelő diéta, különös tekintettel az elégséges kalcium- és D-vitamin-bevitelre. Utóbbiak egyben a „bázisterápiát” is jelentik, mert a leghatékonyabb reszorpciógátlók sem hatnak megfelelően kalcium és D-vitamin hiányában. Számos hatékony reszorpciógátló (biszfoszfonátok, női hormonok, raloxifen) és csontépítő szer (teriparatid) mellett igen jól alkalmazható a kettős hatású, a csontturnover egyensúlyát biztosító, valamint a törési rizikót csökkentő stroncium-ranelát.

Osteoporosis (OP) is a common disease that is an important burden of the individual, as well as the society. Therefore early diagnosis, effective prevention and treatment are essential. In addition to bone densitometry, various biochemical laboratory markers have become available for the monitoring of bone turnover. Prevention includes sunshine, exercise and optimal diet including calcium and vitamin D intake. Numerous effective anti-resorbing (e.g. bisphosphonates, raloxifene, sex-hormones) and bone-forming agents (teriparatide) are available to effectively treat OP. However, the balance between bone resorption and formation can be maintained by administering strontium ranelate, an agent with dual action that also prevents vertebral and non-vertebral fractures.

Az osteoporosis (OP, csontritkulás) a csontváz generalizált, progresszív betegsége, amelyben a csonttömeg fogyása, a mikroarchitektúra károsodása és a csontminőség romlása fokozott törékenységhez vezet. Legtöbbször involúciós (postmenopausalis és senilis) csontritkulással találkozunk, továbbá másodlagos osteoporosissal, amelyeket más betegségek (pl. rheumatoid arthritis, hyperthyreosis, vese- és májelégtelenség) vagy bizonyos gyógyszerek okoznak. Az OP a metabolikus osteopathiák egyik formája. Utóbbiak közé tartozik többek között, az osteomalacia és a hyperparathyreosis. Fontos, hogy az OP-t ezen egyéb kórállapotoktól elkülönítsük.

Az OP komoly terhet ró mind az egyénre mind a társadalomra. Primer vagy szekunder OP a népesség 8-10%-ában alakul ki. A törések, majd az ennek következtében kialakuló rokkantság és munkaképesség-csökkenés komoly anyagi terhet is jelent. Európában évente közel 3 millió OP talaján kialakult csonttörés következik be, ezek ellátási költsége évente 30-40 milliárd Euro. Hazánkban évi 100 ezer csonttörés történik osteoporosis miatt. Ráadásul idősekben a (combnyak)törés következtében olyan súlyos szövődmények (pl. pneumonia, thrombosis, tüdőembolia) alakulhatnak ki, amely fokozott halálozáshoz is vezethetnek. Ezért nagyon fontos a korai diagnosztika, az élethosszig tartó másodlagos megelőzés, valamint a korai, aktív kezelés.

Minden páciensnél már az anamnézis és az életmód feltérképezése kapcsán ki kell derítenünk a legfontosabb rizikófaktorokat. A csontritkulás kockázatát növeli az életkor, a női nem, a hypogonadismusok, a kis testtömeg, a pozitív családi anamnézis, a korábbi nem traumás csonttörés, a szteroidhormonok és a pajzsmirigyhormonok fokozott hatása, az immobilizáció, az elesés fokozott kockázatával járó állapotok, a rheumatoid arthritis, a krónikus máj- és vesebetegségek, a dohányzás és az alkoholfogyasztás.

A már kifejlett betegség felismerésére az osteodenzitometria (ODM) a legalkalmasabb. Ez általában OP centrumok laboratóriumában történik. Ha az ún. T-score –2,5 alatt van, akkor további labor- és röntgenvizsgálatok szükségesek a pontos diagnózishoz és az esetleges egyéb osteopathiák elkülönítéséhez. ODM tekintetében elsősorban a kétfotonos abszorpciometria (DEXA) javasolt, de a törési rizikó felmérésére a kvantitatív ultrahangos módszerek is megfelelőek. (A gyógyszerfelírás szempontjából csak az axialis vagy perifériás DEXA eredménye irányadó.) DEXA során javasolt mérési hely az ágyéki gerinc és a csípőcsont (axialis DEXA), esetleg – axialis készülék hiányában – az alkar is (perifériás DEXA). Ultrahanggal a sarokcsont vagy a kézujjak mérendőek. Értékelés a T-score alapján: –1 felett normális, –2,5 alatt kóros, a kettő közötti átmeneti zóna (osteopenia), amely további vizsgálatokat igényel. Általában fiatal- vagy középkorú, panaszmentes egyénen nem végzünk ODM vizsgálatot. A vizsgálat fontosabb javallatai a 65 év feletti életkor, az OP-os törés rizikófaktorai (lásd fent), a röntgenvizsgálattal felismert csigolyadeformitás. Csontritkulás-ellenes (anti-OP) gyógyszeres kezelés indítása előtt minden esetben indokolt a vizsgálat végzése. Fontos, hogy a mérés centrumban, megfelelően standardizált készüléken történjen. Kezelés mellett - a jelenlegi szabályozásnak megfelelően - a DEXA egy-két évente ismétlendő. Újabb, még nem elterjedt vizsgálat az ágyéki csigolyák kvantitatív komputertomográfiája (QCT), amely volumetriás csonttömeg mérést tesz lehetővé, a gyorsabban átépülő trabecularis állomány pedig a corticalistól elkülönítve vizsgálható.

Fontos, hogy a DEXA önmagában nem elegendő, így a thoracolumbalis (Th-L) gerinc, valamint a medencecsont röntgenvizsgálata is fontos. Ennek célja a különféle osteopathiák elkülönítése, valamint az OP kapcsán kialakult törések (csigolyakompresszió) felismerése, lehetőleg morfometriával együtt. Anti-OP gyógyszeres kezelés elkezdése előtt a gerincfelvétel mindenképpen indokolt, kezelés közben pedig háromévente ismétlendő. Differenciáldiagnosztikai probléma esetén, pl. csonttumorok, gyulladás, infektív gócok elkülönítésére a CT, MRI vagy csontscintigraphia is szükségessé válhat.

Ami a laborvizsgálatokat illeti, az első kivizsgálás során minden esetben elvégzendő a vérből a kalcium (összes és ionizált is!), foszfát, alkalikus foszfatáz (ALP), parathormon (PTH), 25(OH)D vitamin, TSH mérése, valamint a vizeletkalcium-ürítés meghatározása. Lehetőleg a csontturnover markerei is mérendők (reszorpció – kollagén keresztkötés, formáció – oszteokalcin, csontspecifikus alkalikus foszfatáz vagy P1NP). Nem rutinszerűen, de differenciáldiagnosztikai probléma esetén (szekunder OP endokrin kórkép, RA esetén) ugyancsak szóba jön a szérum FSH, LH, tesztoszteron, dehidroepiandroszteron-szulfát (DHEAS) illetve reumatoid faktor (RF) mérése is.

Az OP kezelésében alkalmazott gyógyszercsoportokat az 1. táblázat szemlélteti.

A megfelelő kalciumbevitel, a D-vitamin-ellátottság és a fizikai aktivitás biztosítása az OP „bázisterápiája”. (Az aktivitást lásd később.) A kalcium- és D vitamin pótlás részben diéta révén, részben gyógyszeresen végezhető. Ennek aránya az egyén életmódi sajátosságaitól (tejtermék-fogyasztás, aktivitás, napozás) függ. A javasolt napi kalciumbevitel gyermekkorban (különösen serdülőkorban) 1500 mg; nőknél premenopauzában 1000 mg; várandósság esetén és posztmenopauzában 1500 mg; férfiaknál 1200 mg. A javasolt napi D3-vitamin-bevitel nőknél premenopauzában 400 NE (10 µg)/nap; várandósság alatt 400 NE (10 µg)/nap; posztmenopauzában 800 NE (20 mg)/nap; férfiaknál (50 év felett) 800 NE (20 µg)/nap. Az aktív D-vitaminok kivételével mindegyik OP gyógyszer kombinálandó kalciummal, elégtelen diétás kalciumbevitel esetén.

 Aktív D-vitamin-származékok (alfacalcidol, calcitriol) adása (0,25–1,0 µg naponta) javasolt idősebb, 65 év feletti, involúciós OP-ban szenvedő betegek esetén, akiknek a vesefunkciója beszűkült, vagy akiknél a hagyományos D-vitamin-kezelés (600–1000 NE/nap) hatástalannak tűnik.

A reszorpció potens gátlói a biszfoszfonátok. Az orális biszfoszfonátok (alendronat: heti 70 mg, risedronat: heti 35 mg, ibandronat: havi 150 mg) elsővonalbeli készítményeknek számítanak a postmenopausalis OP megelőzésére és terápiájára. Emellett a biszfoszfonátok, nemtől függetlenül, hatékonyak a glükokortikoidok okozta OP megelőzésére és kezelésére is. A biszfoszfonátok csökkentik a vertebralis és non-vertebralis törések kockázatát is. A biszfoszfonátok hatását a D-vitaminok erősítik a biszfoszfonátok által esetlegesen indukált másodlagos hyperparathyreosis csökkentésén keresztül, ezért javasolt a kezelés kiegészítése D-vitaminnal. Ezt a kívánalmat különösen jól elégítik ki a kombinációs készítmények, amelyek egyúttal a beteg jobb együttműködését is segítik biztosítani. Újabban az intravénás biszfoszfonátkezelés jelent meg, amely háromhavonta (ibandronat) vagy évente (zoledronat) egy alkalommal adandó, szintén megfelelő kalcium- és D-vitamin pótlás mellett.

Ugyancsak a csontreszorpciót gátolják a szelektív ösztrogénreceptor-modulátorok (SERM). Közülük a raloxifen törzskönyvezett a postmenopausalis OP megelőzésére és kezelésére, biszfoszfonát kipróbálása után. Ez a szer hatékonyan csökkenti a csigolyatörés kockázatát. Extraosszeális hatásai miatt különösen előnyösen alkalmazható az emlőrák vonatkozásában veszélyeztetett népességben. A tibolon szintetikus szteroidmolekula; a szervezetben három aktív metabolittá alakul, amelyeknek ösztrogén-, gesztagén-, valamint androgénszerű hatásai vannak. Az emlőrák és stroke kockázatának fokozódását e szer esetében is leírták.

A menopausalis hormonterápia (MHT) alkalmazását jelenleg, újabb adatok megismeréséig (emlőrák, cardiovascularis betegségek rizikóját fokozza!) OP-prevenció vagy -kezelés céljából, második vonalbeli kezelésként, csak a kockázat/haszon arány gondos mérlegelése után, a beteg teljes körű tájékoztatását követően, kifejezett posztmenopauzális tünetek fennállása esetén, a lehető legkisebb hatékony dózisban, legfeljebb öt évig javasoljuk.

A kalcitonin alkalmazása az utóbbi időben jelentősen háttérbe szorult. Elsősorban időskori OP-ban szenvedő nőbetegeknek ajánlható, akiknek ellenjavallat vagy mellékhatás miatt nem adhatóak biszfoszfonátok, SERM-ek, stroncium vagy teriparatid. Fájdalomcsillapító hatása miatt alkalmazása hasznos lehet fájdalommal járó OP-ban, illetve kompressziós csigolyatörések akut fázisában.

Az utóbbi években a reszorpció-gátlók mellett megjelent a csontépítést fokozó teriparatid is. Ez humán rekombináns PTH, amely súlyos (T-score kortól függően < -3,5 vagy -4), más szerekre refrakter, többszörös töréssel járó postmenopausalis OP kezelésére ajánlott.

A korábbiakban olyan szereket ismertettünk röviden, amelyek vagy csak a csontreszorpciót gátolták, vagy csak a csontépítést fokozták. Fiziológiásan azonban a csontátépülés (turnover) az építés és bontás folyamatos dinamikus egyensúlyán alapuló folyamat. A stroncium-ranelát olyan gyógyszer, amely egyrészt az osteoclastok proliferációjának, növekedésének és túlélésének gátlásán keresztül csökkenti a csontbontást; másrészt a pre-osteoblastok szaporodásán, az osteoblastok érésén keresztül fokozza a csontképzést. Ez a szer a RANKL/osteoprotegerin egyensúlyt, amely a turnover szempontjából alapvető, a csontképződés irányába tolja. A hatás különösen erősen jelentkezik a corticalis csont területén, amely mind a combcsontban, mind a csigolyákban komoly szerepet játszik a törékenység szempontjából. Mindez klinikailag is megnyilvánul, hiszen a stroncium-ranelát törést megelőző hatása a csigolyákon és a nem vertebralis régiókban a betegek széles körében igazolt. A szer három év alatt 41%-kal csökkentette az újabb csigolyatörés, és 31%-kal a nem vertebralis törések kockázatát. A törést megelőző hatás független a nemektől, életkortól, a korábbi törések számától és a csontturnover kezdeti szintjétől is. A hatás tartósan fennáll, e tekintetben 8 éves követés adatai is rendelkezésre állnak. A number needed-to-treat (NNT) értékek, vagyis az egy törés elkerüléséhez szükséges kezelt betegek száma alapján a stroncium-ranelát költséghatékonyabb (NNT=9), mint a biszfoszfonátok (NNT=20). Hosszú távon a kezelés az életminőség értékelhető javulással is jár. A stroncium-ranelát igen jól tolerálható, különös tekintettel a gastrointestinalis rendszer felső szakaszára, amely biszfoszfonáttal való kezelés során veszélyeztetett. Kisfokú kockázatfokozódás miatt, fokozott thromboemboliás rizikóval rendelkező betegek esetében a stroncium-ranelát adása mérlegelendő. A szert 60-65 éves kortól, biszfoszfonáttal való kezelés után javasolt alkalmazni, amikor a csontturnover már lelassult.

Ebben a vonatkozásokban a megelőzés és kezelés nagy mértékben összemosódik.

Az életmód szempontjából különösen fontos az eleséshez vezető tényezők figyelembevétele (rossz látás, nyugtatók szedése, szédülés, csúszós felületek, orthostaticus hypertonia stb.). A gyógyszeres kezelés során is szem előtt kell tartani az egyéb betegségeket (komorbiditás), illetve más gyógyszerekkel való interakciókat is.

A napsütés (UV-fény) kedvező hatása a D-vitamin-anyagcserére, a folyamatos kalcium- és D-vitamin-pótlás, a táplálkozás bizonyos elemei ugyanis egyrészt a terápia részei (például biszfoszfonátkezelés megfelelő kalcium- és D-vitamin-ellátottság nélkül eredménytelen), másrészt pedig szerepet játszanak a további csontvesztés megelőzésében is. A szabad levegőn tartózkodást illetően azonban tanácsos különbséget tenni fiatalok és idősek között. A szervezet D-vitamin-státuszát a napfény – UV-sugárzás – javítja, ehhez azonban az időseknek az optimális hatás elérése érdekében hosszabb ideig kell a napon tartózkodni. Ismert azonban az is, hogy túlzott napfény-expozíció fokozza a rosszindulatú bőrdaganatok rizikóját. Mindent egybevetve, tavasztól őszig napi 5–15 perc természetes fényen tartózkodás minden korcsoportban elegendőnek látszik a megfelelő mennyiségű D-vitamin-előanyag képzéséhez.

A diéta tekintetében a tej, tejtermékek, káposzta, tofu jelent kiemelt kalciumforrást. Egy másik fontos szempont a foszfát pótlása. Egyes klinikai vizsgálatokban a foszfát bevitele előnyösnek bizonyult, de a normális, kiegyensúlyozott diéta általában nem okoz foszfáthiányt, így megfelelő táplálkozás mellett a külön foszfátpótlásnak nincs értelme. Egy további szempont a táplálék pH-jának kérdése. A legtöbb diéta a szervezet vegyhatását a neutrális felől kissé a savas irányba tolja. Ennek megfelelően a bázikus sók lassan távoznak a szervezetből, aminek következtében a csúcs-csonttömeg csökkenhet, és a csontvesztés fokozódhat. Mindez a savas táplálékok arányának kismértékű csökkentése, illetve a fokozott tejfogyasztás révén korrigálható.

A mozgásterápia, gyógytorna folyamatos végzését követően már néhány hét elteltével javul az egészségi állapot szubjektív megítélése, valamint a beteg életminősége. A torna végzésekor az alkalmazott fájdalomcsillapítók adagja csökkenthető, mivel a fájdalom enyhül, sőt a csonttörés kialakulásának kockázata is mérséklődik. Mind a csoportos, mind az egyéni tornagyakorlatok javítják a fizikai teljesítőképességet. A gyógytorna természetesen a csontrendszer erősítése, valamint a neuromuscularis működés javítása révén fejti ki közvetlen hatását. A csontképzés szempontjából a csontrendszerre fizikai terhet jelentő mozgásformák (kocogás, futás, tenisz stb.) előnyösek. Időskorban legalább napi félóra séta feltétlenül ajánlott.

A megfelelő kalcium- és D-vitamin-ellátottság az OP-kezelés alapja. Hatvanöt év feletti, csökkent vesefunkciójú betegek számára az aktív D-vitamin származékok előnyt jelenthetnek. Az antireszorptív kezelés első vonalában a biszfoszfonátok állnak. A korai menopauza idején, főként, ha a menopauza-szindróma tünetei jelen vannak, MHT vagy tibolon ajánlott, de legfeljebb öt évig. A menopauzával összefüggő tünetek elmúltával – különösen, ha a vertebralis OP dominál –, második vonalban raloxifen adható. Súlyos, többszörös töréssel járó OP esetén a teriparatid alkalmazása megfontolható. Összességében alacsony turnoverű OP-ban (pl. senilis OP), ahol a csontbontás és –építés „finomhangolására” van szükség, különösen idősebb korban (60-65 év) a stroncium-ranelát kiváló alternatíva lehet, amely a vertebralis és non-vertebralis törések kockázatát is megfelelően csökkenti.

Rövid távon, antireszorptív szerek esetén a kollagén keresztkötés-csökkenése, formációfokozó szereknél pedig a P1NP növekedése utal a várható hatékonyságra. Középtávon nem csökkenő vagy növekvő csontdenzitás igazolja a várt hatásosságot. Hosszú távon a törékenység követése a csigolyákon speciálisan morfometriával történhet.

1. táblázat Az osteoporosis kezelésében jelenleg alkalmazott gyógyszercsoportok

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum

Reumatológiai Tanszék

4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.

1. Horváth Cs és a MOOT vezetősége: Az osteoporosis felismerése, megelőzése és kezelése. Szakmai ajánlás. Calcium és Csont 2008; 11, 4-56.
2. Lakatos P, Takács I (szerk.): Metabolikus csontbetegségek. Medintel, Budapest, 2006.
3. Poór Gy. Osteoporosis és más metabolikus csontbetegségek a klinikai gyakorlatban. Medicina, Budapest, 2010.
4. Szekanecz Z (szerk) Reumatológiai gyógyszeres terápia. Medicina, Budapest, 2009.
5. Deeks ED, Dhillon S. Strontium ranelate: a review of its use in the treatment of postmenopausal osteoporosis. Drugs 2010; 70: 733-759.