Bevezetés

Néhány elhizott diabéteszes beteg sohasem fogy le, inkább hízik a folyamatos diétás tanácsok ellenére. Néhányan, akik inzulin kezelésben részesülnek, nem ellenõrzik vizelet vagy vércukor értékeiket, annak ellenére, hogy folyamatosan ezt várják el tõlük, míg mások, akik ezt ugyan megteszik, a vércukor értékek alapján nem változtatják insulin adagjukat. Mások nem visznek cukrot vagy édességet magukkal annak ellenére, hogy hypoglycaemiás rosszulléteik vannak. Lábszövõdménnyel rendelkezõ betegek, ismerve veszélyes helyzetüket nem ügyelnek bõrük épségére naponta. Valamennyi beteg tudja, hogy mit kellene tennie, de gyakran nem teszik azt.

Ezek tipikus példák a motiváció hiányára, valamint arra, hogy a megtanultakat nem alkalmazzák a mindennapokban. Úgy tûník, hogy a diabétesz gondozó team sikertelenül motiválta a diabéteszes beteget, vagy nem segítette a relapsusok megelõzésében.

A motiváció alkalmassá teszi az embereket arra, hogy megtanulják, amit meg kell, hogy tanuljanak, és még inkább, hogy a terápiás útmutatóknak megfelelõen viselkedjenek. A belsõ motiváció az egyén személyiségével függ össze és nagy részben független a diabéteszétõl. Ez a legerõsebb és leginkább tartós viselkedésmód. Belsõ lehetõség és szükséglet a normális életstílus eléréséhez, azonosítás a csoportban, fejlõdés a karrierben, a jó szexuális életben, boldog házasságban, vagy a szülõi szerepben. A külsõ motiváció dicséretbõl, fegyelmezésbõl tevõdik össze, az egyénre vonatkozóan. Az ilyen motiváció rövidtávú és kevésbé hatásos. Vizsgálatok, jutalmak, ajándékok, pénzügyi juttatások, mindennapi példái a külsõ motivációs erõknek.

Határozzunk meg egyszerû feladatokat vagy célokat a beteg számára

A belgyógyász, vagy diabétesz gondozó team meghatározhat világos kezelési célokat a beteg számára. Tapasztalatok azt mutalják, hogy ezek gyakran túl ambíciózusak az azonnali megvalósítás számára. Segítség ezért, ha kevés, de valóban rövidtávú célra koncentrálunk egy idõben, például tûzzünk ki elérendõ testsúlyt célként az elõttünk álló hónapra, minthogy arra biztassuk a beteget, hogy fogyjon. Inzulinnal kezelt beteg esetében inkább javasoljuk a beteg számára, hogy vigyen magával cukrot és tegye elérhetõvé az ágya mellé, vagy az autóban a tünetek megjelenése esetén, mint próbálkozzunk a hypoglykaemiás epizódokat elkerülni. Ahelyett, hogy ideális programot vázolnánk fel a vércukor ellenõrzésre, vitassuk meg azokat az ellenõrzési idõpontokat, amelyekkel a beteg is egyetért. A feladatok és célok nagyon egyszerûek legyenek, precízek, gyakorlatiasak, rövid idõn belül elérhetõek, ellenõrizhetõek és olyanok, amelyeket a beteggel együtt fogadtunk el. Az értékelést a beteg és az orvos együtt végezze.

Tanítsuk a beteget, értse meg, hogyan foglalkozzon betegségével

A hosszan tartó betegség követése és a kezelés elfogadása miatt szükséges, hogy a gondozó team megértse, hogyan él a beteg együtt betegségével és gyakran bonyolult kezelésével. Az orvos inkább a beteg lelki, mint fizikai állapotával összefüggésben álló kérdéseket tegyen fel. Figyelmesen hallgatva elõsegítheti ezzel az alapvetõ kommunikációt. A beteg belsõ motivációjának erõsödését elérhetjük az ilyen típusú kérdésekkel: "Mit gondol, mit nem tehet ön, amit szeretne, mert diabéteszes?"

Az alábbi példák illusztrálják a betegek magatartását és lelki hajtóerejét.

· Családi feszültség: 7 éves fiú, akinek testvérei féltékenyek arra a külön figyelemre, amit a szüleitõl kap.

· Egy ifjú számára legfontosabb prioritás hogy a helyi futballcsapatban helyet kapjon.

Apai ösztön:

Három gyermek édesapja elkeseredetten küzd, hogy a kisgyermekei ne szenvedjenek diabétesze miatt.

· A betegség elfogadásának hiánya:

Gyári munkás, aki senkinek nem mondja el, hogy cukorbeteg, visszautasítja, hogy azt komolyan vegye, idõnként esti injekcióját is elfelejti.

· .Karrier hajtóerõ:

Menedzser, aki igazgató akar lenni, és a munkája a legfontosabb számára.

· Reménytelenség:

Kamaszlány, aki titokban abban hisz, ha gyermekei születnek, cukorbetegek lesznek és bárhogy is van, 40 éves korára vak vagy rokkant lesz.

· A szolidaritás vállalásának szükségessége: Fiatal nõ, aki egyenlõ akar lenni a barátok között, és arra vágyik, hogy érezze, "egy a tömegbõl".

· Az egészség hiedelme:

Túlsúlyos nõ egy túlsúlyos családból, azzal a megváltoztathatatlan hittel, hogy a kövérség boldogság, egészség és jólét.

· .Az elfogadás hiánya és kifejezett szorongás: Különösen intelligens hölgy magas vércukor értékekkel, visszautasítja a vércukor ellenõrzést, kockáztatva a hypoglykaemiát.

· Félelem és reménytelenség:

Az érintett személy a családban levõ diabéteszes nagybácsi miatt - aki két oldali végtag amputáción esett át - visszautasítja az orvosi tanácsot.

Azok a hajtó és motivációs erõk, amelyek hiedelmeket tartalmaznak az egészségre vonatkozóan a betegség elfogadásával, a karrierrel, a pihenési érdekeltséggel, családi vonatkozásokkal, a szolidaritás vállalásának szükségességével és védõ ösztönökkel kapcsolatosak. A félelem, reménytelenség, segítség nélküliség érzése a betegek felfogásában a diabéteszrõl rontják a motivációt.

A beteg belsõ motivációjának felhasználása:

Egyszerû, elfogadott kezelési célok segíthetik a beteget a reménytelenség érzésének állapotából aktív és pozitív attitûd irányába fordulni.

· A fiatalembert segíthetjük, hogy helye legyen a futball csapatban.

· A szülõi védõ ösztön áthangolható a diabéteszes önellenõrzés javítására, mert a beteg szülõ azt jelzi, hogy gyermekei szenvednek.

Az ambiciózus menedzser rá kell, hogy döbbenjen arra, hogy a csúcsra jutáshoz szükséges az egészség és a jó anyagcsere ellenõrzés.

· A diabéteszesek csoportjához csatlakozás lehetõséget ad arra, hogy megosszuk problémáinkat, és megoldásokat találjunk, biztosítva azt, hogy mi a jó és szükséges a szolidaritás vállalásához.

· A betegségét önállóan menedzselõ személy önértékelése növekedhet.

E lista végtelen. Úgy változik, ahogy a diabéteszes emberek. A "diabéteszes" végül is normális emberi lény. Rendelkezik a félelem szokásos sokszínûségévei, vágyakkal, szükségletekkel, akivel csak az történt, hogy anyagcsere-rendellenessége van.

A külsõ motiváció alkalmazása

Ha a páciens a diagnózis idején betegnek érezte magát és a kezdeti kezelés ismét fitté tette, lehet "üzenet" számára, hogy a jó kontroll jó közérzetet biztosít. Ez az elsõ "üzenet", melyet a beteg kapott, ismételten megerõsíthetõ. A diabéteszes személynek szükséges az információ, hogy a jó ellenõrzés, minimálisra csökkenti vagy rontja a szövõdményeket, de a távolságtartás és a fenyegetés inkább rossz motivációs tényezõ.

A gondozó team alkalmazhat azonnali és hatásos "jutalmakat" a beteg erõfeszítésének jutalmazása céljából:

· Örömét és helyeslését kifejezve a jó vércukor vagy Hb AIC érték esetén.

· Egyedi érdeklõdést mutatva a beteg céljai és feladatai teljesítésekor, bíztatva a további sikerekre, annak ellenére, hogy azok csak mérsékeltek.

· A beteg és a diabétesz gondozó csoport közötti, a betegség kezelésével kapcsolatos tárgyaláson való részvétellel.

· Biztosítva a 24 órás tanácsadás igénybevételének lehetõségét (és a gondozásét, ha szükséges).

· Javítva a beteg önbizalmát csoportba történõ bevétellel (különösen gyerekek esetén) olyan diabéteszesekrõl mesélve, akik sikeresek és híresek.

· A motiváció céljainak megtalálásával, például elegendõ önbizalom ahhoz, hogy a barátainkat otthonunkban szórakoztassuk, étkezzünk étteremben, járjunk diszkóba, vagy utazzunk külföldre.

· Ismerjük meg a beteg világát diabéteszes napló segítségével.

Hidaljuk át a nehézségeket a tanulás és a mindennapi élet között, azzal, hogy az egész családot bevonjuk a diabétesz "oktatásba" és az iskolában is, ha beteg a gyermek.

· Ha a gyermek támogatása biztos, segítsük, legyen független: a diabétesz táborok hallatlan nagy értéket jelentenek, az elképzelés óvatosan alkalmazandó, hogy elkerüljük a kifejezett versenyzést az 5-10 éves gyermekek között. Az érmek rendszere, amely a diabéteszes fejlõdést jelenti, nagyobb örömet jelenthet: bronz az alaptudásért, ezüst a több tudásért, és a megfelelõ injekciózásért, az arany mindezekért és az alapvetõ önellenõrzés és önkezelésért.

Az összes lelkesedés lanyhul idõrõl idõre. Mindnyájan emberek vagyunk. A motiváció csillag és elhalványodik, és az emberek elúnják. A diabétesz team, mint egész felelõs azért, hogy fenntartsa az érdeklõdést, de minden egyes diabeteszesnek kell egy kijelölt gondozó. Egy orvos, vagy nõvér, vagy dietetikus, aki kulcsszerepet játszik és motivátor.

A diabetes gondozó team alapvetõ magatartásformái

A beteg nem válik motiválttá a gondozó team segítségével, ha az csak részben motivált. A gondozó személyzetet motiválni kell személy szerint nem csak a betegség kezelése vonatkozásában, hanem hogy a beteg céljait elérje. Kölcsönös bizalom a beteg és a csoport között életfontosságú: a betegnek éreznie kell, hogy a csoport bízik benne.

A hibák szerepe és a visszaesések megelõzése a kezelés során

Ha a gondozó csoport elfogadja a beteget nézetei, vagy szellemi képességei tekintetében, akkor arra is készen kell állnia, hogy elfogadja a hibák lehetõségét a kitûzött célok felé vezetõ úton. Így a problémák együttmûködést és nem elítélést generálnak. Nyilvánvaló, hogy a negatív megközelítések, mint a kritizálás, bírálat, fenyegetés vagy erkölcsi megkülönböztetés, nagyon kis hatást érnek el, de lerombolják a hitet és az együttmûködést. Az ilyen megjegyzések: megoldhatjuk ezt a dolgok együtt, vagy majd meglátja, hogy segítünk ezt megoldani, -hasznosak, amelyek azt tartalmazzák, hogy "önnek kell... és önnek nem szabad." általában elkerülendõk, mivel tekintélyelvûek. Az aranyszabály - oly gyakran alkalmazzuk ezekben az útmutatókban - légy pozitív. Keress valamit - bármit, amit megdicsérhetsz, erõsíthetsz vagy üdvözölhetsz. Végezetül a kezelõcsoportnak el kell fogadni azt, hogy a tájékoztatott betegnek joga van eldönteni, milyen nagy erõkifejtést fektet az egészségébe, valamint azt, hogy ezek a döntések gyakran idõrõl-idõre változnak, és azt is, hogy a tanácsok átmeneti visszautasítása elfogadással vagy elviseléssel is járhat késõbb, még akkor is, ha ezek nem lesznek kárpótolva.

Értékelés

Az értékelés alapvetõen szükséges, minden orvosi vagy oktatási folyamatban. Ez a különleges rész arra szolgál, hogy a kezelõcsoport rutinosan figyeljen oda a beteg motivációjának erejére, azáltal, hogy analitikusan feldolgozza a problémás eseteket.

A csoport számba veszi az egyes betegek életminõségét és a diabéteszes ellenõrzés szintjét, és különösen a személyek elõrehaladását a rövidtávú célokban és a viselkedésben. Ez az értékelés nem egy teszt, vagy egy ítélet a betegrõl és a "rossz vércukor szintek" nem értékelhetõk úgy, mint a beteg "rossz viselkedése". Senki sem mérheti le azt az erõkifejtést, amit betegünk tesz annak érdekében, hogy elérje a kitûzött célokat. A gondozó csoportnak tisztában kell lenni azzal, hogy a betegek, akiknek rossz a vércukor-szintjük nagy részben reménytelenségtõl bûntudattól vagy depressziótóI sújtottak a rossz eredmények miatt. Ritkán fejezik ki ezeket az érzéseket a gondozók elõtt, mert azok gyakran hajlamosak az elítélõ értékelésre. Ezért az empátia a legfontosabb, de ez nem egy spontán attitûd. A gondozó csoport rendszeres oktatása e területen is alapvetõen szükséges.

Következtetések

A motiváció teszi az embereket képessé arra, hogy amit megtanulhatnak, megtanulják és úgy viselkedjenek, ahogyan szükséges. Ha nincs motiváció, nincs tanulás és nincs cselekvés. A legerõsebb motiváció a személy életével és személyiségével kapcsolatos. Az egészségügyi személyzet képes megkeresni, és meg kell, hogy találja a meglévõ belsõ motivációt, és adjon hozzá külsõ motiváló erõt, hogy a diabéteszes személy tudja integrálni betegségét, a teljes és egészséges életébe.

Eredetileg megjelent az EASD keretében mûködõ Diabetes Education Study Group (DESG) Teaching Letter Nr. 13. - Motivating the diabetic patient címû kiadványaként. ©EASD

Dr. Hidvégi Tibor

Petz Aladár Megyei Oktató Kórház

Diabetológiai Osztály

9024 Gyõr, Vasvári Pál u. 2-4.