Edukáció idõs diabéteszesek számára Dr. Hidvégi Tibor

Az Egyesült Királyságban 2-es típusú betegek körében végzett Prospektív Diabetes Vizsgálat (UKPDS) igazolta a vércukorszint és a vérnyomás csökkentésének egymást erõsítõ, preventív szerepét. Az is kiderült ebbõl a vizsgálatból, hogy sokkal jobb eredmények várhatók, ha a túlsúly, az ülõ életmód, a magas vérzsírszint és a dohányzás szintén kedvezõen változott. Mindez az életmód jelentõs megváltoztatását igényli, a helyes kezelés egyszerre biomedikális, pszichoszociális és edukációs szemléletû. E levélben az idõs betegekkel foglalkozó egészségügyi ellátó személyzet számára fontos edukációs kérdéseket taglaljuk.

Edukációs problémák idõskorban

Annak ellenére, hogy a terápiás célok megváltoztatása szükséges lehet a jó kondícióban levõ idõs diabeteszes számára, az alapvetõ edukációs szükségletek jelentõsen nem különböznek attól, amelyeket a fiatalabbaknak írtunk (ld. korábbi oktatólevelek). A diabeteszes személy, aki egyébként jó egészségnek örvend, csak az életkora miatt nem jelent különleges edukációs problémát. E betegekre a késõbbiekben itt nem gondolunk. Oktatólevelünkben azokat vesszük számításba, akiknél az edukációval kapcsolatosan nehézség várható. Az idõs emberek, úgy tûnik, önállóak, de lehet, hogy:

I. orvosi szempontból rokkantak:

• memóriájuk gyengült,

• mozgásuk korlátozott,

• látásuk vagy hallásuk korlátozott,

• más betegség miatt szedett gyógyszereik cselekvõképességüket

befolyásolják,

• éhség- és szomjúságérzésük csökkent, vagy

II. az alábbi pszichoszociális tényezõket kell

számításba venni:

• szociális izoláció,

• depresszió (gyakran nem felismert),

• közeli hozzátartozó elhunyta miatt szenvednek,

vagy

III. fenti körülmények kombinációja található:

Amikor egy idõs beteg terápiás edukációját tervezzük, ezeket a tényezõket figyelembe kell venni, és számolni kell velük, mert az edukációs folyamat módosítására van szükség. Mindezek befolyásolhatják az edukáció folyamatát, attól függõen, hogy találunk-e:

• rejtett betegséget vagy szövõdményt,

• rokkantságot,

• más betegségeket.

Továbbiakban ugyanúgy, mint más diabeteszes betegek esetében is az edukáció iránya a kezeléstõl függ:

• diéta,

• oralis kezelés,

• inzulin,

még inkább azonban a betegek szociális és pénzügyi lehetõségeitõl:

• egyedül élnek,

• társsal élnek vagy más családtaggal,

• idõsek otthonában laknak.

A gondozó személyzetnek a terápiás edukáció alapjait el kell sajátítani, ha önmaguk ellátására képtelen személyeket ápolnak (ápolási otthonokban például).

Oktatási nehézségek

Sok újonnan felfedezett diabeteszesnek van szüksége alapvetõ terápiás oktatásra. Mások betegsége már korábban ismert volt, de nem kaptak oktatást, vagy szükségük van ismételt edukációra, mivel elfelejtették, amit „tanítottak” nekik. Valószínû, hogy az eredeti edukáció nem volt megfelelõ, vagy orvosi és szociális körülményeik változtak.

Az életmód és/vagy egészségi állapot gyors változása következtében – amely idõs korban gyakori – a terápiás viselkedés ismételt átgondolása és a folyamatos edukáció feltétlenül fontos.

Az idõs emberek oktatásához

• több idõ,

• több türelem,

• több megértés,

• több tolerancia szükséges.

Az edukációnak fokozatosnak kell lenni, attól kezdve, hogy a beteg számára több idõ szükséges, hogy alkalmazza az új koncepciókat és elérje a célokat. Az edukáció folyamata lassúbb, több erõfeszítés szükséges. A beteg szükségleteinek megértése gyakran nehéz, és az elsõ vizit során számtalan fontos tényezõ nem látható, gyakran úgy tûnik, hogy a beteg kevéssé hajlandó elfogadni a tanácsokat, és amint korábban említettük, az egyéni körülmények is gyorsabban változhatnak. Mindezért segíthet a gyakoribb találkozás a gondozócsoporttal. Ha az együttmûködés lassabban alakul ki, a betegek egy részére azt a cédulát ragasztják: „nehéz”. A gondozócsoporton belül az idõs beteg gondozásáért felelõs személy kijelölése biztosíthatja a megfelelõ kapcsolatrendszer stabilizálását.

A terápiás célok adaptálása

Korlátozott életkilátású és valószínûleg rossz életminõségû betegek számára fontos a terápiás célok adaptálása és ezek módosítása is az edukációs folyamat során. Az idõs emberek csökkent alkalmazkodóképessége miatt az életmóddal kapcsolatos változást sokkal nehezebb elérni. A beteget ezért az elérendõ célok meghatározásába be kell vonni. A sokféle tünet és betegség miatt a betegek nagyszámú és különbözõ szakképzettségû személlyel találkoznak, tevékenységük koordinálása különös figyelmet igényel. Hasznos, ha speciálisan képzett, az idõsek ápolásában gyakorlott szakemberekhez fordulunk (szociális munkások, szociális gondozók és ápolók stb.). A beteg otthonában való gondozása rendkívül fontos, e nélkül nehéz a kitûzött célokat elérni. Az edukációs folyamat legfontosabb célja,

hogy az idõs diabeteszes személy képes legyen a tájékoztatás után változtatni életstílusán, a szükségtelen vagy a nem megfelelõ gyógyszerelés, illetve terápia okozta gondoktól mentesen élni. A célokat úgy kell módosítani, hogy ne terheljük a beteget feleslegesen olyan dolgokkal, amelyek kedvezõtlen hatást gyakorolhatnak rá vagy életmódjára, ill. Korlátozott haszonnal járnak. Egy nyilvánvaló példa a szükségtelen és elfogadhatatlan terápiás célra: hypoglykaemia gyakori kialakulása a kezelés során, amely a normoglykaemiára törekvõ kezelés miatt jön létre. A testsúly csökkentése elhízás esetén sokkal nehezebb lehet, de nagyobb haszonnal jár. A diéta legyen táplálkozási szempontból kiegyensúlyozott, figyelemmel az adekvát fehérje-, ásványisó- és vitaminbevitelre. Mivel az idõs ember gyakran nehezen változtat étkezési szokásain, a diétát nem kell feleslegesen változtatni, hogy megfeleljünk a napi irányzatoknak (pl. a beteg számára szokatlan vagy nem ismert ételek fogyasztása), ne érezze az idõs diabeteszes, hogy a diétás megszorítás elrontja élete egy még megmaradt örömét.

Ne feledjük:

• a fogazat sokkal fontosabb, mint a diétás elméletek;

• a látóélesség csökkenése és más betegségek vagy a fizikai állapot korlátozott volta nehezíti a fõzést és a vásárlást;

• a mások által elkészített ételek nehezen elfogadhatóak az idõs emberek számára;

• gyakran nem értik a rendszeres étkezés fontosságát inzulin- vagy tablettás kezelésben részesülõk.

Az egyszerû és rendszeres lábápolás különösen fontos e betegek számára. A dohányzást általában nem ajánljuk a tünetekkel rendelkezõ betegeknek, de csak akkor, ha azonnali elõnyei kézenfekvõek. A szociális kapcsolatok elõmozdítása rendkívül fontos. Összegezve, elégedettek lehetünk, ha a páciens sikeresen eléri a limitált terápiás célokat, életminõsége javul, mintha túl ambiciózus és irreális célokat tûznénk ki, alig remélve, hogy valaha azt sikerül elérni.

Következtetés

Megtárgyaltuk mindazokat az edukációs korlátokat, amelyek nehezítik az idõs diabeteszes személyek oktatását és gondozását. Az volt a célunk, hogy inkább általános útmutatót ajánljunk, mint részletes áttekintést. Egyénenként változó edukációs stratégia és taktika szükséges, a beteg különleges helyzetéhez és körülményeihez alkalmazkodva. Ha ez az Oktatólevél hozzájárult ahhoz, hogy még gondosabban értékeljük az idõs diabeteszes betegek speciális igényeit és az edukáció problémáit, célunkat elértük.

Hogyan használhatjuk ezt az Oktatólevelet?

Miután elolvasta ezt a levelet és gondolkozott tartalmáról, javasoljuk, üljön le munkatársaival, és beszélje meg az alábbi kérdéseket:

• Találkozott-e az utóbbi idõben olyan idõs diabeteszes beteggel, akinek anyagcserehelyzete romlott, de ennek oka nem volt egészen tisztázott?

• Rendelkezik-e munkacsoportja végleges elgondolással – amellyel mindenki egyetért – olyan idõs diabeteszes betegek edukációjával kapcsolatban, akiknek speciális igényei vannak?

• Találkozott-e munkacsoportjában idõs beteggel, akire a „nehéz” cédulát ragasztották?

Eredetileg megjelent az EASD keretében mûködõ Diabetes Education Study Group (DESG) Teaching Letter Nr. 17. – Diabetic retinopathy and therapeutic patient education címû kiadványaként. EASD 44 Diabetologia Hungarica