|
Két izgalmas terület, két érdekes téma szerepelt a Hippocrates és a Servier Hungária Kft. közös továbbképzés-sorozatán az idén tavasszal. A diabetológia és a kardiológia minden családorvos állandó munkaterülete, hiszen ezek a betegségek napjainkban szinte népbetegségnek számítanak. Nem volt tehát véletlen, hogy a meghirdetett továbbképzésekre mindegyik helyszínre jóval többen érkeztek, mint ahogyan azt előre jelezték. Átlagban 30 százalékkal több háziorvos, gyermekorvos és üzemorvos látogatta programjainkat, mint amennyire számítottunk. Az előadásokat követő tesztek eredményei azt bizonyították, hogy a jelenlévők hasznosítani tudták a hallottakat. A diabetológia továbbképzés programjaként előadás hangzott el a 2-es típusú diabéteszről és szövődményeiről, ezen belül a szűrés és diagnosztika lehetőségeiről, a modern terápiás szemléletről, a differenciált SU kezelésről a kardio-és hemovaszkuláris szempontok tükrében, valamint a hatékonyság és biztonságosság alapján, s végül a diabétesz-gondozásról a mindennapokban. A kardiológia továbbképzés taglalta az ischaemiás szívbetegséget, kitért az ISZB epidemiológiájára, diagnosztikai módszereire, kockázatnövelő tényezőire, az invazív beavatkozási lehetőgégekre, majd az angina pectoris gyógyszeres kezelésére. Valamennyi előadást a téma legelhivatottabb szaktekintélyei tártak az érdeklődők elé. - Nagyon jó, hogy naprakész információkat kaptunk, például a GUIDE vizsgálatról, amely a Diaprel MR hatékonyságát tette nagyító alá mondja dr. Városi József, sopronhorpácsi háziorvos. A nyolcvan (!) esztendős doktornak kellemes meglepetéssel szolgált a győri konferencia, mert mint mondta jónéhány kollégájával összefutott, akiket régen látott már, így a továbbképzést össze tudta kapcsolni egy kis baráti beszélgetéssel. - A rendezés kifogástalan, az előadók precízek, az ebéd finom azt gondolom, ennyi elég is egy jó rendezvényhez vallja dr. Kerekes János Borsodbótáról. Remélem, a teszt sem lesz nagyon nehéz - Más olvasni, s megint más hallani egy-egy előadást tartja dr. Kovács János Mihály háziorvos. A Nyúlon praktizáló doktor az előadók szuggesztív beszámolóit, míg dr. Oláh Erzsébet kazincbarcikai családorvos viszont a programnak helyet adó szép környezetet dicsérte: - Nagyon köszönjük, hogy a nívós témához hasonlóan nívós helyet választottak. A lillafüredi Palota Szálló mindig lenyűgöz. - Egy régi megfigyelésem igazolódott be ezen a programon: minél okosabb egy ember, annál közérthetőbben adja elő mondandóját meséli dr. Ihász Judit, győri családorvos. Ezen az előadás-sorozaton hallottam néhány nagyon okos, és nagyon jó előadást. Sokat tanultam. Köszönöm. Dr. Bedő Csaba, a Servier Hungária Kft. termékmenedzsere örömmel vizsgálja a Pécsett megjelentek névsorát: - Nyolcvanan jelentkeztek és száztizen jöttek. S ez az érdeklődés jellemezte az egész programsorozatot. Azt hiszem, sikeresnek mondható ez a továbbképzés. A Hippocrates és a Servier 8 helyszínes továbbképzéssorozatán 1323 orvos vett részt. Valamennyi tesztet sikeresen töltöttek ki a résztvevők, akik ezért megkapták a 16 kreditpontot.
Dunay Csilla
|
|
E-mail levelezés erre a címre:
HIPPOCRATES Created by Spinerette Information Systems 2005. |