Elôzô  cikk

  Éljen 140/90 alatt! Bold
A VAST tanulmány eredményei

alcim

Következô  
  cikk

HIPPOCRATES

 

 

A Magyar Hypertonia Társaság, és a Novartis Hungária Kft. tudományos szimpózium-sorozatot szervezett „Válasz a szív- és érrendszeri rizikócsökkentés kihívásaira címmel. A budapesti előadásokat megelőzően sajtó háttérbeszélgetést tartottak 2005. április 15-én. A háttérbeszélgetés résztvevői Prof. Dr. Farsang Csaba, a Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinika igazgatója, a Magyar Hypertonia Társaság örökös elnöke, Dr. Kiss István,  a Budapesti Szent Imre Kórház I. Belgyógyászati osztályának főorvosa, intézetvezető, a Magyar Hypertonia Társaság főtitkára és Prof. Dr. Kékes Ede, az I. M. S. Egészségcentrum orvos-igazgatója voltak. Tájékoztatójukban elmondták, hogy Magyarországon a magas vérnyomás-betegség a felnőtt lakosság mintegy felét érinti, és súlyos szövődmények kialakulásához vezethet. Tudományos vizsgálatok eredményei azonban megmutatták, hogy a megfelelő cél-vérnyomásérték elérésével számottevően csökken a szövődmények kialakulási, és a betegek ezzel összefüggő halálozás kockázata. Ennek ellenére a betegek többségénél a kezeléssel nem érik el a megfelelő eredményt, így a Magyar Hypertonia Társaság és a Novartis „Éljen 140/90 alatt!” címmel átfogó oktató és beteg-együttműködést segítő programot indított.

Ma Magyarországon a magas vérnyomás a leggyakoribb népbetegség, kisebb-nagyobb mértékben a felnőtt lakosság mintegy fele érintett. A hipertónia nem megfelelő kezelése esetén olyan súlyos szövődmények kialakulásához vezethet, mint pl. az érelmeszesedés, szívelégtelenség, szívinfarktus, agyvérzés vagy vesebetegség, de a magas vérnyomás okolható nagyjából minden nyolcadik hazai halálesetért is.

Tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy a 140/90 Hgmm alatti cél-vérnyomásérték elérésével számottevően – akár 25-50%-kal is – csökkenthető a szövődmények kialakulási, és ezzel összefüggő halálozási kockázata. Az elmúlt évben befejezett számos hazai vizsgálat eredménye, valamint a Hypertonia Regiszter adatai azonban arra utalnak, hogy a kezelt betegek közel 50-70%-a nem éri el a kívánt cél-vérnyomásértéket!

A Magyar Hypertonia Társaság “Éljen 140/90 alatt!” címmel átfogó oktató és beteg-együttműködést segítő programot indít, amelyet a társaság a Novartis támogatásával és együttműködésével valósít meg.

A program célja hogy az orvosok a képzés során megismerjék a megfelelő vérnyomásértékek fontosságát, és tájékoztassák betegeiket a rendszeres vérnyomás ellenőrzés jelentőségéről. Az érintett betegeknél rendkívül fontos, hogy az orvosi ellenőrzés mellett otthon is mérjék a vérnyomásukat, hiszen ezzel saját egészségükért tesznek.

A betegnek lehetőleg otthon is folyamatosan ellenőriznie kell állapotát, és ha a kapott terápia mellett még mindig túl magas értékeket lát, érdemes kezdeményeznie a váltást a kezelőorvosánál.

A szakmai program során a kezelőorvosok megismerkedhetnek a célvérnyomás-érték eléréséhez szükséges pontos tennivalókkal, illetve a korszerű terápiás lehetőségekkel, gyógyszerekkel. A képzés során szinte betegenként pontosan meghatározzák a kezelőorvos tennivalóit, és több oldalról is megvizsgálják a kérdéskört.

A szakmai programot a felek egy összesen hat előadásból álló, „Válasz a szív- és érrendszeri rizikócsökkentés kihívásaira című tudományos szimpózium-sorozat előadásain mutatják be.

A szimpóziumok további helyszínei Győr, Szeged, Debrecen, és Zalaegerszeg lesznek.

A Magyar Hypertonia Társaság működése során folyamatosan tesz  a szív- és érrendszeri kockázat (azaz az érelmeszesedés, a szívelégtelenség, a szívinfarktus, illetve az agyvérzés esélyének valószínűsége) csökkentéséért, a szövődmények kialakulásának megelőzéséért, és a betegek túlélési kilátásainak javításáért.

A Novartis Hungária Kft. számára fontos, hogy a magyar orvosok információval rendelkezzenek a napi gyakorlatban használható korszerű terápiás újdonságokról, és a terápiát kiegészítő beteg-együttműködést elősegítő módszerekről a népegészségügyi szempontból kiemelt jelentőségű szív-és érrendszeri megbetegedések kapcsán. Ezért szervez évről évre a Novartis kardiovaszkuláris témájú továbbképző programokat az országban több helyszínen.

 

 

A VAST tanulmány eredményei

 A Milánóban tartott 15. Európai Hipertónia Konferencián ismertették a VAST tanulmány eredményét.

A VAST (Valsartan/HCTZ versus Amlodipine is STage II hypertensive patients with additional risk factors) egy nemzetközi, multicentrikus, randomizált, kettős-vak, aktív kontrolos (tehát nem placebóval összehasonlító), 24 héten át tartó vizsgálat volt. A klinikai vizsgálat célja az volt, hogy értékelje a Diovan-HCT 160/12,5 mg kombináció, a Diovan-HCT 160/25 mg kombináció és az amlodipine 10 mg szisztolés vérnyomáscsökkentő hatékonyságát egy olyan, 1088 főből álló betegcsoportban, ahol a páciensek eltérő súlyosságú magasvérnyomás-betegsége mellett egyéb kardiovaszkuláris kockázati tényezők is jelen vannak.

A vizsgálat igazolta, hogy a valsartan és a hydrochlorothiazide (HCTZ) – Diovan HCT - kombinációjával kezelt, közepes és súlyos magasvérnyomás-betegségben szenvedő betegeknél jelentősebb mértékű vérnyomáscsökkenés érhető el, amlodipinnel történő összehasonlításban.

A konferencián a továbbiakban ismertetett adatok is megerősítették a valsartan alapú terápia – akár monoterápiaként, akár a HCT-vel kombinálva – erőteljes vérnyomáscsökkentő hatása mellett meglévő szív- és érrendszeri, valamint anyagcserével kapcsolatos kedvező hatásait is.

Ezek szerint a VALUE vizsgálat további elemzése során kapott eredmények alapján a valsartan – az amlodipine-nel összehasonlítva – képes a szívelégtelenség, illetve a 2-es típusú diabétesz kialakulásának rizikóját csökkenteni a nagy kockázati csoportba tartozó betegek körében.

 

 

 

     Vissza a tartalomjegyzékhez          Vissza a cikk elejére

E-mail levelezés erre a címre: HIPPOCRATES
Copyright: © Hippocrates 2000- 2005
Minden jog fenntartva

Created by Spinerette Information Systems 2005.

 

 

 

Hit Counter