|
A Magyar Resuscitatiós Társaság gyermek kiterjesztett újraélesztésre (PALS) vonatkozó 2004. évi ajánlása |
|
Az Európai Reszuszcitációs Társaság (ERC) Gyermek Újraélesztési Munkacsoportja legutóbb 2001-ben jelentette meg a gyermekek újraélesztésére vonatkozó ajánlásait1,2. Az ajánlások magyarul is olvashatóak az Újraélesztés 2003/2. számában. 2003-ban jelent meg egy nemzetközi munkacsoport munkája az automata külső defibrillátorok (AED) gyermekkori használatáról3, ez a közlemény magyarul is olvasható4. A Magyar Resuscitatiós Társaság (MRT) Gyermek Munkacsoportja a fenti irányelvek alapján alakította ki az alábbiakban olvasható álláspontját (1. ábra).
Mind az új, mind a régebbi vizsgálatokból kevés olyan bizonyíték áll rendelkezésünkre, mely elősegítené a gyermek újraélesztési ajánlások fejlődését. Egyes ajánlásokat tehát az állatkísérletekből és a felnőtt vizsgálatokból származó eredmények indokolnak, másokat az a szándék, hogy összhangot teremtsünk a felnőttekre és a gyermekekre vonatkozó ajánlások között, ahol ez összeegyeztethető a gyermekkori újraélesztés kívánalmaival. A változások a csecsemő- és gyermekkori kiterjesztett újraélesztésben a következők:
1. Maszkos-ballonos lélegeztetés használata. A maszkos-ballonos lélegeztetésben való jártasság létfontosságú az ALS-t alkalmazó ellátó számára. Az emeltszintű légútbiztosítás és a lélegeztetés (maszk-ballon vagy trachealis intubatio vagy laryngealis maszk) módját az ellátó ellenőrzött gyakorlata és az ellátott beteg jellemzői határozzák meg5. 2. Az endotrachealis tubus helyzetének ellenőrzése. Meglévő keringésű betegeknél az endotrachealis tubus megfelelő helyzetét capnographia alkalmazásával vagy a kilégzett CO2 észlelésével kívánatos ellenőrizni. 3. Vénabiztosítás. Azoknál a betegeknél, akiknél a keringésleállás előtt nem volt elfogadható kanülált véna, a gyógyszeradagoláshoz azonnali intraossealis út biztosítása javasolt. Az intraossealis út használatát kiterjesztették az egész gyermekkorra. 4. A második epinephrin dózis. Nincs meggyőző bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az epinephrin tízszeres dózisa jótékony hatású gyerekeknél, és egyes felnőtteken végzett tanulmányokban káros hatást észleltek (6-8). Mivel van néhány anekdotikus közlés a spontán keringés visszatéréséről nagy dózisú epinephrin adását követően, így ez még mindig használható második és azt követő dózisként azoknál a betegeknél, akiknél a szívmegállás másodlagosan, a keringés összeomlása következtében alakult ki. A betegek nyilvánvalóan különbözőképpen reagálnak az epinephrinre, ezért folyamatos intraarterialis monitorozás esetén, az epinephrint a legjobb hatás eléréséig lehet titrálni. Ha az ellenkezőjére nincsen okunk, a szokásos második és azt követő epinephrin dózis 10 µg/kg. 5. Antiarrythmiás gyógyszerek. Sokk-rezisztens kamrafibrilláció és pulzus nélküli kamrai tachycardia esetén az amiodaron az elsőként választandó szer. Ez a felnőttkori szívmegállások ellátásánál észlelt bizonyítékokon és katéter-laboratóriumban amiodaronnal kezelt gyerekeken szerzett tapasztalatokon alapul. Az amiodaron dózisa VF és pulzus nélküli VT esetén 5 mg/kg gyors i.v. bolusban, melyet folyamatos alapszintű újraélesztés és 60 másodpercen belül újabb defibrillációs kísérlet követ. A Lidocain (1 mg/kg) elfogadható alternatíva maradt. A magnézium (25-50 mg/kg) torsade de pointes esetén használandó. 6. Automata külső defibrillátorok (AED-k) használata. 8 év (25 kg) feletti gyermekeknél (25 kg felett) használható AED. 1-8 éves kor között defibrillálásra az eszköz csak speciális, gyermekek számára kialakított, a leadott energiát csökkentő elektródákkal használható.
Alkalmazzon pozitív nyomású lélegeztetést magas koncentrációjú oxigénnel.
Monitorozza a szívritmust: · Helyezze a defibrillátor-lapátokat vagy a felragasztható elektródákat a mellkasfalra: az egyiket közvetlenül a jobb clavicula alá, a másikat a bal elülső hónaljvonalra. · Csecsemőnél, ha a monitorozásnak ezt a módját választja, célszerűbb lehet a lapátokat vagy a felragasztható elektródákat a mellkas elülső részére és a hátra tenni. · EKG-monitor használata esetén tegye a monitor-elektródákat a szokásos mellkasi pontokra. · A defibrillátor/monitor helyett, annak hiányában 1 éve feletti gyereknél csatlakoztatható automata külső defibrillátor (AED) is. A felnőtt készülék 8 éves kor felett felnőtt csatlakozókkal használható, 1-8 év között csak akkor, ha speciális, a leadott energiát csökkentő gyerekcsatlakozók rendelkezésre állnak. Ebben az esetben az algoritmus alapvetően a felnőtt AED algoritmust követi9
Ellenőrizze a pulzust!Gyerek esetén - tapintsa a carotis pulzust a nyakon Csecsemő esetén - tapintsa a felkar belső oldalán a brachialis pulzust Ez ne tartson tovább 10 másodpercnél. A monitoron észlelhető ritmust az alábbiak egyikébe kell sorolni: · Nem kamrafibrilláció (nem-VF), nem pulzusnélküli kamrai tachycardia (nem-VT) (asystolia, vagy pulzus nélküli elektromos aktivitás) · Kamrafibrilláció (VF), vagy pulzus nélküli kamrai tachycardia (VT).
5A. Nem-VF/VT ? asystolia, pulzus nélküli elektromos aktivitásA gyerekeknél ez a leggyakoribb. Adjon adrenalint (epinephrint).
Végezzen CPR-t 3 percig. Ismét adjon adrenalint (epinephrint)
Folytassa a ciklusokat: 10-100 µg/kg adrenalin (epinephrin), majd CPR 3 percig. Mérlegelje egyéb gyógyszerek, pl. alkalizáló szerek és folyadék bolus adását, valamint kezelje a reverzíbilis okokat.
5B. VF/VTEz kevésbé gyakori a gyermek újraélesztésben, de a segélynyújtónak mindig készen kell állnia ennek az arrhythmia típusnak gyors és hatékony kezelésére. Defibrillálja a szívet 3 ütéssel: 2 J/kg, 2 J/kg, 4 J/kg (azokon a defibrillátorokon, ahol meghatározott energia szintek vannak, a pontos dózis nehezen állítható be.)
· Amennyiben a VF/VT továbbra is fennáll, adja be az első dózis adrenalint (epinephrint), 10 µg/kg-ot, majd végezzen CPR-t 1 percig. A defibrilláción kívül a CPR-t ne szakítsa meg semmilyen okból. · Defibrillálja a szívet 3 ütéssel: 4J/kg, 4J/kg, 4J/kg. · Ismételje a defibrillálás és CPR ciklusokat a sikeres defibrillációig. · Mérlegelje más gyógyszer alkalmazását, pl. antiarrythmiás vagy alkalizáló szereket. · Adjon adrenalint (epinephrint) 10-100 µg/kg-t 3-5 percenként. · Minden gyógyszeradás után fél - 1 perces CPR szükséges, hogy a következő ütés előtt a gyógyszer eloszoljék. · Kezelje a reverzíbilis okokat, mint hyperkalaemia, mérgezés és hypothermia.
4. A kiterjesztett újraélesztés tevékenységei:
· Biztosítson átjárható légutat. Kísérelje meg a trachealis intubatiot. Ellenőrizze a tubus helyzetét hallgatózással, capnographiával, vagy a kilégzett CO2 észlelésével. · Biztosítsa a légzést Lélegeztessen 100%-os oxigénnel, használjon öntelődő reszuszcitációs ballont rezervoárral vagy magas gázáramlású rendszert T-darabbal. · Biztosítson vénás kapcsolatot. Direkt intravénás úton Intraossealis úton · Adjon adrenalin (epinephrint) 3 percenként · Mérlegelje antiarrythmiás szerek alkalmazását · Mérlegelje bikarbonát adását súlyos acidózis korrekciójára · Rendezze a reverzíbilis okokat: Hypoxia Hypovolaemia Hyper/hypokalaemia Hypothermia Tensios pneumothorax Tamponád Toxikus szerek/gyógyszerek túladagolása Thromboemboliák
Levelezés: Dr. Szentirmai Csaba Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórháza 1089 Budapest, Üllői út 86. Email: szentirmaics@heimpalkorhaz.hu
Irodalomjegyzék: 1) European Resuscitation Council Guidelines 2000 for Basic Paediatric Life Support. Resuscitation 2001; 48:223-229 2) European Resuscitation Council Guidelines 2000 for Advanced Paediatric Life Support. Resuscitation 2001; 48:231-234 3) Samson R, Berg R, Bingham R, PALS Task Force. Use of anutomated external defibrillators for children: an update. An advisory statement from the Pediatric Advanced Life Support Task Force, International Liaison Committee on Resuscitation. Resuscitation 2003; 57:237-243 4) Samson R, Berg R, Bingham R, PALS munkacsoport. Automata külső defibrillátorok használata gyermekeken: frissítés. Újraélesztés 2004; 2:14-19 5) Gausche M, Lewis RJ, Stratton SJ, et al. A prospective randomised study of the effect of out-of-hospital pediatric endotracheal intubation on survival and neurological outcome. JAMA 2000;283:783790. 6) Berg RA, Otto CW, Kern KB, et al: A randomised, blinded trial of high-dose epinephrine versus standard dose epinephrine in a swine model of pediatric asphyxial cardiac arrest. Crit Care Med 1996; 24:16951700. 7) Carpenter TC, Stenmark KR. High dose epinephrine is not superior to standard-dose epinephrine in pediatric in-hospital cardiopulmonary arrest. Pediatrics 1997; 99:403418. 8) Tang W, Weil MH, Sun S, et al: Epinephrine increases the severity of postresucitation myocardial dysfunction. Circulation 1995; 92:30893093. 9) A Magyar Resuscitatiós Társaság 2003. évi ajánlása automata külső defibrillátor (AED) alkalmazására. Újraélesztés 2003; 1:70-71.
|
|
E-mail levelezés erre a címre: HIPPOCRATES Copyright: © Hippocrates 2000 - 2005 Created by Spinerette Information Systems 2005. |