 Elôzô
cikk |
|
|
Az egészség: az ember testi és lelki funkcióinak összehangolt jó működése, nehezen definiálható néhány tömör szóval. Inkább akkor értékeljük, ha egy sor betegség jut eszünkbe és ezek hiányát véljük egészségnek. A tüdőszűrés története A gondozás tágabb értelmében a betegség megelőzésétől annak felkutatásán, megállapításán, gyógyításán át a lehető legteljesebb rehabilitációig terjed. Mindezek tükrében a szűrés a gondozás második stádiuma, a szekunder prevenció, a felkutatás. Meghatározható így is: a magát egészségesnek tartó lakosság körében bizonyos betegségek felkutatását célzó egy vagy több, könnyen kivitelezhető vizsgálat. Ha könnyen elvégezhető (és viszonylag olcsó, kis anyag- vagy vegyszerigényű) tömegesen kiterjeszthető, vagy általános lehet. Ha járványveszéllyel járó betegség társadalmi jelentőségű megfékezését, felszámolását célozza meg, kötelezővé lehet (kell) tenni. Ilyen vizsgálat (volt) a tüdőszűrés.
A múlt század 20-as éveitől kezdve sorra alakultak a tüdőgondozók, amelyek általában járási székhelyeken szerveződtek. Ezek feladata volt a területükön a mozgó („vándor”) röntgenkészülékekkel a lakosságszűrés. Iskolákban, faluházak „báltermében”, akár nagyobb kocsmákban állították fel a röntgen készülékeket, melyekkel átvilágítani lehetett, felvételek nem készültek. Budapesten, Szolnokon, Miskolcon alakultak az első ernyőfénykép (EF) állomások. A modern tüdőszűrésről szóló első, összefoglaló jellegű metodikai levél A lakosságszűrésről címmel jelent meg1. Ennek bevezetőjében olvashatjuk: „…a tbc fertőző betegség …. A betegek felkutatása heveny fertőző betegek esetében – miután azok manifeszt tünetekkel járnak – az esetek túlnyomó többségében könnyű. Viszont a tbc elleni küzdelemben a betegfelkutatás jelentősége sokkal kihangsúlyozottabb, mivel a tbc igen gyakran tünetszegényen indul és nem ritka, hogy a beteg már igen elhanyagolt, súlyosan fertőző állapotban van, amikor a betegségről panasza révén tudomást szerez… A tbc gondozó orvosának tehát mindenképpen arra kell törekednie, hogy a ’beteg elébe menjen’”. A metodikai levél megállapítja, hogy az első szűrővizsgálatok során nem voltak figyelemmel arra, hogy a lakosság hány %-a maradt el a vizsgálatról, a felvételeket gyakran 3-4 hónap múlva értékelték, a kiemelteket későn hívták be vizsgálatra, így az emberek érdeklődése erősen megcsappant, úgy érezték – jogosan –, hogy betegségük nem lehet komoly. A szűrés további devalválódását eredményezte az is, hogy a tervteljesítés bűvöletében iskolákat, könnyen felkereshető, elérhető közösségeket szűrtek, akár évente többször is, és ott egyre kevesebb új beteget találtak.
A szervezett szűrések
Ennek kívánt véget vetni az Egészségügyi Minisztérium 30060/1960. sz. utasítása, mely szerint a megyei főorvos kötelezően rendeli el a tüdőszűrést. A járási főorvosok és a tüdőgondozó vezetők, a Vöröskereszt, a Nőtanács, az Eü. Állandó Bizottságok munkatársai jól összehangolt, hatalmas felvilágosító, szervező tevékenysége kapcsán valóban nagy lendületet vett a tüdőszűrés. Azonos, egységes technikát, kartonrendszert, behívási és számonkérési módszert vezettek be. Kijelentették: A lakosságszűrés akkor tekinthető eredményesnek, ha a megjelenésre kötelezettek több mint 90%-a jelenik meg a szűrésen. Részletesen szabályozták a filmek kiértékelésének módját, a kettős értékelést, és elrendelték, hogy az értékelő gondozóvezető 1 héten belül kapja meg a filmeket. A filmek értékeléséért felvételenként 20 fillér értékelési díj járt. (Ezt 20 év múlva „felemelték”: a jelenleg is érvényes értékelési díj felvételenként bruttó 30 fillér!)
Az idézett metodikai levél 1960-ból, a szűréssel kapcsolatos első adat 1954-ből való. 50 éves tehát a mai értelemben vett szervezett, „korszerű” tüdőszűrés. Ez az első lépés olyan forradalmian új, határozott és előremutató volt, hogy a tüdőszűrés metodikája alapvetően máig nem változott! Az első húsz évben a ma „hagyományosnak” tisztelt röntgen- és felvételi technika fejlődött ugyan, eljutottunk a 110x110 mm-es ernyőképek készítéséig, de ma sem ritka az 1954-es metodikai levélben leírt 70x70 mm-es méret sem. Az elmúlt 30 évben pedig a hálózat legalább 80%-ában megállt az idő. Az utolsó 10 évben kifejlesztett és ötven év után valóban ismét gyökeres változást tartogató digitális technika (űrhajó a lovaskocsi helyett) csak az egészen kivételesek privilégiuma. Pedig ők is ugyanannak a szegény ágazatnak ugyanolyan szegény intézményeiben dolgoznak. Vagy mégsem? Az 1. ábra (melynek terjedelméért megkövetem az Olvasót) a tbc elleni harc sűrített összefoglalója. Az első években fokozatosan emelkedik az elvégzett szűrések száma és 1960-ra elérték a 25%oo-es hatásfokot. Ez az arány az új betegek számának jelentős növekedésével már nem változott. Sőt, a legtöbb szűrést 1971-ben végezték, amikor a szűrés gazdaságossága az 1954-es érték alá esett. Ezután a szűrések száma fokozatosan csökkent, egy ideig párhuzamosan az új tbc-s betegek számával. Az összes incidencia azonban nem csökkent ilyen mértékben, mert kiegészült a nem szűréssel felfedezettekkel. Ezért megtévesztőek az első évek adatai, hiszen 1954-ben és a „csúcs-évben” az incidencia 31252 volt (amikor az elmúlt 50 év legmagasabb incidenciáját regisztráltuk, (l. a 2. ábrát!) a szűréssel felfedezetteket mindössze 646 képviselte. Az eddig ismert legmagasabb incidencia az 1950-es volt. Az 1960-as egységesítésnek 1980-ig tartó kiegyensúlyozott periódus lett a következménye, melynek során a szűréssel felfedezettek tartották az átlagos 60%-os arányt, az éves szűrések száma 7 millió körül stabilizálódott, az új betegek száma fokozatosan csökkent. Ennek viszont egyenes következménye, hogy csökkent a szűrés gazdaságossága, hiszen 10 ezer szűrésből egyre kevesebb új beteg „került ki”. Emiatt a ’80-as évektől kezdték emlegetni, hogy az évenkénti és teljes lakosságszűrés gazdaságtalan, és 10 év alatt 5 millió alá esett a szűrések száma, a szűréssel felfedezettek aránya eközben tovább romlott, az incidencia a fiatalabb korosztályra tevődött át és eddig ritkán látott kórformákkal, súlyos ftizíssel is találkoztunk. Az új betegek lakossághoz viszonyított aránya még 1996-ben is azonos volt az 1984-es szinttel, és csak 2001-ben csökkent az 1990-es szint alá. Az ismételt és már következetesnek látszó csökkenés a szűrési rend újraszabályozásának eredménye.
Túllépve a csak a tbc felkutatására szervezett tüdőszűrés korlátain, az Onkológiai Intézettel közös metodikai levelet adott ki az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet vezetősége „A tüdő tumoros betegek felkutatásáról és kezeléséről” címmel 1968-ban.2 Itt deklarálták, hogy „A tüdőgyógyász szakhálózat illetékességi körébe tartoznak a tüdő és a mellhártya elsődleges daganatai”. Később: „A röntgenmorfológiai vizsgálat jelenleg … a legeredményesebb felkutató módszer. Minél teljesebb a lakosság, főleg az idős korúak megjelenése az ernyőképszűrésen, annál valószínűbb, hogy a korai eseteket nagy százalékban ki tudjuk szűrni.” Ennek óriási jelentősége volt és a megállapítások érvényesek ma is. Ha megnézzük a következő összehasonlító táblázatokat (3., 4. ábra) egyértelmű, hogy az évről évre növekvő számú tumoros betegek (sajnos) egyre gazdaságosabbá teszik a tüdőszűrést, annak ellenére, hogy a hörgőrákos betegeket soha nem tudtuk olyan arányban felfedezni a szűrések során, mint a tbc-seket. Ha viszont azt is nézzük, hogy a tbc-szűréssel kiemelt 39,8% 2003-ban 1016 új beteget, míg a tumorosok közül a 30,5% 2007 új beteget jelent, akkor látható, hogy miért van szükség a tumorosok szűrésére is. A szkeptikusok azért vitatják ezt, mert azt hangoztatják, hogy évek óta ugyanannyi tüdőrákos beteg hal meg a szűréssel kiemeltek, mint a panaszosok között. Erre a következő grafikon a válasz (5. ábra). Itt egyértelmű, hogy a mindmáig első terápiás lehetőségként alkalmazott műtét aránya, a rezekciós ráta a szűréssel kiemeltek arányához igazodik. (Mondhatnám sajnos, mert a jelenleg 30%-os operabilitás alig több, mint fele az incidenciának.) (Az adatok további boncolgatása azt hiszem meghaladná e dolgozat hátarait.)
A tüdőgyógyászok számára nem lehet kétséges, hogy a tüdőszűrésre szükség van. Folytatni azonban csak úgy tudjuk a szűréseket, ha nagyon gyorsan és lehetőleg mindenütt a teljes röntgenparkot digitalizáljuk. A tbc-ről elmondhatjuk, hogy a betegek száma lassú csökkenést mutat és, különösen az ország nyugati felén, remélhetőleg nem okoz gondot a felkutatás-gyógyítás sem. A 6. és 7. ábra azonban figyelmeztet, hogy – különösen a keleti-déli határ mentén – nagyon ébernek kell lennünk, hiszen pl. Románia tbc incidenciája négyszerese a miénknek, és még a legfertőzöttebb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének is háromszorosa.3
Egyre inkább körvonalazódnak azok a körülmények és közösségek, ahol célzott szűréseket kell végeznünk. Minél nagyobb számban el kell érnünk a hajléktalanokat a szabadban és a szállásokon. A letelepülők röntgenvizsgálatát minden esetben el kell végezni és a betegségre gyanúsakat azonnal kezelni, illetve otthon kezeltetni kell. Nemcsak a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban és kereskedelemben, de a legtöbb munkahelyen az igényes munkáltatók megkövetelik az „érvényes” tüdőszűrési eredményt. A járványügyi okból (25%000 feletti incidenciánál magasabb tbc-s arány esetén 30-60 év között) kötelezően előírt szűrés erre a célra megfelel, de „népegészségügyi” jelentősége csekély, ugyanakkor a lakosság „átszűrtsége” megyénként különbözőképpen értékelhető feladatokat tartogat (8. ábra). Elgondolkodtató, hogy a nemzeti egészségmegőrző programban a legnagyobb hagyományokkal rendelkező és a legtöbb eredményt elért tüdőszűrés és a tüdőgyógyász hálózat nem szerepel. Pedig a 70-80-as években múlhatatlan érdemeket szereztünk a nagy számban elvégzett vérnyomásmérés, vizeletcukor-vizsgálat, emlő tapintás során sokezer beteg időben történt kiemelésével. A felajánlott, kivizsgálást igénylő populáció további vizsgálata érthetetlen módon elakadt, vizsgálataink érdektelenségbe fulladtak. Ezzel szemben elmondhatjuk, hogy a szűrésre önként járó, egészségével törődő lakosság igényli és elvárja tőlünk, hogy kényelmes, barátságos, korszerű tüdőszűrésben részesülhessen évente. Erre nekünk fel kell készülnünk, tudnunk kell megújulni. A társszakmáknak és főleg a felsőbb vezetésnek (fenntartóknak, koordinálóknak, finanszírozóknak egyaránt) pedig fel kell ismerniük ezt a jogos igényt és azt a tényt, hogy szekunder prevenció a legfényesebben megtérülő szolgáltatás. Jól és gazdaságosan működő digitális röntgennel felszerelt szűrő autóbuszok kellenek tehát, melyekkel a legelhagyottabb települések, tanyák, vagy hajléktalan kuckók is felkereshetők, meg tágas, korszerű, barátságos szűrő központok, ahol a még panaszmentes, de magával törődő lakosságnak joga és lehetősége legyen a népbetegségek, az életkor emelkedését béklyóban tartó kórokok kiderítésére. Fogalmazza meg már egyszer valaki, és hirdessék ki (akár alkotmányos jogként), hogy a Köztársaság valamennyi állampolgárának joga legyen, hogy egészségéről arra alkalmas szűrővizsgálaton győződhessen meg, és ennek elvégzésére megfelelő szűrőállomásoknak naprakészen kell állniuk (nem „kellene”, vagy „talán”, vagy „ha a körülmények…”). Sokszor olvashattuk már, hogy „Egészséget mindenkinek xxxx-re!”, aztán az évszám egyre csak nőtt, a teljesítés dátuma ma sem látható. Próbáljuk meg először úgy, hogy „Szűrővizsgálatot mindenkinek!”, most.
Irodalomjegyzék:
a) A tünetmentes betegek felkutatását célzó kérdőíves vizsgálat. b) A magát egészségesnek tartó lakosság körében bizonyos betegségek felkutatását célzó, egy vagy több, könnyen kivitelezhető vizsgálat. c) Járványveszély esetén kötelezően előírt vizsgálat, a leendő betegek időben történő kiemelésére, elkülönítésére és időben történő gyógyítására szolgál, kötelezővé tehető.
a) 1954 b) 1960 c) 1968
1970-ben a) a tbc-sek incidenciája magasabb volt a tüdőrákosokénál b) a tbc-s incidencia alacsonyabb volt a tumorosokénál c) ugyanannyi tbc-t regisztráltak, mint hörgőrákost
A szerző a tüdőszűrés ötven éves történetét tekinti át korabeli metodikai levelek, statisztikai összefoglalók és a legújabb statisztikai adatok alapján. A számok tükrében foglalkozik a tüdőszűrés epidemiológiai, gazdaságossági kérdéseivel a szűrésből származó terápiás és rehabilitációs előnyökkel. Érinti a kibővített szűrővizsgálatok jelentőségét és lehetőségeit, valamint a tüdőrákos betegek szűrésének fontosságát. Összefoglalja a tuberkulózis mai helyzetét, szerepét és a tbc elleni küzdelem tennivalóit. Kitér a technikai megújulás elodázhatatlan, sürgős végrehajtására, előnyeire.
The author makes a survey of the fifthy year history of chest X-ray screening using the latest statistic data. Referring to these data he deals with the epidemical and aconomical questions of screening, as well as with the therepeutical and rehabilitative advantages of screening. The significance of the extended check-ups is mentioned as well as the imporance of screening patients with lung cancer. He summarizes the present role and situation of tuberculosis, and the measures to be taken in fighting TB. He also touches upon the advantages of technical renewal and emphasizes the necessity of an urgent action on this field.
Dr. Naményi Miklós Megyei Tüdőgondozó 8200 Veszprém, Óvoda u. 2.
Helyes válaszok:
1 b 2 b 3 b
|
|
E-mail levelezés erre a címre: HIPPOCRATES Copyright: © Hippocrates 2000 - 2005 Created by Spinerette Information Systems 2005. |
