 Elôzô
cikk |
Az idősek gyógytornájának jelentősége |
|
Elôzô
cikk |
Az idősek gyógytornájának jelentősége |
|
A szerző az idősekre vonatkozó statisztikai adatok alapján arra következtet, hogy igen sok idős ember szorul rehabilitációs, illetve fizioterápiás kezelésre. Ismerteti a gyógytornász – nemzetközi nevén fizioterapeuta – tevékenységégi körét, mellyel a családorvos fő munkatársa lehet betegeinek orvosi rehabilitációjában. Rámutat, hogy a rehabilitációs célok megvalósítása nem választható el a megelőzéstől és a gyógyítástól. Az idősek egyes betegségeinek fizioterápiás kezelésénél azokat a kezelési elveket kell követni, amelyeket egyébként is figyelembe kell venni. A különbség csak az, hogy az időseknél több betegség lehet jelen egyszerre, ezért azt a módszert és olyan terhelési szintet kell választanunk, amely egyik betegség szempontjából sem kontraindikált. A gyógytorna, az életkor fiziológiai adottságainak megfelelő mozgás fontos része az idősödő korosztály egészségmegőrzésének is.
Az összlakossághoz képest a 65 év felettiek számaránya egész Európában és Magyarországon is növekedett. 1980 és 2000 között európai átlagban 12,13%-ról 13,75%-ra, az Európai Unióban 13,97%-ról 15,97%-ra és Magyarországon 13,43%-ról 14,58%-ra változott.1 A 60 év felettiek számaránya a KSH szerint Magyarországon 1996-ban 20% volt, 2002 jan. 1-én 20,7%. A 60 évesek vagy idősebbek 50%-a szenved krónikus betegségben, 10%-a két, 3%-a három ilyen betegségben szenved.2 A mozgásszervi betegségek okozzák a 60 éven felüliek krónikus betegségeinek a felét. Az otthoni és szabadidős baleseteknek 30,4%-a a 60 éven felüliek közül kerül ki.3 Legnagyobb arányban a nyugdíjazást követő években halmozódnak az otthoni balesetek! Az idősek életkori arányuk kétszeres nagyságában tekintendők baleseti veszélyeztetetteknek. A fenti számadatokból is következtethetünk arra, hogy milyen nagy azon idősek száma, akiknek a gyógytornász – mint a rehabilitációs team tagja – segítségére lehet: pl.: egy sérülés után a helyes mozgás megtanítása, helyreállítása, a krónikus betegség progressziójának megelőzése, a fájdalom csökkentése a fizioterápia sajátos módszereivel, stb.
Orvosi rehabilitáció, fizioterápia, gyógytorna A 4/2000 (II.25.) E.ü. miniszteri rendelet 4.§-a szerint a „a gyógyító-megelőző alapellátás keretében a háziorvos feladatkörébe tartozik…a beteg vizsgálata, gyógykezelése, egészségi állapotának ellenőrzése, orvosi rehabilitációja...” Az orvosi rehabilitáció célja, hogy az egészségi állapotukban károsodottakat és a fogyatékosokat – az egészségtudomány eszközeivel – meglévő képességeik (ki)fejlesztésével, illetve pótlásával segítsék abban, hogy önállóságukat minél teljesebb mértékben visszanyerjék, és képessé váljanak a családba, munkahelyre, más közösségbe való beilleszkedésre. Az orvosi rehabilitáció szerves része különösen a fizioterápia, a sportterápia, a logopédia, a pszichológiai ellátás, a foglalkoztatás-terápia, valamint a gyógyászati segédeszköz-ellátás és ezek használatának betanítása is. (1997. évi egészségügyi törvény) A fizioterápia a természeti energiákkal végzett gyógykezelés, melynek legfontosabb része a mozgásterápia, mely más tevékenységekkel nem pótolható. Az orvosi rehabilitáció terén a családorvos legfőbb munkatársa a gyógytornász, azaz fizioterapeuta. Optimális megoldás az lenne, ha legalább 6–8 praxisonként egy, az egészségbiztosítás által finanszírozott gyógytornász látná el a rehabilitációra szorulókat, a szervezésben és ellenőrzésben lenne a családorvosok szerepe meghatározó.4 A gyógytornász a fizioterapeuta, (physical therapist, physiotherapist, Krankengymnastin, fysioterapeuten, sjukgymnast, kineziterapeut), aki orvosi diagnózis alapján önállóan tervezi, dokumentálja, integrálja, irányítja, ellenőrzi, és szükség szerint elvégzi a fizioterápiás tevékenységeket, (módszereket) a legkülönfélébb klinikai területeknek megfelelően, valamint az orvosi rehabilitáció során. A gyógytornász 4 éves egészségügyi főiskolai végzettségű szakember, aki a képesítési követelményének megfelelően képes:
A fizioterápiás asszisztens (angolul physical therapy assistant vagy physiotherapy assistant) a 6/1996. (III.13.) NM rendeletben foglaltak szerint „önállóan végzi az orvos vagy gyógytornász által előírt fizioterápiás kezeléseket”. Ezek a kezelések a legtöbb esetben elektroterápiás kezelések, melyek fájdalomcsillapító, izomlazító vagy tonizáló hatásukkal a gyógytornász által végzett mozgásterápia hatékonyságát növelik, de azt nem pótolják. Szükség esetén a gyógytornász maga is el tudja végezni ezeket a kezeléseket, amennyiben nem áll rendelkezésre fizioterápiás aszszisztens. A gyógymasszőrök által ellátható tevékenységeket is el tudják végezni a gyógytornászok, azonban szerencsére a nagyobb gyógyintézetekben, szakrendelőkben a fizio-terápiás asszisztensek és a gyógy-masszőrök rendelkezésre állnak, így a betegek ellátásában a feladatok megoszlanak. A passzív kimozgatás azonban – különösen a fájdalmas ízületekre vonatkozóan – nem a gyógymasszőr feladata. Ez a gyógytornász funkcionális vizsgálata alapján kialakított komplex kezelés része. A gyógytornász-fizioterapeuta tevékenységi köre Mielőtt az idősek rehabilitációjáról szólnánk, nézzük végig, hogy milyen tevékenységeket végez a gyógytornász-fizioterapeuta a beteg korától függetlenül a rehabilitáció során? • Vizsgálja az ízületek mozgáshatárait és a mérések alapján különböző passzív mobilizációs technikákat, valamint aktív mobilizáló gyakorlatokat alkalmaz az ízületi mozgáspálya helyreállítása és megőrzése céljából.
A gyógytornász „beavatkozás” végrehajtása és annak módosítása a felállított cél(ok) elérésének érdekében történik, magába foglalja tehát a manuális kezelést, mozgásterjedelem növelését, elektroterápiás vagy más mechanikai eljárásokat, funkcionális tréninget, a beteg segédeszköz-ellátását, betegközpontú tanácsadást, dokumentációt és koordinációt, illetve kommunikációt. A beavatkozás célja lehet még különböző károsodások, a funkciócsökkenések, a rokkantság és egyéb sérülések kialakulásának megelőzése, amely magába foglalja az egészség, az életminőség és a fittség kialakulásának elősegítését és szinten tartását minden életkorban.6
Idősödők és időskorúak rehabilitációja A geriátriai rehabilitáció célja az önálló életvitelre való, belgyógyászati vagy sebészeti betegség következtében elveszített képesség helyreállítása, míg fiatalabb betegek esetében a teljes értékű funkcionalitás elérése a cél, idős korban rendszerint meg kell elégedni azzal, hogy a beteg ismét képessé váljon a mindennapi tevékenységeinek önálló elvégzésére. Az agyi vascularis katasztrófát vagy csípőtáji törést szenvedő betegek gyakran szorulnak rehabilitációra, ami a súlyos szívbetegség vagy a testi kondíció leromlásával járó tartós ágyhoz kötöttség következtében kialakult állapotok esetén is indokolt. Az idős betegek rehabilitációja hosszú folyamat, még a betegség előtti funkcionális állapot visz-szanyerése is hónapokat vehet igénybe. Az idős kor gyakori jellemzői (a cardiovascularis betegségek miatt csökkent fizikai állóképesség, csökkent izomerő, beszűkült mozgások, motiváció hiány, demencia, koordinációs zavarok, stb.) hátráltatják a funkciók visszatérését. A rehabilitációt a beteget kezelő orvos rendeli el. Bármilyen fizikai megterheléssel járó program elrendelése előtt a kezelőorvosnak fel kell mérnie betege egészségi állapotának stabilitását, és tájékoztatnia kell a rehabilitációs szakembert a kezelést korlátozó, idült szív-, tüdő- neurológiai illetve mozgásszervi betegségekről.7 Idős betegek egyszerre több betegségben is szenvedhetnek, ezért gyakran elsősorban a terápiára kell összpontosítani. Az orvosoknak a gyógytornásszal szoros együttműködésben kell megállapítaniuk a feltárt problémák megoldási sorrendjét. Az idősek esetében a prevenció, a gyógyítás és a rehabilitáció nehezen választható el egymástól. A hoszszabb kórházi vagy akár otthoni fekvés is veszélyes lehet az idős ember számára. A hosszú idejű ágynyugalom káros következményei az elmúlt ötven év tapasztalatai, kutatási eredményei által váltak ismertté. Immobilizációs szindrómán a hosszan tartó ágynyugalom, inaktivitás következtében kialakuló, az egész szervezetet érintő tünetegyüttest értjük. Az immobilizáció következtében kialakuló tünetek nem egyformán súlyos mértékben jelentkeznek, az idősebb, fogyatékos vagy krónikus betegségben szenvedők inkább érintettek. A szervezetben létrejövő változások ismertek, ezért inkább a megelőzést célzó intézkedésekre kívánok emlékeztetni, melyekről a lényeget tekintve több szerző8,9 hasonlóan vélekedik. Az immobilizációt megelőző és kontroll alatt tartó intézkedések:
Az erőcsökkenés mértéke a fekvés, az inaktivitás következtében egy hét alatt elérheti az 5–20%-ot is, különösen az antigravitációs izmokban lehet ez jelentős. Ezért minden idős betegnek ajánlatos egy megfelelő erőfenntartó mozgás programot végezni. Ez csökkenti az orthostatikus hypotensio és a pneumónia kifejlődésének a lehetőségét (megelőzés). Ugyanakkor enyhe mobilizációval, melynek módját az adott állapot és diagnózis alapján határozzuk meg, meg lehet előzni a gerinc és általában az ízületek degeneratív elváltozásaiból adódó panaszok súlyosbodását, kiújulását. A célzott fizioterápia az aktuális betegség javulásához, gyó-gyulásához is hozzájárul. Mint látjuk, az időseknél a fizioterápiás tevékenység során is összeolvad a megelőzés és gyógyítás. Az idősek ellátása speciális terület, melyben az egészségügyi és szociális ellátás nehezen választható szét. A nehezen megoldható családi és anyagi gondokat naponta tapasztaljuk. Az idős beteg funkcionális állapotának kiértékelését megelőzően teljes körű tanulmányt kell végezni és teljes orvosi kiértékelést kell készíteni, hogy ki lehessen zárni az organikus megbetegedések lehetőségét. A tanulmánynak tartalmaznia kell a betegnek és a családjának céljait. A funkcionális értékelésnek tartalmaznia kell a válaszokat az alábbi kérdésekre:
Az ideális az lenne, ha az idős embert minél tovább a megszokott környezetében, az otthonában a család, a közeli hozzátartozók közreműködésével tudnánk ellátni. Erre kell törekedni, s ehhez a családot is fel kell készítenünk. Már a beteg kórházból való hazatérése előtt segítenünk kellene a beteg megfelelő fekvőhelyének az előkészítésében, a szoba átrendezésében: pl. hova kell kapaszkodót szerelni és milyet, hogy az ágy magassága kb. megegyezzen egy szék magasságával. Így könnyen kiültethető a beteg az ágy szélére étkezéshez és átültethető a székre ágyazáskor. Fel kell hívnunk a figyelmet, milyen biztonsági intézkedésekkel védhetjük meg az idős, időnként, néha kiszámíthatatlanul tudatzavaros beteget a leeséstől az ágyról, vagy székre ültetéskor? Egy idős beteg hozzátartozója „sem fiatal már”, neki is lehetnek gerinc és egyéb mozgásszervi problémái. Meg kell tanítanunk őt úgynevezett ízületvédő testhelyzetben bánni az időssel. Heveder alkalmazása, egyenes háttal, testsúly áthelyezésével emelni, emelés helyett csúsztatni, gördíteni a nehéz testet. A beteg testhelyzetének változtatását különböző módszerekkel megkönnyítve elő lehet készíteni Az a helyes, ha a hosszú távú tervet is és az azt szolgáló rövid távú terv pillanatnyi feladatait is a beteggel a hozzátartozó jelenlétében beszéljük meg. Konkrétan, (esetleg leírva ) azt is meg kell határozni és megbeszélni, hogy a beteg a hozzátartozó segítségével mit gyakoroljon a gyógytornász látogatása közötti napokon. Ezeknek a helyes kivitelezését be kell tanítanunk, és legközelebb ellenőrizni kell. Előfordul, hogy nem a kezelési célnak megfelelő helyzetben és helyen támasztja meg a beteget, s ezzel vagy magát vagy a beteget teszi ki túlterhelésnek. Inkább kevesebb feladatot adjunk, de annak kivitelezése helyes legyen! Vannak olyan tevékenységek, amelyhez két személy szükséges, s a hozzátartozó erre nem számít előre. Ilyen helyzetekre is fel kell készítenünk. Nagy szerepe van az eredmények elérésében a beteg, illetve a hozzátartozó együttműködő képességének. Tisztában kell azonban lennünk azzal a ténnyel, hogy a korosodás előrehaladtával illetve bizonyos betegségek esetén kortól függetlenül a figyelem koncentrációja csökken. A mozgás nem csak a mozgató szervrendszer működése. A mozgás neuromuscularis és pszichomotoros folyamat egy bizonyos cselekvés végrehajtása érdekében. A mozgás a mozgás elképzelésével kezdődik, melynek hatására mikrokontrakciók jelennek meg a mozgást végrehajtó izmokban. Ezután ez a kontrakció növekszik, majd amikor olyan fokot ér el, hogy a végtag vagy a test súlyát le tudja győzni, akkor elmozdul a test vagy a végtag az elképzelt mozgásnak megfelelően. Ép viszonyok között így jön létre a mozgás. De ha valamilyen szinten zavar keletkezik, akkor a mozgás kivitelezése megváltozott vagy akadályozott lesz. Problémát jelenthet az, hogy nem hallja rendesen azt, amit mondunk, vagy az agyban lejátszódó kóros folyamatok miatt nem érti azt, hogy milyen mozdulatot kérünk tőle. Ennek ellenére mindig minden mozdulatot mondanunk kell, kezünkkel, érintésünkkel segíteni a mozdulatot, hogy minél inkább serkentsük az aktivitást. Soha ne nehezteljünk egy idősre azért, mert valamit nem úgy csinált, ahogy kértük. Így is sokan idős korban tehernek érzik az életet. Találjunk ki olyan aktivitást, amit meg tud tenni, és a javulás irányába viszi. Örüljünk az apró sikereknek, tegyük szebbé dicséretekkel az életüket! Az egyes betegségek fizioterápiás kezelésénél azokat a kezelési elveket kell követni, amelyeket egyébként is figyelembe kell venni. Különbség csak az, hogy az időseknél több betegség lehet jelen egyszerre, ezért azt a módszert és olyan terhelési szintet kell választanunk, amely egyik betegség szempontjából sem kontraindikált. Az egészségnevelés, betegoktatás igen fontos része a prevenciónak, a gyógyításnak és a rehabilitációnak is. Minél fiatalabb korban kellene megtanulnunk, amikor még be tudjuk fogadni és meg tudjuk szokni, hogy hogyan kell majd élnünk, viselkednünk idős korunkban. Az idősek körében végzett, egészségneveléssel összekapcsolt gyógytorna foglalkozások – mint az egészségmegőrzés része – tematikájának összeállításánál és a kivitelezésénél is figyelembe kell vennünk a gerontológia-geriátria, a reumatológia és más klinikai területek, a fizioterápia-mozgásterápia, a rehabilitáció szempontrendszerét, didaktikailag pedig ajánlatos alkalmazkodnunk az idősödő korosztály pszichológiai jellemzőihez. Az ún. normál öregedés tényei: 30-tól 90 éves korig az izmok súlya és ereje 30%-kal csökken, az agy súlya az átlagos 1375 gr-ról 1060 gr-ra csökken, a vesenephronok száma felére csökken, a fiatalkori papillánkénti ízlelőbimbó-szám 245-ről 88-ra fogyatkozik, a tüdő levegőkapacitása 75 éves korra felénél kevesebb lesz, a teljes testen átáramló vér mennyisége a felére csökken, az idegrostok vezetési ideje 15–20%-kal lassul, az idegrostok száma az idegtörzsben 1-ével megfogyatkozik, és csaknem általánossá válik a hallás és látás meggyengülése.11 Irányítsuk rá az idősek figyelmét a testmozgás jelentőségére a testi-lelki egészség megőrzésében. Ismertessük meg velük mindazokat a változásokat, melyek a szervezetünkben az a kor előrehaladtával, vagy egy betegség kapcsán létrejönnek. A változások ismeretében könnyebben fognak tudni azokhoz alkalmazkodni. Könnyebb lesz így elfogadni, hogy a fiatal korban megszokott tornamozdulatot miért ajánlatos módosítva, lassabban, esetleg más testhelyzetben végezni pl. 70 éves korban, vagy miért kell életmódján változtatni egy-egy betegség esetén. A fizikai teherbírás és teljesítőképesség rendszerint csökken az életkor előrehaladtával. Az erő elvesztése szoros összefüggést mutat azzal, hogy az öregedő emberekben az izomtömeg is tényleges csökkenést mutat. Az izomszövet egy része noncontractilis szövetté alakul át. Ennek ellenére a megmaradt izomtömeg fejleszthető gyakorlás révén. A vitálkapacitás általában csökken az életkorral. Fizikailag aktív öreg embereknek azonban jóval nagyobb a vitálkapacitásuk, mint a hasonló korú vagy akár fiatalabb, de ülő életmódot folytató embereknek, továbbá reakcióidejük és mozgássebességük is kedvezőbb. Ilyen tekintetben a fizikailag aktív öreg emberek az aktív középkorúakéhoz hasonló fizikai terhelhetőséget mutatnak. Ez azt jelenti, hogy az életkorral hanyatló egyes élettani folyamatok edzéssel és jó fizikai állapot fenntartásával módosíthatók: javítható a szívteljesítmény, a tüdő működése és a csont kalciumszintje.12 A fizikai teljesítőképesség szintje attól függ, hogy a mozgató szervrendszer (izmok, inak, ízületek csontrendszer) állapota milyen, hogy hogyan működik az irányító idegrendszer, hogy milyen az izomrendszer energia- és oxigénellátása. Az oxigénellátás függ a légzőrendszer és a keringési rendszer funkciójától. Fontos, hogy minden életkorban megfelelő mozgással bizonyos terhelésnek ki legyen téve szervezetünk. Minden életkorra más és más biológiai és orvosi probléma a jellemző, ennek megfelelően a gerontológia ismereteire ajánlatos támaszkodnunk a testedzés vonatkozásában is. Pl. a testedzés és az osteoporosis közötti kapcsolatról Thompson újabb kutatások alapján a következőt mondja: „Bár meggyőző bizonyítékokkal rendelkezünk a csontden-zitás, valamint a jó fizikai állapot és izomerő, továbbá az immobilizáció és az osteoporosis közötti kapcsolatról, nincs abban egyetértés, hogy milyen életkorban milyen típusú tevékenységet javasoljunk. Ésszerűnek tűnik fiatal és középkorú felnőtteknek általános, magas aktivitású testmozgást – mint az ugrálás vagy kocogás – ajánlani. Nagyon idős és mozgásszegény életmódot folytató egyének esetében ez veszélyes lehet, náluk esetleg fontosabb az immobilizáció megelőzése, mint a testedzés erőltetése.”13 Aniansson és mtsai szerint a hetvenes életévektől kezdve a II. típusú (fehér) izomrostok aktivitása gyorsabban csökken, mint az I. típusú (vörös) izomrostoké. Ez részben biológiai okokra vezethető vissza, részben a korral járó megváltozott aktivitásra. A II. típusú rostok hajlamosak gyengülésre és a megnyúlásra, az I. típusúak a megrövidülésre. Ennek eredménye az izomegyensúly megbomlása és a helytelen tartás kialakulása, A koordinációs képesség is csökken az életkorral, kissé nagyobb mértékben, mint az izomerő. A kiváltó ok lehet az propriocepció, az izomfunkció és az ízületi mozgások csökkenő kontrolja. Pontos okát azonban nehéz definiálni, mert az idősek koordinációs képességét befolyásolhatják még neurológiai tényezők, látási problémák, stb. Nyolcvan év körüli időseket vizsgálva kimutatták, hogy gyenge izomerő a térdextenzorokban és a plantár/dorsalflexorokban csökkent egyensúlyozó képességgel járt együtt, amely fokozott esési veszélyeztetettséget jelent. Idős korban a járás is megváltozik: széles alapú és sok esetben csoszogó lesz. Aki viszont fél az eleséstől, az a lába elé néz. Lehajtott fejjel jár, s ez a testtartását is rontja. Az idősek egyensúlyozó képessége és az elesések közötti kapcsolattal, illetve az elesések megelőzési lehetőségeinek keresésével a szakirodalomban is találkozhatunk. (Gun Britt Jarnlo 19 6, Marion E.T. Mc Murdo és mtsai 1997 (BMJ 1997/4) Penelope Byrne 2002) Prof Mc Murdo és mtsai a rendszeres testmozgás hatását vizsgálták a 60 év feletti nők csontdenzitására és az elesések számára. Megfigyeléseik szerint a kalcium + torna csoportban kevesebb elesés fordult elő, mint a csak kalciumot szedőknél. Ez a megfigyelés alátámasztja, hogy az egyensúlyérzék, erőnlét és rugalmasság tornával elérhető javulása az elesés valószínűségét csökkenti. Mc Murdo szerint vizsgálatuk arra hívja fel a figyelmet, hogy a törések számának csökkentésében a csontdenzitás javítása csupán az egyik oldal; az esések számának csökkentése szintén jelentős tényező. Nagy jelentőségűnek tartja megfigyelésüket, hogy a rendszeres testmozgás mellett kevésbé valószínű az elesés és a téma további kutatását javasolja. Ismert tény, hogy szoros összefüggés van a súlytalanság, valamint az ágyhoz kötöttség és a csont atrófiája, az osteoporosis között. A csontszövet minőségének alakulását lokális, mechanikus és hormonális tényezők befolyásolják. A lokális faktor a gravitáció és az izmok kontrakciója. Az álló testhelyzet (gravitációs hatás) eredményesebb ingere a csontépítésnek, mint a fekvő testhelyzetben, vagy vízben kifejtett aktivitás, és ebből a szempontból a gyaloglás jobb, mint az úszás.14 Svédországi szerzők az úgy nevezett „IVEG study”-ról (Intervention of Elderly in Göteborg) számolnak be. Összehasonlították az aktivitásul közös gyaloglást választók és a nem aktív idősek erőnléti képességeit. A gyalogló csoport tagjai fizikailag aktívabbak lettek, a női résztvevőknél nagyobb lett a térd extenzorok ereje, nagyobb a gyaloglás sebessége szemben a nem gyalogló kontrolcsoport tagjaival. A résztvevők 81–82%-a a gyaloglást az együttlét miatt választotta. Ez a részvétel szociális szerepére is utal. A gyaloglás előnyeit az osteoporosis megelőzése és kezelése szempontjából magyar szerzők is hangsúlyozzák.15 Az idősek mozgásszegény életmódja a funkció beszűküléséhez és ebből következő organikus elváltozásokhoz vezethet. Ezeknek tünetei és a panaszok a helyes életmód megtanításával, egészségneveléssel csökkenthetők. 1996 február 1-jétől 1997. május 15-ig 450 beteg vett részt egészségnevelési és gyógytorna programban a SOTE Gerontológiai Központban (Igazgató: Prof. Dr. Iván László). 97 beteget tanulmányoztak a 450-ből. A test bizonyos pontjai közötti távolságot, annak változását mérték a 10 napos tréning folyamán. Következtetésük: a testgyakorlatokkal idősebb korban is javítható a testtartás.16 Az idősek tartásjavító gyakorlatainak összeállításánál feltétlenül figyelembe kell venni, hogy melyik izomcsoport főként milyen rosttípust tartalmaz – inaktivitásra, megnyúlásra vagy megrövidülésre hajlamos. Ha a gyakorlatok nehézségi foka nem is haladja meg a hétköznapi terhelés szintjét, és az egyén légzésfunkcjával összhangban van (beszédteszt), akkor is elérhető javulás, mert a speciálisan meghatározott testhelyzetben tudatosan aktivizált gyengülésre hajlamos izmok erősödnek.
Irodalomjegyzék:
1. „Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja” (vitaanyag) Budapest, 2002. 2. Iván, L.: Ne féljünk az öregedéstől. SubRosa Kiadó, Budapest, 1997. 3. Székely Lajos: A balesetmegelőzés pedagógiája In.: Székely Lajos: Egészségnevelés múltból előretekintve Kiadó:Pápai Páriz Egészségnevelési Országos Egyesület, Bp. 1995 4. Síró B., Bódor Cs.: A családorvos szerepe az otthoni rehabilitációban. In: A rehabilitáció gyakorlata. Szerk.: Huszár Ilona, Kullmann Lajos, Tringer László. Medicina Könyvkiadó Rt, Budapest, 2000 5. Gerencsér Zs., Balogh I., Tringer K.: A gyógytornász-fizioterapeuta feladatai a rehabilitációban. In: A rehabilitáció gyakorlata. Szerk.: Huszár Ilona-Kullmann Lajos-Tringer László. Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest, 2000. 6. World Confederation for Physical Therapy: A fizioterápia (gyógytorna) leírása. Mozgásterápia, 2001/4, X, 38-40.MSD Geriátriai Kézikönyv. Első magyar kiadás. Melánia Kiadói Kft. 1997 Budapest 7. Dénes, Zoltán: Az immobilizáció hatásai és elhárításuk. PRAXIS, 1996. 5. évf. 7. szám, 33-37. 8. Vallbona, Carlos, Immobilization Syndrome, In: Medical Rehabilitation, Edited by L.S. Halstead et al. Raven Press, New York, 1985. 10. Strax, T.E. and Ledebur, J.: Geriatric Rehabilitation . In: Medical Rehabilitation, Edited by L.S. Halstead et al. Raven Press, New York, 1985.) 11. Iván, László: A Geriátria helyzete Magyarországon. Mozgásterápia, 2001/4, X, 6-11. 12. Hayflick, L. Az öregedés titkai, Magyar Könyvklub, 1995. 13. Thompson, P.W. Poole Hospital NHS Trust, Dorset, UK. London Hospital Medical College: Testedzés és az osteoporosis London, UK In: Current Medical Literature Reumatológia 1. Évf. 1. Szám, 1998 február.) Literatura Medica Kiadó, Budapest. 14. Astrand, Per-Olof: Fysisk tränig. In: Höök, Olle (red) Rehabiliterinsmedicin Almqist&Wiksell Medicin. Liber Utbildning, Stockhom, 1995. 15. Bors K., Bálint G., Szekeres L. és a MOOT vezetősége: Ajánlás az osteoporosis prevenciójára, az osteoporosisos beteg rehabilitációjára. A kalcium- és csontanyagcsere patofiziológiája és betegségei. 5. évf. 2002. 3. szám 16. Mészáros Lászlóné: Van-e hatása a tartásjavító tornának és egészségnevelésnek idősebb korban? Mozgásterápia, 2001/4. X. 12-15.
Mészáros Lászlóné Magyar Gyógytornászok Társasága 1277 Budapest, Pf. 72.
|
|
E-mail levelezés erre a címre:
HIPPOCRATES Created by Spinerette Information Systems 2004. |
