Elôzô  cikk

  HIPPOCRATES Konferencia

 

Következô  
  cikk

Puber Anikó

HIPPOCRATES

A konferencia képekben

2003. november 3. és 10. között rendeztük meg negyedik konferenciánkat, amely időrendben már az ötödik volt. E rendezvényt az Altana Pharma és a Merck Kft. segítette létrehozni, mivel a tudományos program, illetve a szakmai programok feltételeinek biztosítása e cégeknek köszönhető. Az eredetileg tavaszra hirdetett törökországi rendezvényt át kellett tennünk őszre az iraki események miatt. Mint kiderült, nem volt rossz ötlet a november, mert nyárvégi időjárás fogadott bennünket. A megérkezést követően a másnapi előadásokig volt bőven idő, ezt mindenki a tengerparton töltötte. Kb. 30 fok, verőfény, 20oC-os tengervíz – kell ennél több a ködös Budapestről elindult csoportnak?

A konferencia előadói: Dr. Nagy Erzsébet diabetológus, Dr. Izbéki Ferenc és Dr. Rosztóczy András gasztroenterológusok, Dr. Bodó Imre hematológus, Dr. Tomcsányi János kardiológus és Dr. Vitályos Tibor sebész voltak. Az előadások a diabetológia, gasztroenterológia, hematológia és kardiológia témaköreiből kerültek ki. Szó esett a 2-es típusú diabetes korszerű kezeléséről, a diabeteses szívről, a diabeteses lábról, a GERD-ről, dyspepsiáról, az NSAID gasztroprotekcióról, a b és a blokkolók háziorvosi alkalmazásáról és az antikoaguláns kezelés aktuális kérdéseiről.

Amikor éppen nem voltak előadások, lehetőség nyílt a közelben lévő történelmi emlékek és a táj megtekintésére. Egy rövid kirándulás a Kursunli vízeséshez nagy élmény volt mindenkinek. A hatalmas robajjal, tengerbe alázúduló víz szivárványt varázsolt a víz fölé. Talán itt kezdtek az idegeink kisimulni, s tudtuk átadni magunkat a mediterrán hangulatnak. Sokakat érdekelt az ókori fürdőváros és gyógyközpont, Hierapolis és Pamukkale, ahol a 36 fokos gyógyvizet többen is kipróbálták. Pamukkale szikrázó fehérsége, a lábunk alatt csordogáló langyos víz különleges élmény volt mindenki számára. A látnivaló mellé remek idegenvezetést kaptunk Gökcse és Huszein személyében, akik magyarul beszélő kalauzaink voltak végig az út során. Személyes élményeikkel fűszerezett idegenvezetésük sok vidám percet szerzett a buszon ülőknek. Megtudtuk, hogy a törökök igen nagy barátságban élnek a magyarokkal évszázadok óta. A hódoltságot ők ugyanis mint egy kellemes szimbiózist tanulják az iskolában. Ebből is látszik, hogy minden relatív... Megdöbbentő volt számunkra, hogy ez a tengerparti terület gyakorlatilag 10 év alatt fejlődött arra a szintre, ami sok esetben irigylésre méltó rugalmasságról, megújulni tudásról és dinamikáról árulkodik. Huszein elmesélt egy kis anekdotát arról az út menti kis kávézóról, ahol Pamukkáléba menet megálltunk reggelizni. Tulajdonosai 10 éve még nomádok voltak, „mentek a kecskéik után”, majd a turizmus fellendülése teljesen megváltoztatta az életüket. Letelepedtek és kitanultak egy teljesen más mesterséget, ami sokkal kényelmesebb életet biztosít számukra. Allah is örül, hiszen, bár szeszes italt is árulnak, a vendégeik elégedettek. A fejlődésről tanúskodott az Antalyában lévő egyetemi klinika is. A magyar orvoscsoport bizony elámult a korszerű felszereltségen, a tisztaságon és elegancián, ami jellemezte a kórházat. Orvosainkat a kórház igazgatója fogadta, aki megemlítette, hogy szív-, máj- és hasnyálmirigy-transzplantációt is végeznek náluk, illetve mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó részlegük is van, ahol már több száz egészséges gyermek született ezzel a módszerrel. Persze az egészségügy ott is problémás terület, mint megtudtuk német származású török előadónktól. A területi ellátás a hatalmas méretű országban nem megfelelő, kevés orvos van, és a fizetéssel ők sem elégedettek.

Kemal Atatürk, akit halála óta is igen nagy tisztelet övez, minden Törökországban lévő történelmi emléket védeni rendelt. Ennek köszönhetően hihetetlen értékekre bukkanhatunk az egész országban. Aszpendosz a ma is működő színházával, Myra a lükiai nekropolisz-szal és római kori színházzal, Perge, a római kori város a megmaradt oszlopsorával méltán vonzza a látogatókat. Egy hatalmas égszakadásnak is részesei lehettünk, néhányan, akik a sétát választották esti programnak, öntögethették cipőjükből ki a vizet. Másnap azonban kitisztult az ég, s így a hajózás sem maradt ki az életünkből. „Ide vissza kell jönni” – mondták sokan a csoportban, hiszen töredéke volt az, amit láttunk Törökországból. A programok utáni kellemes fáradtságot a szálloda szaunájában, a török fürdőben és az uszodában pihenhettük ki esténként. Voltak, akiket a fitness terem is vonzott. Az utolsó esti program egy török est volt, ahol a magyar orvosok is megmutathatták hastánctudásukat.

A kiváló előadások, a konzultációk mellett éjszakába nyúló kötetlen beszélgetésekre is sort kerítettek a résztvevők. Nagy öröm volt számunkra, hogy a rendezvényről igen pozitív visszajelzéseket kaptunk, és néhányan szívesen említették a korábbi Hippocrates konferenciákat is. Volt olyan háziorvos, pl. Dr. Kovács Pál Tiszalúcról, aki eddig minden Hippocrates rendezvényen részt vett. Ő azt mondta, hogy mindegyik igen színvonalas volt eddig, s reméli, hogy a sorozat folytatódik. Dr. Till Gabriella budapesti háziorvos kiemelte, hogy a szakmai összeállítás igen értékes volt, és a társasági programok is, amelyek bár fakultatívak voltak, szinte mindenki részt vett rajtuk, igen jól szolgálták a szórakozást és a kikapcsolódást. Reméljük, tudjuk folytatni kezdeményezésünket. Köszönjük a résztvevők aktív közreműködését konferenciánkon, és ahogy elmondták, kellemes élményekkel tértek haza. Köszönjük az Altana Pharma és a Merck Kft. anyagi támogatását.

Köszönjük előadóinknak, hogy felkérésünknek eleget tettek, és aktív tagjai voltak a csoportnak nemcsak a tudományos programokon, hanem a spontán összejött humoros vetélkedőn is.

Köszönjük a bennünket utaztató cég, a Morea Utazási Iroda vezetőinek, a háború miatti kétszeres munkát igénylő szervezést.

            Puber Anikó

 

     Vissza a tartalomjegyzékhez          Vissza a cikk elejére

E-mail levelezés erre a címre: HIPPOCRATES
Copyright: © Hippocrates 2000 2003
Minden jog fenntartva

Created by Spinerette Information Systems 2003.

 

 

 

Hit Counter