A fejlett ipari országokban észlelt tendenciához hasonlóan, az elmúlt évtizedben Magyarországon is folyamatosan nôtt a krónikus légzési betegek száma. A gyógyszeres terápia mellett nélkülözhetetlen eszköz ezen betegcsoport kezelésében, az életminôség javításában a pulmonológiai rehabilitáció (PR). Az általános rehabilitációs elveknek megfelelôen ez a gondoskodás magába foglalja a prevenciót, orvosi rehabilitációt, gondozást stb.. A krónikus légzési betegek esetében ez a feladat az élet végéig tartó tevékenységet jelent, és nem nélkülözheti a beteg (és a családtagok) együttműködését. A gyógyító munka egyik célja, hogy a beteg ember minél ritkábban szoruljon kórházi ellátásra, így a rehabilitációs tevékenység idôben legnagyobb része a beteg otthoni kezelésére kell, hogy essen. Ehhez megfelelô betegoktatásra, és tájékozott, a rehabilitáció iránt is érdeklôdô háziorvosokra van szükség.

A krónikus légzési betegségek a népesség egyre nagyobb hányadát érintô kórképek. Az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet adatai szerint hazánkban 2001-ben közel 425.000 nem-TBC-s krónikus légzési beteget tartottak nyilván.¹ A tényleges betegszám azonban ennél biztosan sokkal nagyobb, például a következôk miatt is; Az 1970-es évektôl Európában is fokozatosan emelkedett az emberek átlagéletkora. Ezzel párhuzamosan nôtt a hörgi obstrukcióval járó bronchitis és emphysema (COPD) morbiditása. Ez a megbetegedés a fejlett ipari országokban a felnôtt lakosság 4-7%-át érinti. Nálunk ezen betegek száma a becslések szerint 400-500.000 lehet.² Minden bizonnyal ezek az adatok is szerepet játszanak abban, hogy az elmúlt években a pulmonológiai betegek rehabilitációja (PR) nagyobb hangsúlyt kapott a korábbi idôszakhoz képest. Ennek a kedvezô változásnak finanszírozási, szervezési és szakmai vetületei is vannak. Az OEP 1999-ben 367³, 2001-ben 459⁴ pulmonológiai ágyat finanszírozott rehabilitációs díjazással. Ezek a kórházi ágyak nagyobb részt önálló rehabilitációs osztályok keretében szolgálják a krónikus légzési betegek ellátását, utókezelését. A Tüdôgyógyászati Szakmai Kollégiumnak a PR-val kapcsolatos állásfoglalása 2002 elején jelent meg.⁵

Definíció

Az American Thoracic Society két évtizeddel ezelôtt egy máig elfogadhatónak tekinthetô definíciót fogalmazott meg:

A pulmonológiai rehabilitáció az orvoslás olyan művészete, amely egy multidiszciplináris, egyénhez igazodó programot dolgoz ki azzal a céllal, hogy stabilizálja, vagy visszafordítsa a tüdôbetegek kóros fiziológiai és patopszichológiai folyamatait. A korrekt diagnózison alapuló gyógyszeres kezelés, emocionális támogatás és a beteg tanítása révén megpróbálja eljuttatni a beteget funkcionális teljesítményének arra a legmagasabb szintjére, amit a betegségébôl adódó hátrány és az általános életkörülményei lehetôvé tesznek.⁶

Érdemes végiggondolni az European Respiratory Society egyik munkacsoportjának 1997-ben publikált meghatározását is;

A PR egy egyénre szabott multidiszciplináris program a krónikus légzési betegek kezelésére, amelynek a célja az optimális fizikai és szociális állapot, valamint a beteg önállóságának elérése.⁷

A krónikus légzési betegségek többsége (COPD, asztma, tüdôfibrózis stb.) lényegében gyógyíthatatlan, feltartóztathatatlanul progrediáló, végül a beteg halálához vezetô kórképek.

Ebbôl következik (és a fenti definíciók is ezt sugallják), hogy a légzés-rehabilitációnak egy folyamatos, a paciens aktuális állapotához, szociális körülményeihez, pszichés státuszához igazodó, egyénre szabott programnak kell lennie. A rehabilitációs gondoskodás nem korlátozódhat a kórházi kezelések idejére, hanem ki kell terjednie a beteg otthoni életére, mindennapi tevékenységére. A háziorvos tájékozottsága, felkészültsége tehát nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ebben az élethosszig tartó folyamatban támogatni és kontrollálni tudja a krónikus légzési betegeit.

A rehabilitációs szemléletnek és tevékenységnek az egészségügyi ellátás minden pontján helyet kell kapnia. Betegeink _ aktuális állapotuktól függôen _ a pulmonológiai ellátórendszer különbözô szintjein kerülnek kezelésre;

• intenzív osztály
• tüdôbelosztályok
• rehabilitációs osztály
• otthoni szakápolási rendszer
• tüdôgondozó hálózat
• alapellátás

Ezek mindegyikének sajátos feladatai és lehetôségei vannak.

A speciálisan képzett gyógytornász egy mellkasi műtét másnapján már kezeli a thoracotomián átesett beteget, és ugyanígy fontos feladata van pl. a status asthmaticus, vagy légzési elégtelenség miatt intenzív osztályra került, respirator-kezelésre szoruló beteg mellkasi fizioterápiájában, a géprôl történô leszoktatásban. A pulmonológiai és légzés-rehabilitációs osztályok megfelelô feltételeket biztosítanak a pontosan felépített aktív rehabilitációs program végigviteléhez.

Ezen a helyen azonban a kórházon kívüli légzés-rehabilitációs lehetôségek kérdése a hangsúlyos. Érdemes kiemelni a home care rendszerben rejlô, jelenleg kihasználatlan szakmai lehetôségeket. A pulmonológiai rehabilitációban jártas szakemberekbôl álló otthoni szakápolási csoportok kialakítása (finanszírozása) jelentôsen meg tudná könnyíteni pl. a kórházból hazakerülô COPD-s, asztmás, mellkasi műtéten átesett betegeknek az otthoni körülmények közé való biztonságos visszailleszkedését, a megkezdett rehabilitációs tréning folytatását. Kórházi kezelést tudna kiváltani az enyhébb exacerbációk szakszerű ellátásával, a légzésterápiás eszközök (porlasztók, flutterek, oxigén stb.) használatának segítésével.

Ennek szervezése, a hatékonyság értékelése, a beteg mindennapi problémáinak orvoslása a háziorvosok feladata.

Minden rehabilitációs tevékenység jól beállított gyógyszeres kezelést feltételez. Ennek része pl., hogy a krónikus légzési beteg a dozírozott aerosolokat (spray-ket, por-inhalátorokat) elôírás szerint alkalmazza. Ezek között vannak, amelyeket napi rendszerességgel kell használni (inhalatív kortikoidok, nyújtott hatású hörgtágítók), és vannak ún. krízis-szerek, amelyeket fokozódó nehézlégzés során kell inhalálni. Az elôbbieket, _ jó légzési állapot esetén _ a betegek hajlamosak olykor mellôzni, máskor a gyorsan ható hörgtágító spray-ket a javasoltnál gyakrabban, rossz légzési technikával inhalálni, nem számolva pl. a kardiális mellékhatásokkal. Az inhalatív kortikoidok egyik mellékhatása szájüregi gombásodás. A megelôzés fontos módszere a belégzés utáni szájöblítés, fogmosás. Tekintve, hogy a szakorvos javaslatára a háziorvosok is felírják ezeket a készítményeket, így a kezükben van a szélsôséges gyógyszerfogyasztás kontrolljának a lehetôsége. A gyógyszeres terápia másik kritikus pontja a szisztémás kortikoszteroidok adása. A szteroid-dependens esetekben is törekedjünk arra, hogy a beteg minél kevesebb szteroidot kapjon, ha lehet, ne szedjen többet napi 5-7,5 mg prednizolonnal ekvivalens készítménynél. (A COPD-sek osteoporosis kockázata egyébként is magasabb.) Olykor elôfordul, hogy egy ún. szteroid-lökés terápia kapcsán a fokozatos csökkentés mellett is a páciens nagyobb dózist szed folyamatosan. A betegek gyakran pszichés okból is ragaszkodnak ehhez, az esetek egy részében vs. a szteroidok euforizáló hatása miatt.

Betegoktatás

A betegek alapvetô joga, hogy kellô felvilágosítást kapjanak a betegségükrôl, annak prognózisáról, várható következményeirôl. Noha ideális esetben egy kórházi kezelés során a szükséges tájékoztatás megtörténik, a beteget évek óta kezelô és ismerô háziorvostól kapott információk számára sokkal nagyobb jelentôséggel bírnak. A korszerű PR szemléletébôl adódóan az egészségnevelô tevékenységnek, felvilágosításnak a családtagokra is ki kell terjednie. A betegoktatásnak a tüdôbetegséggel összefüggô ismereteken kívül a gyógyszerekkel, inhalációs technikákkal, oxigén-kezeléssel, légzôtornával, táplálkozással kapcsolatos tudnivalókat is magába kell foglalnia. A gyakran szorongó, depressziós betegek pszichés támogatása sok empátiát, türelmet igényel. A nehézlégzéstôl való félelem oldása, a biztonságérzet növelése is a PR egyik célja. Igyekezzünk meggyôzni a beteget arról, hogy a dohányzás abbahagyása soha nem késô. Számos centrumban, tüdôgondozóban gyógyszeres segítséget (nikotin-tapasz, rágógumi stb.) is kaphat ehhez a kellô elhatározással bíró beteg. A leszokás után csökken a nyáktúltermelés és csökken a tüdôfunkciók leépülésének az üteme is⁸. A betegek oktatását, együttműködésük javítását szolgálják a különbözô (rendszerint gyógyszergyárak által támogatott) betegtájékoztató kiadványok is. Vizsgálatok igazolják, hogy az aktív felvilágosításban részesülô betegek compliance-a nô, és kedvezôbb a gyógyszerfogyasztásuk is.

Oxigénterápia

A krónikus légzési betegségek egyik lényegi következménye, hogy romlik az oxigenizáció. Akut exacerbáció kapcsán, kórházi körülmények között gyakran kerül sor ellenôrzött oxigén-kezelésre. A folyamatos progresszió következményeként sok beteg esetében hosszútávú otthoni oxigén-adagolásra is szükség lehet. Több vizsgálat is igazolta, hogy a napi 12-15 órát meghaladó oxigén-pótlás évekkel növeli az élettartamot.² A túlélés szignifikáns emelkedése mellett gátolja a pulmonális hipertónia progresszióját, a policitémia kialakulását, és javítja az életminôséget. Az oxigén-kezelés alapvetô feltétele a dohányzás elhagyása. Az oxigén mellett szívott cigaretta nem csak életveszélyes, de a dohányzás alatt növekvô karboxihemoglobin-szint a terápia ellen hat. Az otthoni oxigén-kezelés javaslatára akkor kerül sor, ha a nyugalomban végzett vérgáz-analízis 55 Hgmm-nél alacsonyabb PaO₂ értéket ad, vagy a SaO₂ (szaturáció) 85%-nál alacsonyabb. Az oxigén adagolása rendszerint orrszondán keresztül történik. Nehezített orrlégzés esetén orr-szájmaszk használható. Bár 2-3 méteres vezeték a betegnek bizonyos mozgási-szabadságot biztosít, mobilitását mégis jelentôsen limitálja. Hogy a javasolt 12-15 órás napi oxigén-pótlás kevesebb kényelmetlenséggel legyen kivihetô, célszerűnek tűnne az orrszonda éjszakai használata. Az alvás közben folytatott oxigénterápia kérdése azonban vitatott.

Az oxigénpalackra szerelt rotamétert 0.5-2 l/percre kell beállítani a kórházi javaslattól függôen. Ügyeljünk arra, hogy a reduktor párásítójában mindig legyen elegendô víz, hogy az oxigén ne szárítsa a légutakat. (Ha koncentrátort kapott a beteg, akkor 2-4 l/perc között szokták az adagolást megadni.) A legelterjedtebb az oxigénpalackok használata. A fent említett vérgáz-értékek mellett pulmonológus szakorvos, vagy javaslatára a háziorvos is rendelheti a palackok térítésmentes cseréjét. Ennek az oxigénterápiás rendszernek az egyik hátránya, hogy elôírás szerinti használat esetében a nagyobb (20 l) palack is csak 2-3 napra elegendô. A beteg mobilitását könnyítô 1, 2, 3 és 5 l-es portábilis palack is felírható, vagy kölcsönözhetô.

Praktikusabb és olcsóbb megoldás a beteg számára az O₂ koncentrátor, amely a környezeti levegôbôl nyeri az oxigént. Van azonban, akit zavar a működô készülék hangja, mások egy esetleges áramkimaradás kockázatától tartanak, így indokolt lehet egy tartalék palack biztosítása. Ismeretesek (nálunk még nem forgalmazott) hordozható koncentrátorok, amelyek kisebb terjedelműek, tölthetô akkumulátorról, vagy gépkocsi áramforrásáról üzemeltethetôek. Jelentôsen növelik a beteg mozgási lehetôségét, biztonságérzetét.

A harmadik oxigén-pótlási forma a folyékony O₂-rendszer. 1 liter folyékony oxigén 840 l O₂ gáznak felel meg. A szabványos tartály 2 l/perces adagolás mellett is több mint 11 napra elegendô.⁹ Másik nagy elônye, hogy a rendszer alkalmas arra, hogy a beteg feltöltse belôle válltáskába helyezhetô portábilis palackját. Magyarországon is elérhetô, az OEP jelenleg nem támogatja.²

Gazdaságossági szempontok kielégítésére olyan nyomásvezérelt szeleppel működô eszközöket is kifejlesztettek, amelyek csak belégzésben adagolják az oxigént, a kilégzés alatt zár a szelep.

Mellkasi fizioterápia

A PR egyik legfontosabb eszköze. Ebbe tartozik minden olyan fizioterápiás eljárás, módszer, technika, amely a légzési betegek kezelésére alkalmazható. Ide soroljuk a speciális elektroterápia, termoterápia, klímaterápia mellett a légzô-torna változatos gyakorlatait és az expectorációs technikákat. Fontos eleme az inhalációs kezelés, de itt szoktuk tárgyalni a krónikus légzési betegek dietetikai problémáit is.¹⁰

A légzô-torna (bár fontosságát olykor vitatják) fontos terápiás eszköz arra, hogy a beteg megérezze azt, hogy képes uralni a légzését, képes befolyásolni annak mélységét, ritmusát. A számos gyakorlatból alkalmanként összeválogathatók azok, amelyek a beteg aktuális állapotához, betegségéhez a leghasznosabbak.¹¹

A nagyobb mennyiségű, sűrű, viszkózus hörgi váladék fokozza a légúti obstrukciót. A rendszeres hörgô-toilette megelôzheti a váladékretenciót. Nyákoldók inhalálása, a megtanult expectorációs módszerek alkalmazása (posturális drenázs, FET-forszírozott kilégzési technika stb.) a naponkénti higiénés teendôk része. Ezek az eljárások azt is szolgálják, hogy a páciens a lehetô legkisebb izommunkával, energiafelhasználással végezzen produktív köhögést. A rossz technikával folytatott, improduktív köhögés a váladékot retrográd tereli, és a keringésre is káros.^12.13.

Állóképességi tréning

Az utóbbi évtized legnagyobb jelentôségű változása a mellkasi fizioterápia területén az állóképességi tréning elterjedése a COPD-sek, asztmások, intersticiális tüdôbetegek kezelésében. Ismeretes, hogy az anaerob küszöb felett végzett tartós fizikai terhelés egészséges egyén esetében az izmok hipertrófiáját, az aerob enzimek fokozott működését, javult kapillarizációt és myoglobinszint-emelkedést eredményez. Felvetôdött a kérdés, hogy mindez ugyanígy zajlik-e krónikus légzési betegek esetében is. A vizsgálatok azt bizonyították, hogy már néhány heti gyakorlat után nô a terhelésküszöb, nô a dyspnoe-tolerancia. Az is igazolást nyert, hogy ez a javulás nem a respiratorikus teljesítmény növekedésének az eredménye. A spirometriás értékek nem változnak, nô viszont a terheléses tréningprogramban résztvevô betegek fizikai teljesítménye, és csökken a nehézlégzéssel szembeni érzékenységük. A kórházi rehabilitációs program keretében a maximális terhelés 60%-a körül célszerű a kerékpár-ergometriás tréninget végezni. Az ún. submaximális 60% feletti terhelést hipoxia, hipercapnia és esetenként kialakuló hörgi obstrukció miatt alig tolerálják a COPD-sek. Az intervallum tréning (2-3 perc 60-80% intenzitással, majd 2-3 perc pihenés) esetenként jó alternatíva lehet. Néhány hetes tréning után a 6 perces járástávolság 10-25%-os emelkedése is jelzi a javulást. Ezzel szemben, ha a beteg odahaza önállóan folytatja a megkezdett terheléses gyakorlatokat, a fizikai teljesítmény alig növekszik (feltehetôleg a motiváló külsô kontroll hiánya miatt).

Korábban az alsó végtagok erôsítésére fordították a figyelmet, ugyanakkor a napi élet teljesítményeit a karok gyengesége is limitálhatja. Másfelôl a felsô végtag ereje kapcsolódik a légzô-munkához is, erôsítése jobb ventillációt eredményez. A törzs és a váll stabilizálása folytán a felsô végtagi izmok nagyobb statikai munkát végeznek, ez a magyarázata annak, hogy COPD-ben a lábak ereje nagyobb mértékben csökken. A karok erôsítésére konstruáltak speciális eszközöket, de 300 g-os súlyzók is megfelelô szolgálatot tesznek.

A krónikus obstruktív légzési betegeknél a légzô-izmok funkciója is romlik (fôleg a belégzô izmoké), és ez a körülmény is hozzájárul nehézlégzések kialakulásához, és a terhelhetôség csökkenéséhez. A diaphragma izomzata celluláris szinten (az I. típusú rostok aránya nô) és subcellulárisan is (csökken a sarcomer és nô a mitochondrium koncerntráció) alkalmazkodik. Ezek a változások megfelelô tréninggel tovább javíthatók.

Aerosolok

Az inhalációs kezelések a fizioterápiának speciálisan a légzési betegek terápiáját szolgáló területe. A megfelelôen kis méretű szemcséket tartalmazó aerosol belélegzésével az elporlasztott szer a kishörgôk szintjéig eljuttatható. (Ideális esetben a porlasztó-készülék zömmel 5-7 µ átmérôjű szemcsékbôl álló aerosol-ködöt produkál.) Ahhoz, hogy az elporlasztott oldat a hörgôknek arra a szintjére jusson, ahol annak lecsapódását, és a várt farmakológiai hatást szeretnénk elérni, megfelelô inhalációs technikát kell a betegnek megtanítani. Ennek az a lényege, hogy a lassú, egyenletes belégzés után rövid légzésszünetet kell tartani, hogy az inhalátum le tudjon ülepedni, és megtapadjon a hörgôk nyálkahártyáján. Így a kilégzés során csak az igen kicsi (0,5 µ alatti) szemcsék kerülnek exhalálásra.

Többnyire nyákoldók rendszeres inhalálását szoktuk tanácsolni. A legegyszerűbb, hatékony mucolitikum a fiziológiás (esetleg 1-2 %-os) sóoldat. Gyakran használunk alkalikus gyógyvizet is (Salvus) erre a célra. Gyógyszergyári készítmények közül az acetilcystein, bromhexin, stb. tartalmú szerek jönnek szóba. Napjában 3-4 alkalommal célszerű inhalálni, 6-10 ml oldatot 8-10 perc alatt.

A hörgi obstrukcióval járó kórképekben személyi inhalátorral porlasztott hörgtágítók is jó eredménnyel használhatók. Fontos szem elôtt tartani, hogy a gyógyszeroldatot az inhalálást megelôzôen frissen kell összeállítani. (Pontos receptúra az 1. sz. táblázatban található a Szakmai Kollégium ajánlása alapján.²)

Antibiotikumok tartós otthoni inhalálása mucuviscidosis (CF) és bronchiectasia esetében jön szóba, rendszerint a kórházban megkezdett kezelés folytatásaként. (Pl. Pseudomonas Aeruginosa _ tobramycin.)

Ultrahangos és kompresszoros porlasztók gyógyászati segédeszközként írhatók fel a betegek számára, pulmonológiai osztályon dolgozó szakorvos által, vagy annak javaslatára, mucoviscidosis, asthma bronchiale, bronchiectasia és krónikus bronchitis esetében, amikor az otthoni inhalációs terápiától eredmény várható. Jelenleg tízféle ultrahangos és kompresszoros inhalátor szerepel a TB által támogatott eszközök listáján.¹⁴ Az UH-porlású készülékeket az obstruktív jellegű légzési betegségekben általában nem ajánlják²

Légzésterápiás eszközök

Különbözô légzéterápiás eszközök vannak kereskedelmi forgalomban, amelyek jó eredménnyel használhatók a krónikus légzési betegek otthoni kezelésében is. (Ezek egy része segédeszközként is felírható.¹⁴)

A flutterek (KS-pipa) olyan pozitív kilégzési nyomást produkáló kilégzési szelepek, amelyek exspiriumban megemelik az endobronchiális nyomást, és a hörgôkben lévô levegôoszlop oszcillálása révén elôsegítik a váladéknak a hörgôfalról való leválását, fellazítását, expectorálását.

A PEP maszk alkalmazása is hasonló célt szolgál, és a kilégzési ellenállás növelésével gátolja a destruált hörgôfal összeesését, a levegôcsapda kialakulását.^12,13

Diaphragma paralizisben, mellkasi műtétek után olyan golyós vagy dugattyús eszközöket használhatunk, amelyek detektálják a légzési nyomást vagy volument.

Hasznos diagnosztikus eszköz a kilégzési peak-flow méter. Elsô sorban az asztmások egy része hajlamos arra, hogy alulértékelje állapotának, tüneteinek súlyosságát. Ezekben az esetekben fontos a csúcsáramlás rendszeres mérése és regisztrálása, ami idejében jelzi a betegnek és a kezelôorvosnak a légzési státusz kritikus voltát.

A belégzési izmok erejének monitorozására az inspirációs csúcsáramlásmérôk alkalmazhatók.

Nálunk az alvási apnoe szindrómában terjedt el, de az irodalmi adatok és a klinikai gyakorlat is azt igazolja, hogy COPD-sek, intersticiális tüdôbetegek akut exacerbációjában is hasznos módszer a noninvazív gépi légzéstámogatás. A CPAP rendszerű (kontinuális pozitív légúti nyomás), oxigénre csatlakoztatott készülékek javítják az oxigenizációt, és hiperkapniában elôsegítik a CO₂ kiürülését. Használata nem igényel speciális asszisztenciát. A megfelelô szempontok alapján kiválasztott és felkészített betegek gyakran ismételt hospitalizációt kerülhetnének el ennek a légzésterápiás eszköznek a segítségével.

Klímaterápia

Bár ezen a téren a lehetôségeink jelentôsen beszűkültek az elmúlt évtizedben, mód van arra, hogy betegeinket gyógyhelyi kezelésre utaljuk (Kékestetô, Miskolc-Csanyik, Tapolca-barlangterápia).

Emellett speciálisan felkészült légzés-rehabilitációs osztályok (pl. Törökbálint, Gyula) segítségét is igénybe vehetjük krónikus légzési betegeink rehabilitációjában.

A PR hatékonysága

A rehabilitációs munka eredménye általában nehezen mérhetô. A légzési betegek esetében kiderült, hogy a spirometria, vagy a vérgázanalízis nem alkalmas e munka eredményességének demonstrálására (részben azért, mert a betegek gyógyszeres terápiában is részesülnek, másrészt ezek a mérések gyakran nem mutatnak változást). Mégis azt érzékeljük, hogy a betegek javulnak, panaszaik csökkennek, tüneteik enyhülnek. Egybehangzó szakmai vélemény, hogy a fentiek mérésére az életminôség vizsgálatok, tesztek alkalmasak.

Munkánk legfôbb mércéje mégis a beteg ember véleménye, elégedettsége. Milyen változásokat várhat a paciens és az orvos?¹¹

• _ Nô a dypspnoe-tűrés és a terheléstolerancia.
• _ Csökkennek a negatív légzési szenzációk.
• _ Javul a fizikai kondíció, állóképesség.
• _ Ennek eredményeként a beteg aktívabb, tevékenyebb lesz.
• _ Napi feladataiból többet tud elvégezni, visszanyeri önállóságát.
• _ Újra munkaképessé válik, vagy aktív nyugdíjas életet él.
• _ Pszichés státusza javul, depressziója, szorongása csökken.
• _ Ritkulnak az exacerbációk, kórházi kezelések.
• _ Ismét megtalálja helyét a családi és baráti kapcsolataiban.
• _ Újra elérhetôvé válik kedvelt sportja, szórakozása, hobbija.

Mobilitásának javulásával nônek a beteg túlélési esélyei. Egzakt mérésekkel igazolható a terhelhetôség növekedése, a terhelés tolerancia javulása. Nô a 6 és 12 perces járástávolság.

Irodalomjegyzék:

1. A pulmonológiai intézmények 2001. évi epidemiológiai és működési adatai.
Országos Korányi Tbc
és Pulmonológiai Intézet
2002. 44.-47.

2. A krónikus obstruktív légúti betegség
(chronic obstructive
pulmonary disease-COPD)
diagnosztikája és kezelése.
A Tüdôgyógyászati
Szakmai Kollégium ajánlása.
2000. Med. Thor. 2000; 53. 1-11.

3. Kertész Gy:
A magyar orvosi rehabilitációs ellátórendszer.
In. Huszár I, Kullmann L,
Tringer L: A rehabilitáció gyakorlata (86.o.) Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest, 2000.

4. GYÓGYINFOK

5. Somfay A: Pulmonológiai rehabilitáció. Med.Thor. 2002. 55. 1-12.

6. American Thoracic Siciety:
Position statement on pulmonary rehabilitation.
Am.Rew.Respir.Dis.
1981; 10. 744-51.

7. Donner CF, Muir JF:
Rehabilitation and chronic care Scientific Group of the European Respiratory Society. Selection criteria and programes for pulmonary rehabilitation in COPD patients. Eur.Respir.J. 1997; 10. 744-57.

8. Barnes PJ, Godfrey S, Magyar P:
Krónikus obstruktív tüdôbetegség
Martin Dunitz Ltd. 2000. 26.o.

9. Kackmarek RM:
Delivery systems
for long-term oxygen therapy. Respir Care 2000; 45. 84-94.

10 Lengyel L:
Légzôtorna, légzésszabályozás. Medicina Könyvkiadó Budapest, 1986.

11. Lengyel L:
COPD-s betegek rehablitációja. In: Krónikus obstruktív tüdôbetegségek:
"A COPD" szerk. Strausz J Törökbálint, 2002. 111-124.
MEDISZTER könyvtár

12. Borka P, Apor P:
Modern mellkasi fizioterápia cisztás fibrózisban. Med.Thorac. 2001; 54. 1-20.

13. Zaletnyik Z, Szántó K:
Pulmonológiai fizioterápia.
Fôiskolai jegyzet
HIETE Budapest 1998.

14. Magyar Közlöny 2002. szeptember 18. 121.sz. 6477.

1. sz. táblázat

Atrovent 0,025 %-os oldat

1-2 ml (0,25-0,5 mg) + 5-6 ml fiziológiás sóoldat, naponta 4x

Beroual oldat (1 ml-ben 0,25 mg ipratropium bromid + 0,5 mg fenoterol) 1-2 ml + 5-6 ml fiziológiás sóoldat, naponta 4x

Berotec 0,1 %-os oldat 0,5 ml (2,5 mg) + 5-6 ml fiziológiás sóoldat, naponta 4x

Ventolin 0,5 %-os oldat 0,5-1 ml (2,5-5,0 mg) + 5-6 ml fiziológiás sóoldat, naponta 4x

2045 Törökbálint, Munkácsy M. u. 70.