Szeretné Orvosi Angol kiejtését gyakorolni?

Jelentkezzen ingyenes bemutató Orvosi Angol tanfolyamunkra.

Részletes információ itt található:  www.medlist.hu/OrvosiAngol

 

.

Elözö  cikk

  Hippocrates Szimpóziumsorozat a Servier támogatásával

 

Tartalom 

Dunay Csilla
HIPPOCRATES

Harmadik alkalommal került sor a Servier és a Hippocrates továbbképző tanfolyamára. A hagyományokhoz híven az idén is tavasszal várta az orvosokat – 8 helyszínen – a kreditpontot is nyújtó előadás-sorozat. A három témát átfogó szimpóziumsorozaton a diabetológia, a hipertonológia és a kardiológia legfrissebb kutatásaival, terápiájával és jövőbeni teendőivel ismerkedhettek meg a résztvevők – e területek legillusztrisabb képviselői előadásából.

            Budapesten ezúttal is a Vajdahunyadvár rendkívül elegáns, szecessziós épülete, a Mezőgazdasági Múzeum várta az érdeklődőket. Prof. Dr. Winkler Gábor, a diabetológiai blokk üléselnöke bevezetőjében hangsúlyozta, hogy miután ma már népbetegségnek számít a cukorbetegség, ennek megfelelően kell a terápiáról gondoskodni.

Prof. Dr. Farsang Csaba ugyanebbe a kategóriába sorolta a magasvérnyomást is, s hangsúlyozta: felfedezése és kezelése életmentő lehet.

Nyolc helyszín, több mint ezer orvos – ez a mérlege az idei Servier-Hippocrates szimpóziumsorozatnak. A teljesség igénye nélkül íme néhány résztvevő véleménye: 

            – Nagyon elégedett vagyok ezzel a rendezvénnyel, mert igazán sokat tanultam belőle. Most, hogy neves előadók a részletekbe menően adtak számot egy-egy orvosságról és annak használatáról, sokkal biztosabban tudom majd alkalmazni azokat – mondja Dr. Juhász Tünde, budapesti háziorvos. – A szervezés is tökéletes volt: pontosan az előre meghatározott időben folytak az előadások, és természetesen a helyszínnel is bárki elégedett lehetett, hiszen ez a gyönyörű épület mindenkit elkápráztat.

            Dr. Mayer Klára móri családorvos csak szuperlatívuszokban nyilatkozott az előadásokról: – Nagyon jó volt, a legjobb, amit e témában hallottam. Én már rendszeres látogatója vagyok a Servier-Hippocrates konferenciáknak, s ez nem véletlen. Itt mindig azt kapom, amire szükségem van, illetve, amire a betegeimnek szükségük van: alapos, precíz tájékoztatást a terápiáról. Összefogott, remek előadások, s még a blokkok közti szünetek is pontosan akkor történnek, amikor már kezdünk kifáradni. Szóval, minden rendkívül jól szervezett.

            Dr. Mák Ibolya budapesti házi- és üzemorvos véleménye egybecseng móri kolléganőjéével: – Évek óta rendszeres látogatója vagyok ezeknek a továbbképzéseknek, mert úgy gondolom, hogy naprakésznek kell lennem a gyógyszerek és terápiák állandóan változó világában. Szeretem ezeket a konferenciákat, csak olykor nehéz egyeztetnem az időpontokat. Van, hogy fájó szívvel néhány továbbképzést ki kell hagynom – idő híján –, de a Servier előadásaira igyekszem mindig eljutni.

            – Törököt fogtam, de nem enged el! – viccelődik Dr. Ormoshegyi Ernő szolnoki családorvos, amikor a Hippocrates konferenciákat említi. Kiderül, hogy nem csupán a hazai előadásokat látogatja, hanem a lap külföldi tanulmányútjainak is rendszeres résztvevője. – Voltam Thaiföldön és Indiában, s bízom benne, hogy egy-két Hippocrates-útra még lehetőségem lesz eljutni. Tudja, amikor az ember 79 éves, már nem dédelget hosszútervű álmokat…Visszatérve a mostani konferenciára, el kell mondanom, hogy rendkívül összefogott, célirányos, és igen nívós volt. Az előadók kitértek a legapróbb részletekre, még a ki nem mondott kérdésekre is válaszoltak. Summa summárum: ez a továbbképzés sem okozott csalódást. És hadd legyek egy kicsit lokálpatriota, amikor büszkén konstatálom, hogy a szervezők remekül választották ki a helyszínt is: az igényesen rendbehozott Aba-Novák Kulturális Központ méltó keretet adott ennek a konferenciának.

            Dr. Kiss Mihály kunszentmártoni családorvos és homeopata így összegzi a konferencián hallottakat: – Nagyon is egyetértek azzal, hogy egy praktizáló orvosnak szüksége van rendszeres továbbképzésre, hiszen állandóan fejlődik a világunk, s ez alól az orvostudomány sem kivétel. A gyógyszergyárak szinte naponta rukkolnak elő egy-egy új készítménnyel, amelyet viszont nekünk, orvosoknak ismernünk kell. Ezért igen aktuálisnak és hasznosnak tartottam ezt a továbbképzést. Minden kollégámnak fogom ajánlani.

– Látszik, hogy az előadók alaposan felkészültek a témában, mert a legégetőbb problémáktól, a mindennapi történésekig – teljesen átfogó képzést kaptunk – vélekedik Dr. Székely Enikő szolnoki családorvos. – Bőséges ismeretanyaggal távozunk, amelyet – reményeim szerint – jól tudunk majd kamatoztatni a praxisunkban. Minden esetre, ezt célozza a tesztkérdés-sorozat is, amely egyrészt a tanulást segíti, másrészt kreditpontot is jelent. Véleményem szerint kicsit fárasztó, de rendkívül tartalmas napunk volt, sokat tanultunk, s a végén „vizsgáztunk”. Egy napra ennyi bőven elég…

Dr. Tarkó Mihály főorvos előadóként állt a miskolci konferencia résztvevői elé: –  Régen kezdtem én ezt a fajta oktatást – mondja a Miskolci Kórház II. Belgyógyászatán dolgozó diabetológus. –Bevallom, akkoriban volt olyan gyógyszer, amit alig ismertem. Akkortájt én voltam Einstein néni. Tudja, a viccből. Amikor a férje felfedezéséről kérdezték, ennyit mondott: Érteni nem értem, de elhiszem, mert otthon igazat szokott mondani. Szóval, az volt a hőskor. És azóta sem untam meg. Jó látni a kollégák érdeklődését, beszélgetni velük. Valahogy hozzám nőtt ez a műfaj, jól érzem benne magam.

Dr. Kozma Magdolna, dunaharaszti háziorvos röviden így nyilatkozott a debreceni rendezvényről: – Jó előadások, fontos témák, és nem utolsósorban kiváló előadók. Nemcsak értik a szakmájukat, hanem át is tudják adni a tudást. Az is előnye ennek a továbbképzésnek, hogy több helyszín  és időpont közül választhat az orvos. Én pl. nem tudtam elmenni a budapestire, de meghallgathattam ugyanazt a szakmai programot itt, Debrecenben.

A távozó résztvevők egymás közötti beszélgetéséből azt szűrhettük le, hogy nem azért jöttek elsősorban, mert pontszerző, hanem azért, mert érdekli őket a téma, és a színvonalat illetően még nem kellett csalódniuk. Várják a további szimpóziumokat.

A sikeres rendezvénysorozat bennünket, szervezőket arra inspirál, hogy a jövőben is hasonlóan jó továbbképzésekkel álljunk a családorvosok elé.

 

 

                                                                                    Dunay Csilla

           

 

 

 

 

 

 
 

  Hippocrates címlap          Vissza a cikk elejére

E-mail levelezés erre a címre: hippoc@axelero.hu

Copyright: © Hippocrates 2000- 2007
Minden jog fenntartva

Created by Spinerette Information Systems 2007.

 

 

 

Hit Counter