.
Dr. Major Tamás senior, Dr. Major Tamás junior
|
|
Minden területen a történéseknek létezik egy megszokott, ún.szokványos típusa. Ez az, amit a rendes kerékvágás szerinti történéseknek nevezünk. Ilyen esetekben a megszokott módon kezeljük a problémát, szinte beidegzés szerint tesszük a dolgunkat. Ugyanakkor a jelenségeknek, történéseknek léteznek extrém, a megszokottól eltérő formái is. Amikor ilyennel találkozunk, a témában legjártasabb szakember is meglepődik és sokszor értetlenül áll a kérdés előtt. Ezeket a szélsőséges, a megszokott jelentkezési formától eltérő jelenségeket, folyamatokat nevezhetjük kuriózumoknak. A szó latin eredetű, valójában kíváncsiságot jelent, de inkább a ritkaságok, furcsaságok megjelöléseként terjedt el, de régiségeket is jelenthet. Gondoljunk csak Charles Dickens Ódon régiségek boltja (The Old Curiosity Shop) című regényére. A medicinában és annak részterületeiben is fellelhetjük az adott szakterület szokatlan furcsaságait, kuriózumait. Ha körülnézünk például az allergológia területén, számos, a megszokottól eltérő, ritkán előforduló, de figyelemre méltó dologgal találkozunk. 1942-ben forgatták a Halálos csók című magyar filmet. A női főszerepet a korabeli magyar film legünnepeltebb dívája, Karády Katalin játszotta. A történetben a főhősnő fél a szerelemtől, mert a legenda, mely szerint a Balásfy lányok csókja halálos, életében már három ízben igaznak bizonyult. Utolsó esetben autóversenyző vőlegénye halálos autóbalesete után hosszabb pszichiátriai kezelés kapcsán megismert kezelőorvosával kötött házasságát is zavarja félelme. Orvos férje feltárja felesége egyik, középkorban élő ősének történetét, aminek a lényege, hogy az ősnő az ajakfestékbe kevert méreg felhasználásával, csókjával gyilkolászta a férfiakat, vagyis a halálos csók hátterében közönséges méreg állott, és így átok nem létezett. Nem lehet tudni, hogy a film forgatókönyvének alapját képező regény írója, Zsigray Julianna miből merítette az ötletet, de a természet megismételte a halálos csókot. A kanadai Quebecben egy földimogyoróra allergiás, tizenöt éves lány meghalt, miután barátjával csókolózott. A barátja egy órával a végzetes csók előtt földimogyoróvajas szendvicset evett. A Mayo Klinika lapjában Steensma2 ismerteti egy súlyos anafilaxia miatt intenzív osztályra szállított fiatal nő esetét, akinél a tünetek szenvedélyes csókolózást követően jelentkeztek. A későbbi részletes anamnézis-felvétel során kiderült, hogy a nő évek óta allergiás a rákfélékre. Bár tudta ezt, mégis olyan étteremben dolgozott felszolgálóként, ahol tengeri halakat és rákokat is kínáltak. Egyik este a nő barátja, aki ugyanabban az étteremben dolgozott pincérként, egy órával a csókolózás előtt garnélarákot evett. Az anafilaxiás tünetek alig egy perccel a csókolózás befejezése után elkezdődtek. Ez az első olyan kazuisztika, melyben a rákfélék által okozott életveszélyes allergiás tünetegyüttest csókolózással bejuttatott allergén váltotta ki. Az ételallergiás betegeket részletesen tájékoztatni kell arról, hogy minden elképzelhető allergénbeviteli módot kerüljenek, ideértve a csókolózást és az étel tapintását is. Az Egyesült Államokban és Kanadában gyakori a földimogyoró allergia, főként a gyermekek között. A véletlen földimogyoró fogyasztás megelőzésére külön óvintézkedéseket hoztak1. Az őszi iskolakezdéskor például a gyermekeket, illetve szüleiket szigorúan kikérdezik allergia vonatkozásában. Azoknak az osztálytermeknek az ajtaján, amelyikbe egy, vagy több földimogyoró allergiás gyermek jár, nagyméretű, feltűnő tábla jelzi a veszélyt. Az allergia súlyosságától függően háromfokozatú jelzést alkalmaznak. Vannak országok, amelyekben a lakossághoz viszonyítva relatíve nagyobb a földimogyoró fogyasztás, mint az USA-ban és Kanadában, de a földimogyoró allergia előfordulása mégis alacsonyabb szintű. Ennek az a magyarázata, hogy az USA-ban és Kanadában csak nyersen, vagy pörkölve, míg például Thaiföldön a mogyorót főzve fogyasztják.
Elveszett és megkerült aranyérem 1972-ben a müncheni olimpiai játékok úszóversenyei során a 16 éves Rick DeMont, az USA versenyzője remek úszással és kitűnő időeredménnyel nyerte meg a 400 méteres férfi gyorsúszást és már az 1500 méteres gyorsúszás döntőjébe is kvalifikálta magát. Ennek a számnak is ő volt az elsőszámú esélyese. Egy nappal később pozitív eredményt adó doppingvizsgálati lelet miatt megfosztották olimpiai bajnoki címétől és aranyérmétől, a további versenyeken való részvételből kizárták. Az aranyérmet a második helyezett ausztrál Brad Coopernek adták. Asztmás betegsége miatt szedett ephedrin tartalmú gyógyszer volt a baj forrása. Nem titkolta sem betegségét, sőt gyógyszereit sem, az orvosi kérdőívre is beírta. Hasonló esetek sora ismert, kiváló sportolók keverednek doppingolás gyanújába, sok esetben ártatlanul. 1973-ban, Belgrádban az Úszó Világbajnokságon elégtételt vett ellenfelén, a 400 méteres gyorsúszásban 52 másodperccel, jobb eredménnyel, új világcsúccsal győzte le Cooper-t. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismerte, hogy DeMont nem doppingolás céljából szedett gyógyszert, hanem vétlen áldozat volt és 2001-ben, 29 évvel később újra átadta a sportolónak a kiérdemelt aranyérmet. Rick DeMont-t 1973-ban az év úszójának választották.
Egyél csigát és ne fuss! Egy 14 éves fiú esetében csigatartalmú étel fogyasztása utáni, sportcélú intenzív futást követően súlyos allergiás reakció lépett fel. A később elvégzett allergológiai vizsgálat házipor atka és csiga allergén pozitivitást eredményezett. Feltehetőleg hasonló protein által előidézett kereszt-reakció állhatott a jelenség hátterében3.
Egyél békát, brekegni fogsz! 6 éves leánygyermeknél édesanyja által főzött béka fogyasztása után súlyos, életveszélyes anafilaxiás reakció jelentkezett. A gyermek többféle táplálékfélére allergiás volt már korábban is 4. Foglalkozási asthma és contact dermatitis békával kapcsolatban ismert jelenség, de táplálék-allergia vonatkozásában az eset ritkaságnak számít.
Anaphylaxia szoptatás közben 1992-ben került közlésre annak a gyermekét szoptató édesanyának az esete, akinél minden szoptatáskor allergiás-anaphylactoid reactio jelentkezett urticaria és általános tünetek formájában. Öt évvel később, második gyermeke anyatejes táplálásakor a reakció ismét jelentkezett. A ritka reakció hátterében fizikai-mechanikai urticáriát feltételeztek, amit diétás salicylát fogyasztás fokozhatott5. A második eset hasonló volt, de itt az allergiás epizód nem az első szoptatáskor, hanem 48 órával később jelentkezett6.
Gyógynövény allergia A Royal Yelly, magyarul, a jól ismert méhpempő, mely egy időben nagyon divatos volt, ajánlották kozmetikumnak és egészség-megőrző, élethosszabbító elixírnek, súlyos, néha fatális reakciót okozhat. Némely beteg először találkozott ezzel az anyaggal. Különösen az asthmás betegek számára jelent nagy kockázatot a használata7. Az Echinacea purpurea, vagy bíbor kasvirág-ból készült kivonatban megtalálható a gyenge antibiotikus hatású echinakozid és az echinacein gyulladáscsökkentő anyag. Gyulladással járó bőrfolyamatok, nehezen gyógyuló sebek, krónikus fekélyek esetén alkalmazzák. Felhasználás formái: vizes-alkoholos kivonat, kenőcs, présnedvet tartalmazó készítmények, tabletták vagy kapszulák. A növény immunstimuláló és gyulladásgátló hatású. Az arra érzékenyeknél intenzív allergizáló hatással rendelkezik8.
Aquagenic urticaria rendkívül ritkán fordul elő, kiváltó oka a víz, tünetek megjelenése 2 30 perc, tartama 30 60 perc. Helyi tünetek: papuláris, viszkető urticariform bőrelváltozások környező erythemával, különösen a felsőtesten. Szisztémás tünetek nincsenek. Valószínűleg cholinerg mechanizmusok játszanak szerept a kiváltásában, de emelkedett vér histamin szintről is vannak közlések. Diagnosztikus teszt: 35şC hőmérsékletű víz rászorítása a felső test bőrére. Terápia: Inert bőrolaj alkalmazása lokálisan, H1 antagonista9. Ez nem az a kategória, amikor azt halljuk gyakran, hogy ...allergiás vagyok a férjemre (vagy a feleségemre) . Jelen írásban egy olyan allergiás reakcióról szólunk, amikor az ifjú asszony valóban allergiás a férjére, illetve annak valamely fehérje tartalmú testváladékára. Elsősorban a férfi verejtéke vagy spermája áll általában a reakció hátterében. Az allergiás reakciók a legkülönbözőbb formában zajlanak, a tünetek általában az inter-, vagy postcoitális időszakban jelentkeznek, kezdetben enyhe formában, főként a vulva viszkető, és esetleg égő érzésével. Sok esetben csak a nemi szervekre, különösen a külsőkre szorítkozik az allergiás reakció, de lokálisan contact dermatitis is gyakori. Más esetekben általános tünetek is társulhatnak a helyi reakcióhoz. Proctitis, diarrhoea (esetenként véres), nasális nyálkahártya és szemhéj duzzanat is előfordul. Ritkábban, de nehézlégzés és életet veszélyeztető anaphylaxiás reakció is került észlelésre. A betegek későbbi részletes allergológiai kivizsgálása során az esetek többségében egyértelműen bizonyítható volt a sperma-plazma fehérjék (molekulasúly 12-75 kd) kóroki szerepe. Azonnali, IgE típusu (I. típus) allergiás reakció formájában zajlik a jelenség, de vannak bizonyítékok az immunkomplex képződés (III. típus) mellett is. Az esetek többségében általában az első szexuális együttlét alkalmával jelentkezett az allergiás reakció, de volt arra is példa, hogy bizonyos pároknál csak ismételt coitus váltotta ki a tüneteket minden esetben. Az ondó-plazma fehérjék mellett volt olyan eset is, amikor a spermában lévő idegen anyagok (pl, földimogyoró fogyasztás utáni maradványanyagok, antibiotikus kezelés melletti, vagy utáni penicillin, stb. származékok) szerepeltek antigénként. A terápia a spermával való kontaktus megakadályozása, ami elsősorban óvszer használatával valósítható meg, de figyelemmel kell lenni az esetleges latex-érzékenységre10,11,12. Pollen asthma a tenger mélyén Kazuisztikai közlemény szerint egy búvár (scuba diver) akut asthmás rohamot kapott merülés közben. Az elvégzett vizsgálatok tanúsága szerint a rohamot a gáztank levegőjéből inhalált Parietaria pollen okozta. Történetesen, a gáztartályt egy, Parietaria (Parietaria judaica spreading pellitory, fali gyom, kúszó morzsika, az Urticaceae-k családjába tartozó gyomnövény) pollenekben gazdag, új helyen töltötték, ahol a levegőkompresszor nem rendelkezett pollenszűrővel13. Allergiás vagyok a kedvencemre Gyakran találkozunk olyan betegekkel, akik allergiásak kis kedvenc háziállatukra. Ezek leggyakrabban szőrös kisállatok, többnyire kutyák vagy macskák. Az idevágó irodalomban találkozunk olyan esettel is, amikor a házi kedvencnek nincs szőre-haja. Egyre többen tartanak lakásukban, házukban hüllőket, teknősbékát, kígyót, és főleg divatos az iguána tartása kiskedvencként. Ezeknél, az állatoknál a pikkelyek és az azokat borító nyákszerű anyag fehérjéi az antigének. Allergének szokatlan helyen Általában jól ismerjük azokat a helyeket, amelyek kisebb-nagyobb mennyiségű antigénnel veszélyeztetik az allergiás személyeket. Vannak rendkívül szokatlan helyek, melyeken nem volna várható antigén jelenléte. Német tengeralattjáró hajókon, a legénységi körletben, vagyis a személyzet hálóhelyén nagy mennyiségű házipor atka antigént lehetett kimutatni15. Meglepő volt az a két észlelés, ami macskaszőr (cat fur) antigén jelenlétével kapcsolatos. Az egyik hely, ahol az említett antigén jelenlétét ki lehetett mutatni, az Antarktisz volt. Itt a macskaszőr antigén mellett házipor atka antigént is ki tudtak mutatni. Megjegyzendő, hogy az említett földrészen macska még nem fordult elő16. Az említettek mellett talán a legmeglepőbb a macskaszőr antigén jelenléte az űrrepülőgép fedélzetén17. Viszonylag friss közlés szerint egy kanadai szigeten élő fiatal populációnál macskaszőr szenzitivitást észleltek annak ellenére, hogy a macskákat már húsz évvel korábban eradikálták s szigeten18. A fémtárgyak, különböző fémek ötvözeteiből készült bizsuk, óra karcsatok és pénzérmék által okozott allergiás bőrbetegségek, a contact dermatitis, ekcéma jól ismertek és gyakoriak. Leggyakrabban pénztárosoknál és más, váltópénzzel közvetlenül foglalkozó személyeknél, pénztárosoknál fordul elő. A jelenség okozója leggyakrabban az ezekben a tárgyakban rendszerint előforduló nikkel19. 1998 és 2000 között Ausztráliában új bankjegyeket nyomtak, melyeknek anyagaként a papír helyett műanyagot [plasztik (polypropylen polimer)] alkalmaztak. Hamarosan közölték két férfi esetét, akiket allergiás contact dermatitis miatt kezeltek. A betegeknél akkor jelentkeztek a bőrjelenségek, amikor ilyen plasztik pénzt tartottak a zsebükben20. Elterjedt a köztudatban mint az az eset, amikor a pénz lyukat égetett a zsebükben. Testi megerőltetés által kiváltott allergia (EIA) (Allergy to exercise - Exercise Induced Allergy = EIA). Egyes embereknél valódi allergiás reakciók orrfolyás, asthma, sőt életet veszélyeztető anaphylaxiás reakció is felléphet erősebb testi megerőltetés hatására. Az EIA-nak több formája különböztethető meg, és több tényező játszhat szerepet kialakulásában. Az alábbi felsorolás mutatja az EIA jellemző típusait21: · Cholinerg urticaria · Exercise Induced Anaphylaxis (EIA) · Cholinerg urticaria · Variáns típusú EIA · Familiáris típusű EIA · Élelmiszerfüggő (food dependent) EIA Egy másik, jól ismert felosztás szerint22,23: · Exercise Induced Asthma · Síelő orr (Skiers Nose) · Nászutas rhinitis (Honeymoon Rhinitis) · Fizikai megterhelés és csalánkiütés (Exercise and Hives) · Exercise Induced Anaphylaxis - Cholinerg urticaria (ismert úgy is mint verejték kiütés( "sweating hives")
· Szokatlan allergiás reakciók szexuális aktivitást követően (EIA) Sex(ercise) allergy - Sex, sperma és shock - Verejték által kiváltott allergiás vaginális szénanátha. - Táplálék és gyógyszer allergia. - Sexualis dermatitis Hangyás dolgaink Visszatérünk Ausztráliába. Korábban Ausztráliában két őshonos hangyafajta, az ún. zöld hangya (Green ant = Rhytidoponera metallica) és az ún. ugró hangya (Jumper ant = Mymecia pilosula, népies nevén Jumping Jack) volt feltalálható. Ezek a hangyák darazsakkal, méhekkel együtt sok, súlyosabb allergiás reakcióért felelősek Ausztráliában24. Egy Brazíliában őshonos hangyafajta a tűzhangya (Solenopsis invicta) melyet az 1930-as években véletlenül hurcoltak be az Egyesült Államokba, rendkívüli gyorsasággal terjedt el az USA déli államaiban, ahol rendkívül súlyos allergiás reakciókat okozott. 2001 februárjában két tűzhangya kolóniát fedeztek fel az ausztráliai Brisbane térségében, várhatóan fokozva a súlyos, akár életveszélyes allergiás reakciók kockázatát Ausztráliában is25. A karácsonyi szép ünnepek hangulatát elronthatja a gyönyörű karácsonyfa. A fa lakásba vitelével jelentős mennyiségű gombát és pollent is behurcolhatunk otthonunkba. Ezen túlmenően, mivel a karácsonyfa fenyő, gyantát választ ki magából. A fenyőgyanta terpéneket tartalmaz, amelyek toxikusak ás allergizáló hatásúak lehetnek. Asthmás, vagy egyéb allergiás betegségben szenvedő gyermekek vagy felnőttek esetében karácsonyakor ezt célszerű szem előtt tartani és bár nem ugyanazt a hangulatot biztosítja akár műfa állításával kell a veszélyt elhárítani26,27. A helyileg alkalmazott kortikoszteroidok által kiváltott allergia nem tartozik a ritka jelenségek közé. Az általuk okozott hiperszenzitivitás jól vizsgálható tapasz feltételével. Gyakran tapasztalható kereszt-reaktivitás különböző szteroid készítmények között28.
Az allergia transplantációja Prausnitz és Küstner, valamint Ramirez, egymástól függetlenül, nagyjából azonos időben, már a XX. század elején észlelte és leírta az allergia passzív átvihetőségét. Figyelembe véve felfedezésüket, nem is olyan meglepő, hogy számos közlés ismert az irodalomban, miszerint szervátültetés után az addig allergiás tüneteket nem mutató recipiensnél különböző allergiás jelenségek léptek fel. Májátültetés után kesudió allergia29, csontvelő-transzplantációt követően asthmás tünetek jelentkeztek az addig ilyen tüneteket nem produkáló betegeknél30. A szervátültetés alkalmával jelentős mennyiségű fehérvérsejt kerül át a donorból a recipiensbe, amelyek főként a lymphocyták lehetnek felelősek az átvitelért. Állataink köztük kedvenc háziállataink is allergiásak lehetnek, amellett sokan közülük allergiát okoznak. A legkülönbözőbb allergiás jelenségek kínozhaják állatainkat bőrbetegségek, dermatitis, urticaria31 gyakran fordul elő. Szabályos szénanáthával is találkozunk. A kiváltó okok között leggyakoribb a táplálék allergia32, de pollen okozta hiperszenzitivitás is előfordul33. Ételallergia elsősorban kutyánál, macskánál fordul elő. Lovaknál főleg krónikus urticaria, dermatitis jelentkezik, melynek hátterében szintén táplálék allergia áll. Kutyáknál viszonylag gyakori a pollen által kiváltott allergiás rhinitis, rhino-conjunctivitis Magunk is kezeltük egyik barátunk gyönyörű magyar vizsla kankutyáját, a Pajti-t. Szénanátha volt a baj. Allergiás bőrtesztet nem végeztünk, mert egyrészt nem akartuk feleslegesen kínozni, másrészt egyébként sem lett volna terápiás konzekvenciája a vizsgálat eredményének. Szabályos nyári pollen nátha volt, intenzív orrfolyással, tüsszögéssel, kötőhártyagyulladással. Nazális szteroid spray, antihisztamin és kromoglikát szemcsepp eredményes volt. Állataink önhibájukon kívül gyakran okozói allergiánknak, de nincs tudomásunk olyan közlésről, miszerint egy állat allergiás lett volna a gazdájára34.
|
|
|
| Hippocrates címlap | Vissza a cikk elejére |
|
E-mail levelezés erre a címre: hippoc@axelero.hu Copyright: © Hippocrates 2000- 2007 Created by Spinerette Information Systems 2007. |