|
Tisztelt Olvasóink! Noha ez az év utolsó száma, bejelentjük, hogy új fejezet kezdôdik a HIPPOCRATES folyóirat életében. Ahogy körülöttünk minden a kommunikáció és az Internet szükségességét hangsúlyozza, szeretnénk felhívni figyelmüket néhány újdonságra. A HIPPOCRATES immár az ötödik évét kezdi, mint a családorvosok egyik legolvasottabb folyóirata, és büszkén mondhatjuk, hogy _ tudomásunk szerint _ az egyetlen magyar nyelvű orvosi folyóirat, mely az elsô szám elsô oldalától a mai napig minden egyes cikk teljes szövegét elérhetôvé teszi az Interneten. Tudatában vagyunk annak, hogy a nyomtatott kiadás nagyon fontos, de amikor éppen nem tudjuk rátenni kezünket egy példányra, hogy egy cikket elolvassunk, akkor az Interneten ez pillanatok alatt megtalálható. Az évek múlásával, az állandóan kéznél lévô információ hallatlan elônyt fog jelenteni annak az orvosnak, aki nem akar elmaradni a betegek egyre növekvô Internet és egészségügyi források használata mögött. A HIPPOCRATES-ben megjelent összes cikk állandóan rendelkezésükre áll. Bizony, mi orvosok, nem dughatjuk fejünket a homokba, hogy nekem nincs szükségem az Internetre". Tudjuk, hogy miként járt a strucc! Ma már a legtöbb háziorvosnak könnyedén elérhetô az Internet úgy anyagilag, mint tudásilag. A HIPPOCRATES a medlist.com kiadójával karöltve, már számos tanfolyamot szervezett, háziorvosok internet-oktatására. A jövôben ezt a tevékenységünket szeretnénk lényegesen kiszélesíteni. Úgy érezzük, hogy három éven belül a háziorvosok többségének el kell sajátítania az Internet-használat alapfokú tudását. Ezután a továbbtanulás automatikusan folytatódik, az Internet érdekessége és lehetôségei ezt biztosítják. Amint elsajátítjuk az Internet-használat alapjait, máris kihasználhatjuk a HIPPOCRATES folyóirat adta lehetôségeket. Valószínűleg a legtöbb olvasónk ismeri a folyóiratunkban megjelenô DOCtuTOR továbbképzés kérdéssorozatait. Ebben a rendszerben való részvételhez az Internet használata nélkülözhetetlen. A kérdések megválaszolása után a résztvevô rögtön megkapja nemcsak eredményeit, hanem az ide vonatkozó magyarázatokat is. Akár helyesen válaszolta meg valaki a kérdéseket, akár nem, a magyarázatok további ismeretek szerzését eredményezik. Ez év decemberi számunkkal kezdôdôen, a magyarázatokon túl további vonatkozó forrásokat is említünk, melyeket szintén csak egy kattintással el lehet érni. Ezt egyik folyóirat sem képes megtenni. A továbbképzés kérdései minôsítve vannak továbbképzési pontok megszerzésére. Ez a Pécsi Tudományegyetem Családorvosi Intézetén keresztül folytatódik. A DOCtuTOR évente többször a HIPOCRATES-ben megjelent cikkek tartalmáról is tesz fel kérdéseket, és ezek magyarázata szintén visszavezet az eredeti cikkre. A nagyszámú új jelentkezô érdekében az egész évi anyag beküldési határidejét meghosszabbítjuk 2003. január 31-ig. E dátum után a 2002-es anyag továbbra is elérhetô marad, de továbbképzési pontokat csak a határidôn belül beküldött válaszokra tudunk biztosítani. Az újonnan bevezetett forrás felsorolások legtöbbje (kivéve a HIPPOCRATES anyagot) idegen nyelvű, fôleg angol, esetleg német nyelvű. A legtöbb referencia, a legtöbb kutatás eredménye angol nyelven publikált. Ezért, egy elôre tekintô orvosnak bizonyos angol tudásra is szüksége lesz. Ezt célozza meg a szintén a HIPPOCRATES-szel karöltve rendezett Orvosi Angol tanfolyamsorozat. Az elsô tanfolyam anyaga már CD-n is megjelent. E tanfolyam az Interneten is elérhetô, de a jelenlegi modemek lassússága ennek használatát nehézkessé teszi. Újdonság folyóiratunkban továbbá a Rendezvények" rovat, mely a nyomtatott a kiadástól, és annak megjelenésétôl függetlenül közöl orvosi érdekeltségű híreket és közleményeket. Ezek nemcsak szigorúan tudományos, hanem társadalmi, szélesebb egészségügyi és gazdasági témákkal is foglalkoznak. Szeretnénk tehát meghívni minden olvasót az Internet használatába való bekapcsolódásba. Amennyiben az Internet használatára vonatkozó tanfolyamra van szükség, ezt szívesen megszervezzük egy megyei kórház, vagy egyéb központ közreműködésével. Kérjük, juttassák el érdeklôdésüket a HIPPOCRATES kiadójához írásban (1475 Budapest, Pf.: 359.), telefonon (06-1/262-2626) vagy e-mailen a szerzôhöz (DrBöröcz@mIBoroczedlist.com). Úgy érezzük, szükség van egy kis biztatásra folyóiratunk olvasóinak, hogy kihasználhassák az Internet adta lehetôségeket. Újdonság a medlist.com rendszeren a Magyar Orvosi Vitafórum. Itt mindenki hozzászólhat bármelyik folyamatban lévô vitához, vagy kezdeményezhet egy új vitatémát. Látogassák meg a http://www.medlist.com/MagyarOrvos weblapunkat, olvassák el a véleményeket, és szóljanak hozzá a vitához. Dr. Böröcz István
|
|
E-mail levelezés erre a címre: HIPPOCRATES Copyright: © Hippocrates 2000. Created by Spinerette Information Systems 2000. |