Iván László A gerontológia újabb eredményei

A 21. századra meghatározóvá válik az emberiség életében a népességrobbanás, a hosszabbéletűség és az információrobbanás, valamint a technikai civilizáció soha nem tapasztalt felgyorsulása. Mindez, egyelôre még nagy különbségekkel társadalmanként, egyénenként, de mindenképpen átrajzolja ember- és világképünket. A népességrobbanás társadalmi, gazdasági és ökológiai, nem utolsó sorban (világ)politikai problémákat okoz. A hosszabb életűség több nemzedék hosszabb egyidejű együttélését eredményezi, az ezzel járó lélektani, társadalmi és kapcsolati problémákkal, egyben lehetôségekkel is. Ma már nem azt fogalmazzuk meg, hogy „korfüggô kórosságok és betegségek" jellemzik a korosodást, hanem a gerontológia új megközelítésében, „korban gyakoribbá váló változásokról" szólunk. Ezek között a változások között a mindenkori esélyek és kockázatok aránya dönti el az öregedés és öregkor életminôségét, ezen belül a „fenntartható egészséget" testileg, lelkileg, társas-társadalmilag egyaránt. Az információrobbanás soha nem tapasztalt „inger-és hírismereti nyomást" gyakorol a mindennapok emberére, gyorsuló nemzedéki, akár évjárati különbségekkel. Ember legyen a talpán, aki ezeket az ingereket optimálisan tudja értékelni, saját maga számára optimálisan tudja alkalmazni, ismeretértelmezés, ismeretalkalmazás vonatkozásában. Hírözönben élünk és a célravezetô értékek közé benyomult az „ismeretérték" és a közvetítôrendszer (média), valamint az erre felépülô tudásalapú társadalom. A tudás mára hatalommá vált. Érthetô, hogy elôtérbe került az „élethosszig tanulás" szükségessége, egyben lehetôsége. Az emberi fennmaradás intézményesedett oktatásra és képzésre szorul, az életszakaszok sajátosságainak megfelelôen. A biológiai evolúció folyamatát megismerni törekvô, tudomány és ismeretszomjas emberiség elvárásai és igényei ugyancsak robbanásszerűen fokozódtak, fokozódnak, mohón vágyakozva, mi több, követelve a „tudás fájának almáját". Ezzel a folyamattal mind kevésbé tud lépést tartani a hagyományos morális és spirituális értékrendi magatartás. Az én tudatos önfejlesztés, önszabályozás és nem utolsó sorban az erre való törekvés gyengül. Az emberiség türelmetlen, rohanó életet él, újabb kockázatokat halmozva fel, csökkenô esélykapacitással.

Ugyanakkor hangsúlyozható, hogy az emberiség eddigi történelme során úgy tűnik, „kibírta az élet kockázatait", mert természetes és mesterséges ártalmai ellenére az utóbbi évtizedben rendkívüli szaporodásával és hosszabbéletűségével, nem utolsó sorban önsegítô és hibakorrigáló technikájával, önmagát is meglepte.

Annyi bizonyos, hogy a tudományos kutatások igazolni látszanak azt a feltételezést, hogy a „fejlôdô fennmaradás" lényegében a halmozódó „hibák és károsodások szakadatlan kijavításának" eredménye. Ha egyszerűen fogalmaznám, akkor a „fenntartható élet, a fenntartható egészség a megfelelô utánfutó szervizeléstôl" függôen alakítja az ember biológiai, pszichés és szociális egyensúlyát.

Minôsítésében feltétlenül és ma is érvényes a Descartes-i „Létezés 4 Pillére": a hatékonyság, kreativitás, illetékesség és képesség. Az utóbbi évszázadban számos elmélet és magyarázat próbálta megfejteni az öregedést, támaszkodva elôzô korok tapasztalati adataira és szellemtudományos megállapításaira. Ôsidôktôl kezdve keresték az „életelixírt", az örök ifjúság titkát, a halhatatlanság csodaszerét. Jelentôs megállapításokat tett, a még nem „tudományos" korszakban Hufeland, aki 1796-ban kiadott Makrobiotika c. könyvében felsorolta az „életet megrövidítô és meghosszabbító tényezôket". Írása mai szemmel is jelentôs megállapításokat tartalmaz, közülük legtöbbjét már „tudományosan alapozott" megállapításnak tekinthetjük. A jelen korszerűsített kifejezésekkel élve, a „megrövidítô"-ket kockázati, a „meghosszabbítókat" esély-tényezôknek mondhatjuk. Felsorolásában az életet megrövidítô tényezôk: az elhanyagolt fizikai nevelés, az elkényeztetés, túlzott ingerek, kicsapongás a szerelmi életben, a lelkierô túlzott megterhelése, a testi betegségek, az erôszakos halálnemek, szennyezett levegô, mértéktelen evés és ivás, életrövidítô hangulati bajok és szenvedélyek, a túlzó beképzelések, hipochondria, mérgek, kórokozók, végül maga az öregedés, különösen felgyorsult formában. Ezekkel szemben szerinte meghosszabbítják az életet: az öröklötten jó fizikum, a jó testi nevelés, edzés, tevékeny, dolgos fiatalkor, a házasságon kívüli testi szerelemtôl való óvakodás, a boldog házasság, a jó alvás, mozgás, tevékenység, a szabad levegô élvezete, kellemes hômérséklet, mértéktartás evésben-ivásban, a helyes „diéta", a lelki nyugalom és elégedettség, kellemes és mértéktartóan élvezett érzéki és érzelmi élvezetek, a betegségek és ártalmak lehetô elkerülése, szükség szerint azok tisztességes kezelése, gyors mentés erôszakos halálveszélybôl, az idôskor gondos ellátása és szükséges kezelése az akkori betegségek, a testi és lelkierô kultúrája, és végül de nem utolsó sorban, valamennyi szabály olyan alkalmazása, mely figyelembe veszi az eltérô alkatok, temperamentumok és életkorok sajátosságait. A „tapasztalati korszakot" felváltó „tudományos-kísérletezô" korszak olyan eredmények sokaságát hozta, melyek megalapozták a gerontológiát, mint az öregedés és öregkor tudományát, orvosi alkalmazásaként pedig a geriátriát, mint az öregedés és öregkor orvoslását.

Tudományos alapozottságú öregedés-elméletek, öregedéskutatások és ezekre támaszkodó öregedést befolyásoló módszerek, beavatkozások, technikák bontakoztak ki, olyan megfontolásokból is, hogy az öregedés idôbeni ütemét lassítják, hogy a károsodásokat csökkentsék, esetleg megelôzzék, vagy kivédjék, hogy minél hosszabban, de fenntartható egészségben, aktivitásban, önállóan, öntevékenyen, függetlenül és kielégítô jólétben éljünk. Ilyen vonatkozásokban a XX. század már a gerontológia jóvoltából az öregedés és öregkor jobb megismerését, megértését eredményezte, hogy a XXI. század megalapozhassa az ún. anti-aging korszakunkat, vagyis megadja a lehetôségét a „minôségi öregedésnek és öregkornak".

Ennek érdekében szerte a világon gerontológiai kutatóbázisok, kutatóprogramok létesültek, és a kapott eredmények bekerültek, alkalmazhatóvá váltak az orvoslás mellett a megelôzésben, egészségmegôrzésben és rehabilitációban egyaránt. Kiemelkedô öregedéskutatók közül csak néhányat említhetek helyszűke miatt: Brown-Sequard, Elie Metchnikoff, Verzár Frigyes, Hayflick, Moorhead, Sacher, Baltes, J.Freeman, L.Róbert, A.Svanborg, M.Roth, L.Lazarus, M.Bergener, K.Hasegawa, S.Finkel, Haranghy László, Holló István, J.Busssy, A.Comfort és P.Baltes.

Az adatok alapján vázlatosan a következôk foglalhatók össze és emelhetôk ki:

1. az öregedés genetikailag meghatározott: kódolási restrikcióval, szomatikus mutációkkal, génregulációs módosulásokkal, programozottan.

2. az öregedés folyamata önmagában nem kóros és nem betegség, van egészséges öregedés. Ennek a lényege, hogy az alapvetô élettani működések kapacitása csupán beszűkül, de megtartja homeosztázisát, emiatt azonban az érintett működések esékenyebbé, sérülékenyebbé válnak, fenntarthatóságuk esélye csökken, kockázatuk növekszik.

3. nincs két egyforma emberi öregedés, mindig személyre szabott.

4. kockázatokat képezô „salakanyagok", toxikus anyagok, belsô anyagcseretermékek, külsô és belsô okok miatt keletkezô „többlet-szabadgyökök" miatt felhalmozódó károsodások, sejtpusztulásokat, DNS sérüléseket gerjesztenek.

5. az automatikus helyreállító rendszerek (repair) kimerülése, … gyakoribbá válik.

6. a jelzô és válaszoló rendszer (szignálműködések) biztonsága romlik, hibák, sérülések felhalmozódását segítik elô és idôben, minôségi válaszokban pontatlanságok keletkeznek.

7. az életfenntartás evolúciósan alapozott „motiváltságának" megváltozása a faj fenntartását csökkenti és visszacsatol az egyedek fenntartó életműködéseire is.

8. az öregedés folyamata rendszerszemlélettel értelmezhetô. Ugyanakkor személyiségirányultan kezelhetô és esély-kockázati arányai szerint minôsíthetô, fenntartható egészsége és életminôsége vonatkozásában.

9. a normál (egészséges) öregedés egyéni jellegzetességei egyedi kórképzôdésekkel (patológiás változások) kombinálódnak, ezek rendkívüli változatosságát formálják az öregedô és öreg személyiségnek, biológiai, pszichés, szociális működéseinek kapacitásában, a beszűkült kapacitástól a felborult homeosztázisig, így az egyén genotipikus és fenotipikus öregedési jellegzetességeivel.

Lényegében az emberi öregedés az élôvilág általános, idôbeni biológiai alapfolyamatai szerint, de személyiségtipikusan zajló történés. Történései molekuláris, celluláris, szöveti-szervi és szervezeti síkon zajlanak. A molekuláris szintű magyarázatok leginkább a DNS-t javító, az immunműködéseket moduláló, szabadgyököket semlegesítô és a kettôskötéseket gátló, valamint a citokróm P450 enzimrendszer és a szervezet védekezô-elhárító működéseinek fokozatos hanyatlásában látják az öregedés törvényszerűségét. Kimutatták, hogy az életkor elôrehaladtával fokozódik a szervezetet érô oxidatív-stressz mennyisége, a már jól ismert biokémiai láncfolyamatokon keresztül a sejtek energiatermelése csökken, a sejtek vizet veszítenek, és „beindulnak" a sejtpusztulás „programjai" sejt- és szövettípusok szerint más-más működésváltozással és kifejezôdéssel.

Az újabb vizsgálatok arra utalnak, hogy ezen jelenségek mögött nem elsôsorban a szabadgyök-semlegesítô rendszer hatásfokának csökkenése, hanem a szabadgyök képzô vegyületek mennyiségének fokozódása áll (fôleg O₂ és H₂O₂)_.Szoros összefüggés volt kimutatható a mitokondriális szabadgyökök termelésének intenzitása, valamint a különbözô állatfajok maximális élettartamának hosszúsága között, miközben a „gyökfogó kapacitás" esetében ilyen összefüggés nem volt megállapítható.

Az öregedés a szövetek és szervek szintjén teljesítményük csökkenésében nyilvánul meg normál öregedés során. Széles körű vizsgálatokkal átlagosan, 30 éves kortól 90 éves korig az alábbi „normál változások" állapíthatók meg:

_ az izmok tömege és ereje 30%-kal csökken
_ az idegrostok száma az idegtörzsekben negyedével megfogyatkozik
_ az agy súlya az átlagos 1275 grammról 1060 grammra csökken (közel 30 dkg-mal csökken)
_ a vesék nephronjainak száma 50%-kal csökken
_ az ízlelôbimbók a fiatalkori papillánkénti 245-rôl 88-ra fogynak
_ a testen áramló vér mennyisége felére csökken
_ a tüdô légkapacitása már 75 éves korra felénél kevesebb
_ az idegrostok vezetési sebessége átlagosan 15%-kal csökken
_ a látás-hallás csökkenés eléri a 85-90%-ot
_ lecsökken a szomjérzet és az étvágy a központi idegrendszer ilyen specifikus sejtjeinek fogyása miatt, mintegy 40-50%-ban

További jellegzetességek: a kötôszövet rugalmasságának csökkenése, a tartószövetek teljesítménye csökken, az immunműködések kapacitása szűkül, pontatlanabbá válnak, a receptorok száma csökken, a homeosztázis instabilitása következtében esékenység, sérülékenység, a gyors alkalmazkodások képességének csökkenése és nem utolsó sorban az alapszemélyiség jellegzetességeinek markánsabb megjelenése meghatározóvá válnak.

A leírt öregedési változások hátterében a már említett többtényezôs rendszerszemléletnek megfelelôen bizonyos „alapfolyamatok" nagyrészt ismertek és lényegileg a sejtek életműködéséhez kapcsolódnak (celluláris öregedés), érintve a sejtmembránt, sejtmagot, géneket, mitokondriumot, citoplazmát. A sejtek öregedése ily módon meghatározó. Ezek a folyamatok és jelenségek nem egyszerűen a sejtek „elkopását" jelentik, mint valamiféle gépezet elkopását, mivel a sejtek nem tudnak „elkopni". Amíg működôképesek, addig ugyanis folyamatosan ellenôrzik és javítják önmagukat, ily módon szüntelenül megújulnak és erre még az idôs sejt is képes. Ugyanakkor a kutatások azt is kimutatták, hogy az öreg szervezet sejtjeinek jelentôs része elveszti megújulási képességét (regenerálódását) és védtelenné válik a környezet ártalmaival szemben. Okai között több lehetôség is megállapítható. Az egyik ilyen ok, az ún. „sejthalál programozottság". Eszerint bizonyos életkor felett a sejtekben egy elôre „kódolt program" alapján olyan változások történnek, melyek végül a sejt megsemmisítéséhez vezetnek, mintegy a sejt „öngyilkosságát" eredményezve. Más feltételezések szerint a sejtek öregedését a sejt élete során felhalmozódott, ki nem javított „hibák" okozzák. Mindkét folyamat jól megférhet egymással is. Feltehetôen minden sejt élete csak egy elôre meghatározott ideig tarthatna, és ha a környezeti hatások nem károsítanák ôket, akkor ezt az idôt meg is érhetnék, mintegy „kitöltve az idôkeretet". Minden élô fajnak van egy tudományosan kiszámított maximális életidô-kapacitása. Az emberé jelenleg 130-135 évkeretet jelent. Az elmondottak szerint a „véges számú osztódások", a programozott sejthalál egyedi adottságai szerint öregszünk. Ismert azonban, hogy szervezetünk különféle sejtjeinek osztódása igen eltérô módon megy végbe. Vannak sejtek, melyek, mint pl. a vérképzô „ôssejtek", igen hosszú ideig képesek osztódni újra meg újra, míg mások csak kevésszer, vagy egyáltalán nem osztódnak, mint pl. az agy sejtjei (jóllehet újabb megfigyelések szerint ezeknél sem zárható ki az osztódás lehetôsége). Kísérletileg igazolható volt, hogy mesterséges körülmények között osztódásra kényszerített sejtek osztódásainak száma függ annak a szervezetnek az életkorától, amelybôl a sejtet kiemelték. Az idôs emberek sejtjei már kevesebbszer osztódnak, mielôtt elpusztulnak. Az is megállapítható, hogy az öreg szervezet sejtjeire nincs hatással, ha fiatalabb szervezet sejtjeit ültetjük melléjük. Ez a körülmény meghatározóan fontos, ha idôs donorból szervátültetés során fiatalabb szervezetbe ültetnek át sejteket.

Nagy valószínűség szerint a sejtekben egy olyan „genetikailag felhúzott óra ketyeg", amely meghatározza a sejtek osztódásának számát és életkapacitását. DÖBBENETES JELENSÉG, HOGY A TUMORSEJTEK osztódási képessége elvileg VÉGTELEN _ gyakorlatilag „halhatatlanok". A sejtek öregedésében fontos szerepet töltenek be a genetikai anyag spontán mutációi. Az emberi szervezetben naponta kb. egymillió sejtben következik be mutáció. Ezek jelentôs része működô géneket érint. Ily módon kockázati halmozódást eredményeznek. A környezeti ártalmak arzenálja okozza ezeket a mutációs kockázatokat. Ilyenek a dohányzás, a vegyi anyagok, levegôszennyezô anyagok, az UVB sugárzás. A már említett sejtbeli „önjavító" mechanizmusok ellenére a mutációk felhalmozódnak és ez a sejt működésének sérüléséhez, végsô soron halálához vezet. Bizonyított, hogy a hosszú életű állatok és az ember is önjavító kapacitása ötször aktívabb, mint a rövid életűeké.

Úgy tűnik, hogy az állatvilág fennmaradását mintegy állandó „utánfutó hibajavító szervizelés" biztosítja a temérdek mutációs hibahalmaz ellenében. Jelentôs újabb eredmény, hogy olasz kutatók olyan egerekkel kísérleteztek, melyekben egy gén kifejlôdésének hiánya miatt nem termelôdött a p66shc jelzésű fehérje, mely fontos szerepet tölt be a szabad gyökök elleni védekezésben. Normális esetben ez a fehérje gátolja azokat a folyamatokat, amelyek a károsító szabad gyököket semlegesítik. Az ily módon felszaporodó szabadgyökök hatására a fenti fehérje szerkezeti változásokon megy keresztül, gátló hatása megszűnik, ugyanakkor a védekezô rendszer aktiválódik. Ezekben a kísérleti egerekben a „fehérje" hiánya miatt a szükséges gátlás nem érvényesülhetett. Így a védekezô rendszer állandó készenléti szükségállapotban volt. Eredményeként ezeknek az egereknek az élettartama egyharmadnyi idôvel haladta meg normális társaikét. Logikusnak tűnik, leegyszerűsítetten, hogyha embernél is megtalálnánk és kiiktatnánk a p66shc-hez hasonló hatású fehérjét kódoló gént, akkor az ember átlagéletkorát 25-30%-kal lehetne növelni, vagy éppen egészségesebb öregkort nyerhetnénk. Fontos azonban, hogy az embert nem lehet pusztán biológiai lénynek tekinteni, mivel rendszerében a spirituális meghatározottságnak kiemelt jelentôsége van.

A baltimore-i John Hopkins Egyetem kutatói azt is kimutatták, hogy van egy olyan gén, mely jelzést adhat arról, hogy hordozója milyen hosszú élettartamra számíthat. Azok az egyének, akik e gén mutáns változatából két példányt hordoznak, 65 évnél rövidebb élettartamra számíthatnak. Míg az újszülöttek 3%-a hordozza mindkét mutáns változatát, addig a 65 évesnél idôsebb, vizsgált személyeknél csupán 1,1%-uknál találták meg mindkét mutánst. E baljóslatú gént el is nevezték a görög mitológiából ismert három végzet-istennô egyikérôl, Klotóról, aki a sors fonalát fonja. A „kloto" aránylag gyakori gén, és egy mutáns változatát a népességnek legalább egynegyed része hordozza. A mutáns génpár által vezérelt életrövidítô folyamatokról ma még keveset tudunk, kutatásuk azonban lehetôségekkel kecsegtet.

Ugyancsak jelentôsek azok a kutatások és vizsgálatok, melyek a „rövidéletűséget" (koravénséget) és a hosszú életűséget (100 évesnél idôsebbeket) vizsgálják. Vannak a földön olyan népcsoportok, melyek átlagosan hosszabban és egészségesebben élnek. Ilyenek a Kaukázus, a Pamír-fennsík, a Kordilerrák és a Hunza-völgy lakói, és különösen az Okinava-sziget lakói, akik között igen magas számban élnek 100 éves és idôsebb, jó egészségnek örvendô, aktív, derűs emberek.

Mind a hosszabbéletűség, mind ezen belül az egészségesebb életet élôk gyakorisága tűnik fel a részletesen vizsgált adventista vallású hívôk között. A matuzsálemkorúak vizsgálatai kimutatták, hogy génkombinációjuk megalapozza hosszabbéletűségüket. Az Okinava-csodaként ismert népességcsoport tagjainál pl. kiderítették, hogy a 6. számú kromoszómán van egy ún. DR-1 típusú gén, mely a bakteriális fertôzésekkel szembeni ún. „gyors" védelmet biztosítja baktériumokkal szemben. Ugyanakkor nem találtak náluk DR-9 típusú gént, mely hajlamosít reumatikus kötôszöveti gyulladásokra. Ugyancsak találtak a 21. kromoszómán olyan gént, mely DNS-védôenzimet vezérel. A matuzsálemkorúak vizsgálati adatai alapján néhány következtetést megfogalmazhatunk, kiegészítve az „agyra ható APO-E géncsalád" adataival.

Ez a géncsalád az emberi 19. kromoszómán található. Úgy tűnik, hogy az APO-E2, -3-és 4 gének nem csak a hosszú életűséget segítik elô, hanem a hosszabb élet jobb minôségét is.

Részletezve: Az APO-E2 véd az Alzheimer-kór sejtpusztulásaival szemben, (pl. az eddig igazoltan 122 évig élt J. Calmant asszonyt), az APO-E3 gén véd az arterioszklerózis kialakulásával szemben és csökkenti annak kockázatát.

Az E-4 gén ugyanakkor hajlamosít az Alzheimer-kór kialakulására, és ha két ilyen E4 aktivált gén hordozója valaki, annál már korábban, kb. 70 éves kor körül elindulhatnak a neurodegeneratív folyamatok, míg egy E4 gén hatására csak késôbb, kb. 80 éves kora körül jelentkezhetnek a fenti kórfolyamat tünetei.

A rövidéletűség és hosszabbéletűség állatmodelljeit az utóbbi évek kutatásai alaposan tanulmányozták. A klasszikusnak számító kísérletet két parányi élôlénynél folytatták, a „gyümölcslegyecskénél" és az „elegáns férgecskénél", mivel kisszámú génhordozók lévén a korszerű technológiával végzett génmanipulációk kitűnô alanyai.

Megtalálták azt a gént, melyek megszabják élettartamukat. Elkülönítettek egy „rövid életű" és egy „hosszú életű" egyedet, melyeket az evolúciós szelekció alakított ki közöttük. A bravúr az volt, hogy génmanipulációval létrehoztak a rövid életűbôl hosszú életűt, és fordítva.

A hormonok szerepe az öregedésben

Végül, de nem utoljára, szükségesnek látom vázolni az „ismét" felfutó „hormonpótló módszerek" újabb eredményeit az öregedés minôsége és a hosszabb életűség vonatkozásában.

Miként a telomer a sejtek biológiai órájaként szabályozza a sejtciklicitást, hasonlóan a szervrendszerek öregedésének idôprogramozott(zó) óraműve, a neuroendokrin rendszer. V. Dilman fogalmazta meg, hogy a hypothalamus-hipofízis-tengely képviseli ezt a bizonyos „öregedési óraművet". Ifjúkorban a szabályozó rendszer óraműpontossággal oda-vissza optimálisan működik a mindenkori homeosztázis érdekében. Az öregedéssel egyenetlenségek, pontatlanságok, a jelzésfogásban és továbbításban hibák jelentkeznek nagy egyéni különbségekkel.

A fiatalság a homeosztázis biztonságával zajló „növekedés" folyamata, programozottan. Dilman még betegségfolyamatnak tartotta az öregedést, és ezért 25 éves kortól kezdve „gyógykezelést" javasolt.

Kétségtelen, hogy számos kutatót, orvost inspiráltak gondolatai, és ily módon terelôdött a figyelem a neuroendokrin rendszeren belül a növekedési hormonra is egyéb hormon és hormonszerű anyagok mellett (dehidroepiandroszteron, neuroszteroidok, melatonin stb.).

Grace Wong kutató, aki molekuláris onkológusként fejlesztette ki a „rekombináns növekedési hormont", határozottan állítja, hogy az öregedés a fehérjék károsodásának a következménye mind a sejtekben, mind a DNA-ban, RNA-ban, és a fehérjék degradálásának „eredménye" a legtöbb, látványos öregedési jellegzetesség, mint a bôr ráncosodása, a haj hullása, az izomszövet és csontszövet vesztése, a központi idegrendszer neuronvesztése számos pszichés és idegrendszeri változással. A fehérjekárosodások folyamatait nagyrészt az ismert öregedési teóriákkal magyarázva kutatócsoportok sokasága vizsgálja (öregedéskutatási „újhullám") a növekedési hormon (=NH) hatását állatkísérletekkel és emberi vizsgálatokkal.

Öregedést befolyásoló hatásait a következôkben lehet összefoglalni:

_ gátolja az oxigén-szabadgyökös sejtpusztulást
_ leállítja (legalábbis gátolja) a programozott sejthalált, az apoptózist, serkentve a sejt proteázgátló tevékenységét, továbbá
_ nem csupán a sejt szerkezeti rendszerét, hanem a sejtképzés és -működés DNA-vezérlését is befolyásolja.

Mindinkább és mind merészebben hangsúlyozzák, hogy az NH hatására nemcsak az életminôség, hanem az ún. maximális élettartam is növelhetô. Ennek érdekében a kutatási programok iránya és célja:

_ csökkenteni a DNA-károsodásokat antioxidánsokkal, vitaminokkal és nyomelemekkel
_ „gyógykezelni, illetve javítani" NH-val a károsodott DNA-t, diétával, edzéssel és NH-releaserekekl (NH-serkentôkkel).

E vázlatos áttekintéssel bevezethetô az öregedés minôségfejlesztô, kockázat gátló és lassító, ún. „anti-aging" programja, természetesen velejárójaként a hosszúéletűség, akár örökéletűség víziójával.

Világszerte szervezôdnek és folynak az anti-aging-kutatások és humánvizsgálatok több helyen már módszeresen alkalmazott praxisként. Az EU kutatási 6. Keretprogramjában, valamint a fejlett országok nagy nemzeti programjaiban az „aging _ anti aging" kutatások mindinkább hangsúlyt kapnak.

Úgy tűnik, kifejlôdôben van az ún. anti-aging medicine és anti-aging praxis. Jelentôs elôrelépés, hogy ezek protokollja is megfogalmazódott, és az általános anamnesztikus és vizsgálati adatfelvételek mellett „négyszintű biomarker protokoll" felvétele is bevezetésre kerül, nevezetesen személyes adatfelvételként:

1. szinten: az öregedés fiziológiai működési szintjeinek biomarkerei:

_ izomtömeg (testzsírarány)
_ flexibilitás
_ légzéskapacitás
_ csontsűrűség
_ tactilis ingerválasz idô
_ erôltetett kilégzési kapacitás
_ vizuális és akusztikus vizsgála tok

2. szinten: az öregedés biomarkerei celluláris szinteken a bôr napnak nem kitett területérôl vett biopszia, mely mintában:

_ basalis membránelváltozás
_ epidermis turover arány
_ kollagénhányados
_ faggyúmirigy-szerkezeti képlet
_ mikrovaszkuláris változások
_ rugalmasrost-tartalom

3. szinten: az öregedés molekuláris szintű biomarkerei: a kulcsfontosságú biomarkerhormonok biokémiai meghatározásával:

_ inzulinérzékenység, hôsokkfehérjék, karcinóma-onkogén vérteszt,
_ szérum antioxidánsszint

4. szinten: az öregedés kromoszomális biomarkereinek szintje: ezek vizsgálatai most vannak kimunkálás alatt és jövôbeni fejlesztésük több programnak is része:

_ telomerpozíció meghatározása a DNA-végeken
_ DNA-sérülések, -károsodások kimutatása vértesztekkel,
_ célzott anti-aging beavatkozási pontok kijelölése számítógépes program segítségével, figyelemmel a felvett adatokra

A vázolt ismeretrendszer és adattár alapján kialakítható ANTI-AGING STRATÉGIA a következô szempontokat foglalja össze:

1. az öregedés „esély-kockázati" tényezôinek személyirányult feltárása,
2. az öregedés normál ütemének lassítása és az egészségben töltött évek arányának növelése,
3. a biológiai, pszichológiai, személyiség strukturális és környezeti esélytényezôk fejlesztése, „életúthosszi" tanulása, alkalmazása,
4. életmódtanulás és _ tanítás felkészítésként a személyes öregedésre
5. genetikai befolyásolás, sejtek „halhatatlanná" alakítása, ôssejtek felhasználása korrekciókra
6. hormonpótlások bevezetése
7. a humán-genom térkép további tanulmányozása és felhasználása
8. szabadgyök-szintek mérése, szabadgyök-mentesítés szintmérések alapján
9. DNA (mitokondriális) mutációk csökkentése
10. a repair (hibajavító) működések fokozása, fenntartása
11. a fejlôdésütem megnyújtása és megújítása
12. az agyműködések és a személyiség „célszerű programozása"
13. a hosszú életűség és az öregedés mellett az ember erkölcsi és spirituális, valamint társas-társadalmi és környezeti biztonságának globális garantálása a gazdaságok fenntartható fejlesztésével.

Befejezésül a realitás, az elôrejelezhetôség és a „tudományosan perspektivikus" igények alapján egy gerontológusok, genetikusok, biológusok és biotechnológusok által megfogalmazott „elôrejelzés"-re hívom fel a figyelmet.

_ Amennyiben Ön jelenleg 100 éves: jó hír, hogy nagy valószínűséggel megéri a 110 évet is.
_ Amennyiben Ön 70 éves: feltételezve, hogy jelenleg jó egészségnek örvend, akár a
100-at is megérheti, ha nô, akkor erre még nagyobb az esélye.
_ Amennyiben Ön 40 éves: már az Ön életében számos, jelenleg még csak elméleti szinten zajló kutatás eredménye a gyakorlatban is használható lesz. Korosztályából a legtöbben megérik a 85 évet és igen sokan a 100 éves kort vagy még többet, néhányan a 135 évet is.
_ Amennyiben Ön 30 éves: kilátásai már kifejezetten jók és biztatóak, 80 éves kora körül lehetôsége lesz lecserélni egyes elöregedett vagy beteg szerveit, s hála a rohamosan fejlôdô plasztikai sebészetnek, még ekkor is elég jól fog kinézni, mi több, a géntechnológián alapuló gyógyszereknek köszönhetôen már számos olyan öregedési folyamat és betegség elkerüli, ami szüleit még megtámadta, ily módon még a következô századfordulót is megérheti.
_ Amennyiben Ön 10 éves: 40 éves korában elérhetôvé válnak az öregedés ütemét blokkoló beavatkozások, de még megöregszik, lényegesen jobb „minôségben", mint elôdei, lesznek kortársai, akik Önnel együtt 150 éves korig élhetnek.
_ Amennyiben Ön, illetve a jövô embere, 20 év múlva születik: létrejöttéhez a szükséges ivarsejteket már optimálisan fogják kiválasztani, vagy akár „alakítani", megelôzve az öregedés kockázatait. Az ily módon megtervezett és megszerkesztett génkombinációkkal Ön és kortársai elôször törhetik át a konvencionális életkorhatárokat, és elérhetik (vizionisztikus perspektíva!) a „több száz éves életet".

Összefoglalás

Az évek folyamán az öregedés számos elmélete merült fel. Ezek némelyike az öregedés folyamatát genetikai kontrolloknak tulajdonítja és többek között a kodon restrikcióval, szomatikus mutációval és génregulációval magyarázza. Más elméletek az öregedést a homeosztázis bizonyos élettani rendszerekben bekövetkezô, fokozatos csökkenéseként írják le. Megint mások szerint az öregedést káros termékek, köztük a lipofuscin vagy a szabad gyökök, felgyülemlése okozza. Sajnos ezen elméletek egyike sem ad kimerítô magyarázatot az emlôsök öregedési folyamatára. Általánosan tartja magát az a nézet, hogy az öregedés multifaktoriális jelenség, amely ezeknek az elméleteknek mindegyikébôl magába foglal különféle vonatkozásokat. Ezért az anti-aging (öregedéselleni) stratégiáknak mind a káros termékek felgyülemlése megelôzését, mind pedig az elkerülhetetlen élettani változásokhoz és hanyatlásokhoz való alkalmazkodást a figyelmük középpontjába kell állítaniuk. A fajok közötti összehasonlítható halálozási görbék megvitatása céljából kiindulópontként különbséget tesznek az öregedés belsô és külsô okai között. A külsô, extrinzikus okok közé tartoznak a súlyos inzultusok vagy nyilvánvaló traumák, míg a belsô, intrinzikus okok inkább a mikroszkopikus belsô inzultusok formáját mutatják. Tekintettel annak a hosszú emberi hagyományára, hogy az ember óvja magát az öregedés külsô okaitól, nem meglepô, hogy orvosi technológiát alkalmazunk, gyakran heroikus mértékben, azért, hogy meghosszabbítsuk életünket. Végül is szeretnénk a „Homo Sapiens" lenni. A következô évszázadban jelentôsen továbbfejlesztjük és javítjuk az orvosi beavatkozásokat és az ellátást, végül pedig szabadon tudjuk majd manipulálni öröklött elöregedô „alkatrészeinket", mint a csont- és izomtömeg, DNS-repair, kardiovaszkuláris fiziológia, úgy, hogy ezzel meghosszabbítjuk fiatalságunkat és késleltetjük a halált. Ez a képesség azonban egyúttal „belekontárkodás" is, amely olyan társadalmi kihatásokat is eredményez, amelyek teljes megértésére nem vagyunk képesek. Ez ugyanakkor egyre nagyobb fontossággal bír azzal párhuzamosan, ahogyan a Humán Genom Projekt feltárja az ezekért és más organizmusokért felelôs génszekvenciákat…

Az öregedésellenes orvoslás és az egészségtartammal foglalkozó tudomány megelôzés orientált kutatásai elvetik a hagyományos orvoslásnak azt az alapvetô feltételezését, hogy az emelkedô kronológiai életkort kísérô hanyatlás „megváltozhatatlan abszolútum". Ehelyett az „anti _aging" irányzat határozottan arra a reményre épül, hogy az orvostudományi személyiségorientált kutatás gyakorlati eszközöket fog felfedezni, amelyekkel be lehet avatkozni az emberi öregedés folyamatába, és nem csak az egyéni degeneratív betegségekbe. Ezáltal az egészséges emberi élettartam fokozatosan meghosszabbítható lesz. Az öregedésellenes orvoslás mint a 21. század „New Deal"-je [F.D. Roosevelt-féle új gazdasági politika] az élettudományok alábbi részeire bontható: öregedéskutatás, állati modellek, sejtöregedés, telomerek, génszabályozás és génterápia, szabad gyökök, központi idegrendszer öregedése, progeria (gyermekkori aggság), endokrinológia, kalóriakorlátozás és génterápia, továbbá testmozgás és egész életen át tartó tanulás.

Lássuk a század következô felére vonatkozó elôrejelzéseket azoknak a technológiai fejleményeknek a vonatkozásában, amelyek kiterjesztik az élettartamot a „virtuális halhatatlanságig" a következô évezredben. Tekintettel az öregedésellenes orvoslás gyakorlatának fejlôdési sebességére, ezeknek az elôrejelzéseknek némelyike korábban is bekövetkezhet annál, mint amikor arra számítanánk. Öt éven belül, a befejezésükhöz közeledô jelenlegi kutatások alapján:

1. Kardiológiai terápiák, mint például a totálisan beültethetô műszív, módosított szívműködést segítô eszköz és magzati szívsejt-transzplantáció, amely új, revitalizált szívszövet kialakítására képes, meghosszabbítja az idôs emberek élettartamát.
2. Beültethetô hormonális szabályozó eszközök, amelyek a test saját lüktetô kibocsátását utánzó ciklikus ritmusban pumpálják a növekedési hormon, egyéb hormonok és növekedési faktorok koncentrált keverékét (akár harmincéves korvisszafordulást is elôidézhetnek az idôskorúakban).
3. Azok a vérvizsgálatok, amelyek a DNS-károsodás biokémiai markereit és a korai ráknövekedést vizsgálják, oda vezetnek, hogy a rákok többségét már akkor fel lehet fedezni, amikor 90%-nál is nagyobb arányban gyógyíthatók.
4. Az emberi öregedés sebességének biomarkeres kimutatása lehetôvé teszi az „öregedésellenes szakembereknek", hogy figyelemmel kísérjék az egyes beteg elôrehaladását a biológiai öregedés gyorsaságának a lelassításában, és hogy kiválasszák azt a gyógyszeres terápiát, amely a leghatásosabb az öregedési folyamat gátlásában vagy visszafordításában. Ez az elôrelépés az átlagos emberi élettartamot 80-85 évre növelheti.
5. A táplálkozási restrikcióval jelenleg folytatott kísérletek fényt vethetnek az öregedés hátterében álló azon mechanizmusokra, amelyeket jelenleg kísérleti állatokban vizsgálnak.

Tíz év múlva napjaink legelôrehaladottabb állapotban lévô koncepciója alapján:

1. A Humán Genom Projekt, amely máris 90%-nál is elôbbre jár azon az úton, hogy elérje célját: az összes emberi gén feltérképezését, befejezôdött és a gén terápia standard kezelés lesz a sarlósejtes vérszegénység, az anyagcserezavarok és a genetikai alapú „rákok" kezelésében.
2. A számítógépes telemedicina a televideo segítségével folytatott konzíliumot az otthonba hozza, lehetôvé téve a világ vezetô specialistáinak igénybevételét bármely rendellenesség esetében.
3. Az átlagos élettartam 100+ évre fog nyúlni, a mentális funkciók elvesztése nélkül. Az Alzheimer-kór, az életkorhoz kapcsolódó emlékezetvesztés és kognitív hanyatlás hatásos kezelése magába fogja foglalni olyan gyógyszerek alkalmazását, amelyek fokozzák a mentális feldolgozás sebességét, az emlékezet megôrzését és emelik az IQ-t, embrionális sejtimplantátumokat, amelyek helyettesítik a károsodott idegsejteket, és növekedési hormont, IGFL-t, és növekedési faktorokat, amelyek stimulálják a neuronok kijavítását és újranövekedését a beteg saját agyában.

Harminc év múlva a meghökkentô elôrehaladás forradalmasítja az orvosi gyakorlatot a ma még tudományos fantasztikum körébe tartozó dolgokat mindennapi valósággá alakítja.

1. A nanotechnológia, atomszintű szerkezeteket és molekuláris méretű műszereket és számítógépeket fog létrehozni, amelyek az emberi sejtnél is sokkal kisebbek, és amelyek lehetôvé teszik a nanosebészeknek, hogy szinte bármilyen biológiai hibát vagy anatómiai defektust kijavítsanak.
2. Az átlagos emberi élettartam 150 évre fog növekedni, mivel a génsebészet virtuálisan az összes genetikai betegséget és defektust megszünteti.
3. Valósággá válik biztonsági másolat készítése az agyról, amikor is az emberek személyes emlékeiket és tudatukat mikrocsipen fogják tárolni azért, hogy létrehozzák saját pszichéjük halhatatlan rekordját.
4. Valósággá válik a bionikus férfi és nô, aki bionikus végtagprotézisekkel rendelkezik, amelyek éppoly ügyesek, de sokkal erôsebbek, mint az eredeti végtagok, s hozzácsatlakoztathatók az idegekhez és az agyhoz.

Ötvenöt év múlva az orvostudomány merészen olyan távolságra jut el, ahova az Űrszekerek írója sem merészkedett.

1. A „testi halhatatlanság" valósággá válik, mivel az emberi klónozás lehetôvé teszi a teljes test kicserélését akár az ember saját modellje felhasználásával, akár a maga által megadott specifikációk alapján megtervezve. A „body shop" kifejezés teljesen új értelmet nyer.
2. A szellemi halhatatlanság az olyan gombostűfejnyi méretű többszörös memória pszichés-csipek révén válik lehetôvé, amelyek az egyén agyának teljes tartalmát tárolni képesek.

Kulcsszavak

az öregedés és az öregedésellenes folyamatok, hosszú élettartam, egészségtartam tudománya, anti _ aging orvoslás, halhatatlanság esélye és kockázatai, biomarkerek

Irodalomjegyzék:

Hufeland C.W.: Makrobiotik oder die Kunst, das Menschliche Lebensspanne. Seit Dreihundert _ Jahren. Beck, München, 1976.

Hun N.: Bevezetés a szociális gerontológiába. Medicina, Budapest, 1972.

IAG Document of European Region Council, The Older Person's, Charter of Standards Adelaide 1997. Australia.

Itturia-Sierra, JA., Marquez-Calderon S.: Health and social services: needs., preferences and their use by the elderly following hospitalization. Rev. Esp. Salud Publica. 1997. May-Jun. 7l (3) 281-91.

Iván László: Ne féljünk az öregedéstôl. SubRosa Kiadó, Budapest, 1997.

Iván L., Hoványi E.: Comparative Geromentalhygienic Fieldanalysis in Hungary. Abstract Papers. World Congress of Gerontology (XV. Congre. of Int. Assoc. of Geront. Budapest, Hungary, July 4-9. 1993. pp. 256 (1993).

Iván László.: Parsonality and Longevity, Abstract. Papers. World Congress of Gerontology. (XV. Cong. of Int. Assoc.of Geront. Budapest, July 4-9. 1993. pp. 191.

Iván László.: Teljesítményváltozások pszichológiai mutatói idôs korban. In: Válogatott fejezetek a gerontopsychiátriában. Ed.:

Simkó A.: A Magyar Pszichiátriai Társaság Kiadványa, Budapest, 109-119 (1992).

Iván L., Kiss T.: A Humán Ökológia Fogalmáról és Feladatairól.

Martineum Alapítvány, Szombathely (1991).

Iván L., Kiss T.: Human-GeroEcology in Hungary: The Big Reposte. (Abstract Papers, World Congress of Geront., Budapest, Hungary, July 4-9. 1993. p. 283. (1993).

Iván László.: Healthy Aging (Implications for Urban Areas. WHO). „Facts, Challange and Possibilities is Hungary: The Big Dilemma". Abstract Papers. World Congress of Gerontology. (XV. Cong of Int. Assoc. of Geront. Budapest, Hungary, July 4-9. 1993. pp. 49 (1993).

Lehr, U.: Aging as fate and challenge: the influence of social, biological and psychological factors. In: Hafner H., Moschel,G., Sartorius, N.: Mental health in the elderly. Springer Verlag, Berlin, Heidelberg, Neew York, Tokyo (1986).

Lehr, U.: Aging: A Challenge for psychology and psychologist. We are living in a graying world. Aging Clin. Exp. Res. 4, 3-12 (1991).

Lehr, U., Schmitz-Scherzer, R.: Survivors and non survivors, two fundamental patterns of aging. In: H. Thomae (Hrsg.) Patterns of Aging. (S. 137-146), Basel, Karger (1796).

Levine, BS., Hall, ML.: AACN. Clin. Issues. 1998. May, 9 (2), 257-67.

Lewis KS.: Emotional adjustment to a chronic illness. Lippincotts Prim. care. Pract. 1998. Jan-Feb. 2 (1), 38-51.

Libow, LS. Mehl, B.: Self-administration of medications by patients in hospitals or extended care facilities. J. Am. Geriatr. Soc. 18, 81, 1970.

Lorencz K.: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne. IKVA-SZÁMALK, Budapest, 1988.

MacDonald, ET. et. al.: Improving drug compliance after hospital discharge. Br. Med. J. 2, 618, 1977.

Maddox, G.L.: Persistence in lifestyle of the elderly. In: Palmore

E. (Ed.) Normal aging. Durham, N.C. Duke Univ. Press (1970).

McCay, C.M., Crowell, M.F.,
and Maynard, L.A.:
The effect of retarded growth upon the length of life span and upon the ultimate body size. J. Nutr. 10, 63-79, 1995.

Mechanic, D.: Social factors affecting the mental health of elderly.
In: Hafner H., Moschel G.,
Sartorius N.: Springer-Verlag, Berlin, Heidelberg, New York, Tokyo, pp. 68-78 (1986).

Prof. Dr. Iván László

Semmelweis Egyetem

Gerontológiai Klinika

1125 Budapest, Kútvölgyi út 4.