Az idôsgyógyászat (geriátria) aktuális kérdései és gyakorlata

Következô  

Prof. Dr. Iván László

 Semmelweis Egyetem
Gerontológiai Központ

Összefoglalás

Az öregedés többtényezôs és többdimenziós életfolyamat, amelynek kialakításában, kimenetelében a pszichoszociális meghatározottság egyéni, korcsoport, korjárati és nemi különbségekkel, de egyértelműen meghatározó jelentôségű.

Az öregedés imázsa kultúrafüggô, alig és nehezen befolyásolható, de a következetes, tudományos felvilágosítás és nevelés pozitív hatása érvényesül. A közösségben élô idôsek rendelkeznek az ún. „normatív életeseményekhez és átmenetekhez" kapcsolódó élet-kihívások és stresszek leküzdéséhez szükséges adaptációs kapacitással. Ebben a személyiség pszichoszociális „kelléktára" meghatározó jelentôségű és megkülönböztethetôk: a „sikeres" és „sikertelen" öregedési stratégiák és az ezekkel kombinált „öregedés-kockázati minták" valamint az „idô elôtti öregedés" és a „túlélô vagy hosszú életű öregedés" folyamatai.

Mind a keresztmetszeti, mind a longitudinális kutatások igazolni látszanak, hogy egyéni és évjárati különbségek döntô hatást gyakorolnak az öregedés ún. „egységes értékelésére", így fontos szerepe van a modern tudományok együttműködésének és a differenciál-gerontológiának egyaránt.

A biológiai-genetikai megalapozottságú egyéni életprogram személyes pszichoszociális meghatározottsággal „fejlôdik" az emberi fajra jellemzô végsô öregségi életpontig (élethatár). Ez a pszichoszociális meghatározottság kultúra, társadalom, személyiség-függô rendszerben valósul meg. Az öregedés minôsége és tartalma a kihívásokkal való megküzdés eredménye.

A WHO koppenhágai Európai Regionális Irodája bíztató és reménykeltô munkaanyagot állított össze 1997 nyarán „Egészséget mindenkinek a 21. századra" címmel. Ebben külön fejezetet kapott az idôsek egészségének és jólétének ügye, elemzô és elôrejelzô megállapításokkal. Az anyag a 2020. esztendôre jobb egészséget és a szociális produktivitás nagyobb lehetôségét ígéri. A megvalósítás érdekében az egészség- és szociálpolitika feladata, hogy számba vegye az idôs emberek szükségleteit és igényeit, lakásviszonyait, jövedelmüket és megélhetési, anyagi helyzetüket, valamint minden olyan tényezôt, mely erôsíti autonómiájukat és szociális eredményességüket _ továbbá olyan egészségpolitikát folytasson, mely biztosítja az egészséges idôsödést. A megvalósuláshoz szükséges kialakítani azokat a segítô közösségi szolgáltatásokat, melyek az idôsek napi szükségleteinek és igényeinek kielégítését segítik oly módon, hogy elérjék ôket, és hogy azok segíthessenek magukon. Ezek érdekében ki kell alakítani olyan programokat, melyek biztosítják a különbözô szolgáltatások koordinálását, ellenôrzését és értékelését _ a szükséges és elégséges források révén. A politika biztosítsa, hogy az emberek felhasználhassák erôforrásaikat és saját kapacitásukat, és nyújtson hozzáférhetôséget a megfelelô gondozáshoz, helyi szolgáltatásokhoz és szociális támogatáshoz. A dokumentum mindezek megvalósításához egyezményes stratégiát tartalmaz.¹

A WHO dokumentumát figyelembe véve a Nemzetközi Gerontológiai Társaság (IAG) Európai Regionális Tanácsa kidolgozta és az 1997-ben Adelaide-ban tartott 16. IAG kongresszuson elfogadtatta saját dokumentumát is, The Older Person's Charter of Standards címmel. A dokumentum 13 pontban foglalja össze az idôs emberek egészségét és életminôségét érintô problémákat és feladatokat. Ezek _ az általános megállapítások után _ kapcsolatképzés és tájékoztatás, egészségvédelem, gyógyszerellátás és orvosi szolgáltatás, közlekedésbiztonság, egészségproblémák (mint feledékenység, elesések, csökkenô mobilitás, inkontinencia), az idôskori betegségek sajátosságai, gyógyulás és rehabilitálás, kórházi elbocsátások problémái, a „nappali kórházi ellátás", a fájdalom és szenvedés csökkentése, az intézményes és szociális szolgáltatások és az otthonváltoztatás kérdései.²

Az eddigiekbôl is kiderül, hogy az idôsödés és idôskor már a jelen, de még inkább a következô évszázad meghatározó világproblémája mind a népességrobbanáson belüli elöregedéssel, mind a hosszabb életűséggel járó sokrétű kihívással. A demográfiai adatok vészjóslóan jelzik, hogy a 60 évesek és idôsebbek mellett a 80 évesek és idôsebbek száma és aránya egyaránt rohamosan növekszik, és átrajzolódik a világ demográfiai térképe. Míg 1996-ban a népességen belül 20%-ot elérô 60 évesek és idôsebbek területileg Európát és Japánt érintik, 2025-re elárasztják az egész északi féltekét, Délkelet-Ázsiát, Ausztráliát, Új-Zélandot és Dél-Amerika egy részét. Joggal mondható, hogy a világ „ôszül", és ez mindinkább kihatással lehet gazdaságra, egészségügyre, társadalmi rendszerekre és nem utolsósorban a nemzedékek együttélésére, s természetesen az életminôségre.^3-6

A gerontológia, mint az idôsödés és idôskor tudománya, szükségszerűen válik meghatározóvá ezeknek a folyamatoknak a kutatásában, problémafeltárásában, problémamegoldásában és alkalmazott módszerek kimunkálása mellett a társadalompolitikai és gazdasági stratégiai programok kialakításában. A jobb megközelítés és megértés érdekében indokolt áttekinteni az idôsödés és az idôskor rendszerszemléletű modelljeit, a normális és kóros öregedés jellemzôit, a kóros folyamatok krónikussá válását befolyásoló tényezôket, különös tekintettel az öregedésre és a hazai népességünk elöregedésének sajátosságait, demográfiailag, szociológiailag, egészségügyileg és lélektanilag egyaránt, egyes életminôségi és biztonsági jellemzôk megfogalmazásával.⁷

Statisztika

Az emberi öregedést biológiai, pszichológiai és szociológiai változások jellemzik, melyek alapját a genetikailag hozott élettani programok és a szocializációval egyedileg szervezôdô nyitott tanulási programok adják meg.^8-11 Az élô világ kötöttebb fejlôdés- és öregedésmintáival szemben az emberi öregedést a személyiség rendszerében lehet értelmezni; ily módon mindig személyiségirányult rendszerszemléletrôl van szó, melyet holisztikus öregedésmodellekkel lehet bemutatni. (1. ábra)

A XXI. sz. küszöbén álló emberiség legnagyobb problémáit a népességrobbanás és az élettartam növekedése okozza, egy soha nem látott technikai civilizáció ártalmaival és elônyeivel együtt. Ebben a világban különösen fontossá vált az egészség és az életminôség, mivel az ember hosszabban, de egészségesebben és kielégítô jólétben szeretne élni.

A civilizálódással nemcsak a társadalmak válnak dezintegráltabbá, hanem az egyén is válságba kerül, és saját személyes biztonságát éri számos támadás biológiailag, fizikálisan, pszichésen és szociálisan egyaránt. Minél hosszabban él, annál több ártalom, veszteség és kihívás éri, és minél gyorsabban változik környezete, annál gyorsabb és megfelelôbb alkalmazkodási képességre szorul. (2. ábra)

Az ember mindinkább személyes esélyei és kockázatai szerint boldogul, éli életét sikeresen vagy sikertelenül. Mivel az idôsek és idôsebbek száma és a társadalmi-gazdasági fejlôdéssel velejáróan a népességen belüli arányuk is növekszik, meghatározóvá válik az idôsödés és idôskor problémaköre, biológiailag, pszichológiailag, ökológiailag és szociológiailag egyaránt.^14-16

Az élet törvényszerűségeinek megismerését, befolyásolását kutató tudományok mindinkább szembesültek az idôbeni változások alapkérdéseivel, az életfolyamatok öregedésének problémáival, így az emberi öregedés tudományos értelmezésével. A XX. századra kifejlôdött és önállósodott a gerontológia, vagyis az öregedés és az öregség tudománya, mely érthetôen interdiszciplináris és módszereiben multidimenzionális és multifaktoriális. Mára megfogalmazhatóvá vált, hogy az emberi öregedés genotipikusan és phenotipikusan meghatározott, de az egyéni különbségek miatt a csak statisztikai átlagokkal és keresztmetszeti vizsgálatokkal nyert adatok csupán vonatkoztatási keretet jelenthetnek a kronológiai és személyes emberi öregedés összefüggésében. Jelentôs az a felismerés is, hogy a korszerű gerontológia rendszerszemléletű és személyiségirányult, sajátos humán-gero-ökológiai modell segítségével vizsgálható és alkalmazható.^17-19 (3. ábra)

Ily módon az öregedésnek számos alapfolyamata vált ismertté, és a sejtszinttôl a szerv-szöveti szintig mind több összefüggésében elkülöníthetôvé válnak a „programozott és eshetô", valamint a „fiziológiás és pathológiás" öregedési jellemzôkkel, személyiségstrukturált esély-kockázati alrendszerekkel együtt. Az experimentális gerontológia kísérletes kutatásainak adatai, valamint a humán követéses kutatások eredményei igazolni látszanak azt a tapasztalati ismeretet, hogy az öregedésnek vannak geroid és antigeroid tényezôi biológiailag , de nagyon jelentôs a sikeres vagy sikertelen, harmonikusan vagy diszharmonikus és nem utolsósorban a fiziológiás és/vagy pathológiás öregedés tartamában, ütemében és kimenetében az életmód, a személyes életstílus.^21-23

A rendszerszemléletű gerontológia segítségével feltárható és megbecsülhetô az egyén ún. életkilátás-kapacitása működésenként és összességében, ami elôrejelzô személyiségmarkerként is szolgálhat.²⁴ A fiziológiás öregedésfolyamatok ezeket a működéskapacitásokat csak beszűkítik, míg a pathológiás változások, lappangva vagy hirtelen, lerontják a mindenkori homeosztázist, így károsítják az egészséget és életminôséget, érintve az egyén önállóságát, aktivitását, testi-lelki jóllétét, alkalmazkodását és társas-társadalmi kapcsolódását, működését, produktivitását.²⁵ Az öregedés kórfolyamataival, azok gyógyításával és helyreállításával, valamint a megelôzéssel, gondoskodással és gondozással foglalkozik a geriátria vagy idôsödés- és idôsgyógyászat.^26-27

Az epidemiológiai prevalencia- és incidenciavizsgálatok jelzik, hogy Magyarországon 2000-re tovább növekedett a 60 éves és idôssebbek aránya és számszerűen elérte a mintegy 2 milliót, ami az össznépesség csaknem 20%-a. Ezen belül a 60 éves és idôsebb népesség százalékában: 60-90 éves 50,1, 70-79 éves 37,8, 80 éves és idôsebb 12,2%. Száz 60 éves és idôsebb férfira jut 159 nô. A gyermekkorúak aránya az össznépességen belül 17, a 15-64 éveseké 68, és a 65 évesek és idôsebbeké 15%! A múlt századfordulón (1900-ban) ezek az arányok a következôk voltak: 35,61 és 4%! A nyugdíjasok száma elérte a 3,1 milliót, ez a népességen belül 31,3%! Öregségi nyugdíjban részesül1,7 millió, egészségügyi okok miatt nyugdíjas több mint 1 millió, a többiek egyéb jogcímen kaptak ellátást. Öregségi nyugdíjban részesül mintegy 630 ezer férfi és 1 millió 50 ezer nô. Az átlagnyugdíjuk 36 ezer Ft volt, majd 2001 végére elérte a 40 ezer Ft-ot. A rokkantsági nyugdíj kort betöltötteknél 34,5 ezer Ft, korhatár alattiaknál 29,2 ezer Ft. A rokkantsági nyugdíj átlagosan 37 ezer Ft lett. Ugyanakkor ugrásszerűen emelkedett 2001-re a minimálbér: 40 ezer Ft, 2002-tôl 50 ezer Ft-ra. A nyugdíjak, a nettó keresetek és a fogyasztói árak alakulását és egymáshoz való viszonyát 1989-tôl 2001-ig a 4. ábra mutatja be.

Kiegészítésként, az elôzô adatokhoz, figyelemreméltó a GDP alakulása is: 5. ábra.

Az anyagi ellátottság mellett meghatározó jelentôségű a személyiség szubjektív és objektív dimenzionális összefüggéseinek rendszere az idôsödésben.

A rendelkezésre álló adatok szerint a magyar népesség egyszerre öregedik és ugyanakkor fogyatkozik, 2001-re elérve a mínusz 4,0 ezrelékes fogyást, mely az év végére lényeges mérséklôdést jelzett. Az öregedési index 2000-re 115,5 és emelkedô tendencia jellemzi: 2020-ra elérheti a 165-öt.

A születéskor várható élettartam átlaga 70,3 év, a férfiak számára 66 év, nôk részére 75 év.²⁹

Budapesten az össz-nyugdíjasok száma 650 ezer, mely a fôvárosi lakosság 35,4%-a.³⁰ (5. ábra)

1995-ben a magyar népesség haláloki adatai szerint a halálozások több mint fele (50,7%) a keringési rendszer betegségei miatt történt. A daganatos betegségek miatti halálozás áll a második (22,9%), az emésztôrendszer betegségei miatt bekövetkezô a harmadik (8,1%), a sérülések, mérgezések, erôszak miatt a negyedik helyen (7,8%).

A rendelkezésre álló adatok igazolják, hogy a magyar népesség életesélyei és kockázatai kedvezôtlenebbek a nyugat-európai népekhez viszonyítottan, nemek, korcsoportok szerint egyaránt.³²

Ugyancsak kedvezôtlen a népesség mentális egészsége is, különösen a problémafelismerést, illetve -feloldást illetôen. Megrendítôen magas az öngyilkosságok száma. Az öngyilkosságok áldozatai több mint kétszeres túlsúllyal férfiak, így pl. százezer 60 éves és idôsebb férfi közül 99 vet véget önkezűleg életének, míg ugyanezen arányszám a nôknél ⁴¹. (A férfiak standardizált halálozási aránya egyébként is fokozódóan meghaladja a nôkét.) A halálozások 18%-a évenként azért következik be, mert az egészségügyi ellátás nem megfelelô. Ezek az adatok megerôsítik azt a megállapítást, hogy a magyar népesség életkilátásai, életesélyei, életminôsége egyaránt sürgôs, de folyamatos kitartó intézkedéseket tesz szükségessé.³³ (6. ábra)

Figyelmet érdemelnek továbbá olyan adatok, melyek hazai népegészségügyünk és az idôsödés, valamint az idôskor életminôséget érintô feladatainak fontosságát és szükségességét támasztják alá. A 60 éves és idôsebb magyar népesség 50%-ánál tartós betegség állapítható meg, míg a fiatalabbaknál ez 11%. Az is jelentôs, hogy az idôsek egytizede három vagy több ilyen tartós betegségben szenved, pl.: tízezer 60 éves és idôsebb lakos keringési betegség elôfordulási aránya 1995-ben férfiaknál: 7018, nôknél: 7018, csont-izom-betegségi arány férfiaknál: 2858, nôknél: 2863. A népességünk egészének veszélyeztetô jellemzôje a vér koleszterinszintjének emelkedése: a megengedett értéken belül van 53%-nál, mérsékelten emelkedett 31%-nál, veszélyeztetôen magas 16%-nál. Megemlítem, hogy a szívinfarktus kockázata szempontjából az értékek a következôk:

• Optimális:     5,2 mmol/L-ig  
• Kétszeres kockázat: ha eléri a 6,5 mmol/l-t
• Háromszoros kockázat: 7,8 mmol/l felett

További informatív adat, hogy a reumatológiai betegségben szenvedôk 60%-a idôs ember. A fogazat hiányosságával él az idôsek 90%-a. 50-59 éves népességünk (vagyis a nyugdíjazás, korai nyugdíjazás veszélyzónájában) 44%-a neurotikus, a depressziók elôfordulása az életkorral elôrehaladva fokozódik. Súlyos tünetek 11%-ban fordulnak elô. A 60 év felettiek 32%-ának nincs barátja, 50%-uk nem él együtt házas- vagy élettársával. 38%-uk, ha nem sikerül valami, megfogalmazottan sikertelennek tartja magát. A 60 év felettiek 80%-a nem számíthat munkatársai segítségére, és 90%-uk nem számíthat hivatalos segítségre. Mintegy 77%-ban gyermekeik segítségére számíthatnak. A jövôjét reménytelennek tartja a 60 év felettiek, a nyugdíjasok 25%-a. Nehéz élethelyzetében segítséget a nyugdíjasok 60%-a fogad el (ha kap). Az idôsek 20%-a lakik kis lakásban, 35%-a egyedül, 30%-a egy másik idôssel együtt _ 42%-uk komfort nélküli lakásban, 70 év felettieknél ez eléri a 60%-ot. (6. ábra)

A rendelkezésre álló demográfiai adatok jelzik, hogy hazai népességünk egy idôben fogyó és öregedô népesség, az epidemiológiai adatok szerint pedig morbiditása is kiemelkedik az európai mezônybôl mind a testi, mind a lelki megbetegedések és veszélyeztetettség vonatkozásában. Csak kiegészítésként jegyzem meg, hogy a 60 évesnél idôsebb magyar emberek egyötöde dohányzik, a férfiak 36%-a és a nôk 8%-a. Kétszer annyian fogyasztanak alkoholt, mint amennyien dohányoznak. Alkalmilag fogyaszt alkoholt a férfiak 40%-a, a nôk 17%-a, és rendszeresen a férfiak 23%-a, a nôk 2%-a. Magyarországon házi gondozásban részesül mintegy 80-85 ezer ember, szociális étkezésben részesül közel 100 ezer ember, és klubokban nappali segítséget kap közel 45 ezer idôs. Az egyedül élôk száma 2001-re 900 ezer, 2021-re 1 millió 11 ezer körül várható. A családok fogyása is tendenciózus: 2001-re 2 886 700, majd 2021-re 2 737 100 körül várható az elôrejelzések szerint.^32-35 (1. táblázat)

A magyarországi idôsödés néhány szempontja

A ma idôskorba kerülôknek:

• _ egyre kevesebb gyermeke és
• _ egyre kevesebb unokája van,
• _ ôk maguk is alacsonyabb gyermekszámú családokból származnak,
• _ kevesebb hozzájuk hasonló korú testvérük, unokatestvérük van,
• _ kiterjedt családi támogató rendszer egyre kevesebb személyre korlátozódik,
• _ a megnövekedett mobilitás pedig még ezt a kisebb létszámú családot is megosztja földrajzilag
• _ a kapcsolatrendszer szűkülésével a szubjektív, informális, érzelmi alapon nyújtott támasz visszaszorulásával jár, amely anyagi eszközökkel nem helyettesíthetô. (7. ábra)

Demográfiai jellemzôk:

• 1. Öregedô és fogyó népesség
• 2. Fogyó családok
• 3. Gyakoribb válások
• 4. Csökkenô gyermekszám
• 5. Növekvô „nôi arány"
• 6. Növekvô férfihalálozás
• 7. Gyakoribb nôi krónikus betegségek
• 8. Növekvô rászorultság
• 9. Növekvô regionális különbözôség
• 10. Esélyszóródás és a kockázat növekedése

Kifejezetten veszélyeztetettek:

• 1. A 80 év felettiek
• 2. Az egyedül élôk
• 3. Akit családi gyász ért vagy depressziós
• 4. Akik szellemileg károsodottak
• 5. Akik számos alkalommal elestek
• 6. Akik inkontinensek
• 7. Akik az elmúlt idôszak eseményeivel nem tudnak jól, sikeresen megbirkózni.

A környezeti ártalmak és az egészségi állapot közötti kapcsolatok vizsgálatai az utóbbi idôben jelentôsen megszaporodtak. Egy tanulmány szerint azonban hazánkhoz hasonló társadalmi és gazdasági fejlettségű országokban az idült, nem fertôzô betegségek és ezek miatti halálozások kockázatköre és aránya a következô (Somosi Gy., 1993).³⁶

• 1. Életmóddal összefüggô kockázati tényezôk: 40%
• 2. Környezeti ártalmak: 15-20%
• 3. Genetikai adottság: 20-25%
• 4. Egészségügyi ellátás hiányossága: 10-15%

Kétségtelenül fontos az életmód, melyre már Hippokratész is felhívta a figyelmet, hangoztatva, hogy késôbbi életkorunk egészsége nagymértékben függ korábbi életünk során kialakított életstílusunktól.³⁷ Az életmód azonban szorosan függ anyagi, gazdasági és biztonsági tényezôktôl is.

A közölt adatok tükrében jól érzékelhetô az a robbanásszerűen növekvô igény, mely az idôsödô és idôs népesség problémáinak megoldására, egészségének fenntartására, helyreállítására és nem utolsósorban emberi méltóságának megtartására, jóllétére vonatkozóan világviszonylatban kibontakozóban van, és hazánkat sem kerüli el. Az egészség- és népjóléti politika állami intézményes rendszere mellett mindinkább meghatározóvá válik az egyének személyes részvétele életük minôségének alakításában, a személyes részvétel a megelôzésben, gyógyításban és helyreállításban, de mindinkább kibontakozik az egyének önszervezôdésével a kiterjedtebb önsegítô, önkéntes civil szervezôdések hálózata, az ún. NGO-k (non governmental organisation), vagyis nem állami szervezôdések rendszerében.

Szóljunk tehát a gerontológia-geriátria néhány alapvetô ismeretérôl. Mint már említettem, a gerontológia az idôsödés és az idôskor tudománya, a geriátria pedig az idôsödés és idôskor orvoslása. Az idôskor meghatározása csak konvencionális jellegű, általában az egyes társadalmak nyugdíjazásának szokásrendjével kapcsolódik, ami természetesen nem az öregedést jelzi és fejezi ki.³⁸

Az öregedés az életrendszerek idôbeni változásainak összessége és ennek megfelelôen genetikailag alapozott és a körülmények-környezet által befolyásolt életfolyamatok megvalósulása. Az emberi öregedés egyedi vonása, hogy az emberi faj egyedeinek öregedése tudatos és személyiségfüggô folyamat. Megállapíthatjuk tehát, hogy nincs két egyforma öregedô és öreg ember, nincs két egyforma öregedés, hanem miként nincs két egyforma ujjlenyomat, úgy minden egyes ember személyesen és egyedileg öregszik, biológiailag, pszichológiailag egyaránt.^39-40

Ami azonban ezeket az egyediségeket sajátosan emberi módon jellemzi, az az idôbeni változások rendszer jellegű megközelíthetôsége.

Ezt a rendszert egészében az életfolyamatok törvényszerűsége határozza meg, de az egyén énszervezôdése teszi specifikussá, énspecifikussá.⁴¹

Amikor öregedésrôl beszélünk tehát, mindig figyelemmel kell lennünk arra, hogy nem naptári évekkel jellemezhetô csupán, hanem az egyénre jellemzô folyamatok minôségével, alkalmazkodásával, tanulási képességével, önellátásának fokával és a világgal való viszonyával, nem utolsósorban aktivitásával írható körül.^42-43

Kétségtelen, hogy az életkornak számos következménye és befolyása van egyénre, közösségre, csoportokra, intézményekre, társadalomra, kultúrára, tudományra, egészségügyre, politikára egyaránt. Az öregedés kihívást jelent az egyénnek, hogy megküzdjön a korban elôrehaladóan szaporodó veszteségekkel.^44-45 (8. ábra)

Ilyen veszteségek az érzékszervek fogyatékossá válása, a testi erô csökkenése, az alkalmazkodási képesség mérséklôdése, a sejtvesztések és azok miatt szükséges regeneráció vagy pótlás fogyatékossága. Változik a kötôszövet rugalmassága, a vesefunkció tartaléka csökken, a máj metabolikus tevékenysége lassul, a tüdô kapacitása beszűkül, a felszívó nyálkahártya-működé sek teljesítménye csökken, a központi és perifériás idegrendszer sejtvesztés okozta kiesési tüneteit csak funkcionális működéskompenzációval képes ellentételezni. Veszteségek jelentkeznek az emberi kapcsolatokban és viszonylatokban is. A munka, az aktív tevékenység elvesztése, a barát- és társvesztés, a megszokott környezet és személyes tárgyak, élôlények elvesztése, a gyerekek, unokák eltávozása és nem utolsósorban az anyagi biztonságvesztés a legjellemzôbbek. Mindezek az ún. szokványos életkorisággal elôrehaladva halmozódnak, szaporodnak. Hatásukra egyéni válaszok észlelhetôk, de többnyire a kiszolgáltatottság, függôség, tehetetlenség valamilyen változata vagy együttese okoz nehézségeket, mert az idôsödô egyén önállóságát, önellátását, önmegbecsülését érintik és sérthetik. Amennyiben az idôs ember magára marad, kialakulhat az a magány, mely lélektani jellemzôkkel betegítheti meg, depresszió, zavartság, kóros visszahúzódás, vagy személyiség- és elmezavarok formájában, nemegyszer öngyilkossággal befejezve. Az idôsödéssel gyakran együtt jár az immunrendszer működésének megváltozása, gyengülése, pontatlanná válása: gyakoribbá válnak a fertôzések, az autoimmun betegségek és a daganatképzôdések. Az idôsödéssel a pszichoszomatikus károsodások és túlszabályozó válaszadások lehetôsége is megnô. A stresz-szel szembeni érzékenység vagy elégtelen szabályozás és modulációs biztonság miatt a pszichoszomatikus patogenezis hangsúlyozottá válik. Egy súlyos lelki trauma, mint például a társ elvesztése, a kedvenc háziállat elvesztése, hirtelen lakásváltoztatás és a megszokottból egy új környezetbe „telepítés", vagy az idôs ember sanyargatása és jogsértése, személyes jogainak csorbítása súlyos testi működészavarokkal, szabályozászavarokkal és betegségekkel járhat. Az elvesztett társ „után megy" sokszor az idôs ember. Mindezek mellett számos problémát jelent, hogy a korosodó ember mind több panaszára mind több gyógyszert, mind több gyógy-beavatkozást kap, és ezek között sokszor összeférhetetlenség, ártalmas együtthatás, vagy késôi nem kívánt mellékhatás, utóhatás alakulhat ki, s ez növeli az idôs ember problémáit.⁴⁷ A gerontológiai keresztmetszeti kutatások kiderítették, hogy számos elváltozás és kórtünet a korban elôrehaladva egymással mindinkább összefügg, azonban a követéses vizsgálatok igazolták, hogy ugyanazon személyen belüli változások sorozata alapján elkülöníthetôk azok a tünetek és változások, amelyek az egyén ún. „saját" programszerű öregedésének velejárói, és amelyek viszont a szervezetében kórosan végbemenô károsodások következményei, vagyis betegségei.⁴⁸

Nemzedékenként is nagy különbségek mutatkoznak, és ezek a különbségek az ún. kohort-longitudinális kutatásokkal, vizsgálatokkal mutathatók ki. Úgy tűnik, a legújabb kutatási eredmények megerôsítik azt a feltételezést, hogy a „hosszú életűség" és „rövid életűség" alapvetôen genetikailag kódolt. Az életminôség ezen belül azonban nagyban függ az életmódtól, környezettôl, körülményektôl, leginkább a korai szocializáció személyiségfejlôdésének meghatározóitól, melyek életstílusunkat is meghatározzák. A tudományos eredmények alapján „esély-kockázat"-rendszerként fogható fel az öregedés lefolyása és kimenete egyaránt. Biológiailag geroid és antigeroid tényezôk különböztethetôk meg. A korai és késôi öregedés jellemzôk figyelembevételével a tudományos igény és a napi szükséglet egyaránt ún. korai jelzôket, jellemzôket és figyelmeztetôket keres, és igyekszik módszerként kidolgozni a korai és távoli veszélyek kivédése érdekében.⁴⁹ Ezek a „markerek" nemcsak biológiai jelzôkként ismertek, hanem mindinkább a személyiségszerkezeti minták segítségével is gyarapodnak. Vannak kimutathatóan olyan jellegzetességek ezek között, melyek egybekapcsolva fiziológiai, pszichofiziológiai és kémiai-biokémiai, enzimkémiai markerekkel, életminôség-prognosztikai jelentôségűek, és természetesen a prevenciót, de a kuratív és rehabilitatív orvoslást is segítik. Vizsgálódási és statisztikai határ-életkornak a 60 éves kort fogadjuk el konvencióként, és így az efölötti népességet idôsödôkre, idôsekre és aggkorúakra, valamint matuzsálemi korúakra osztjuk. Idôsödô a 60-75 éves, idôskorú a 75-90 éves, az aggkor 90 fölött és a matuzsálemi kor 100 év felett kezdôdik.⁵⁰ Az idôsorvoslás vagy geriátria alapelveit pedig a következôkben foglalhatjuk össze: a szervrendszerek homeosztatikus tartalékának folyamatos beszűkülésével kell számolni a 35-40. életévtôl kezdve, ez azonban önmagában nem jelent betegséget, mivel a szervezet össz-rendszerkapacitásában a kompenzációk biztosíthatók, így relatív egyensúlyi szintek alakulhatnak ki. Az egyik szervrendszer funkciócsökkenése független lehet a többi szervrendszer változásától, és ezt diéta, környezeti hatások, személyes szokások befolyásolják.

Az alapelvek röviden a következôk:⁵¹

• 1. Az egyének a korral mindinkább különböznek egymástól, nincs ún. öregedésbeli egységes minta.
• 2. Egy szervrendszer vagy funkció gyors leromlása mindig valamilyen betegség, nem pedig a normális öregedés következménye.
• 3. A normális öregedést, amelynek lényege a kapacitásbeszűkülés, mely azonban mindig valamilyen egyensúlyba kerül, a rizikótényezôk befolyásolják, módosíthatják, és kimondható, hogy van egészséges öregedés.
• 4. Az idôs emberek azért betegek, mert betegek, és nem azért, mert idôsek.
• 5. Az idôsebbeknél egy új betegség kezdete általában érinti a legérzékenyebb szervet vagy szervrendszert is. Ez gyakran nem ugyanaz, mint amelyikkel egy új betegség megbetegít, így a betegségfolyamat és a tünet, valamint panasz-kibontakozás zavart keltô módon észlelhetô, sok diagnosztikai tévedés lehetôségével.
• 6. Az idôsödéssel mindinkább az „öt i"-vel lehet számolni orvoslásban, ápolásban, gondozásban egyaránt. Ezek: immobilitás, inkontinencia, instabilitás, intellektuális hanyatlás és az iatrogénia.
• 7. Mivel több homeosztatikus mechanizmus gyakran egyidejűleg szűkül be, több rendellenesség szorul kezelésre, ugyanakkor ezek bármelyikének hathatós javulásával általános javulás érhetô el (rendszeren belüli hatáselv).
• 8. Több olyan tünet, mely fiatalabb korban rendellenességet jelez, idôsebb korban sokszor nem kórtünet jele.
• 9. Idôsebbeknél a kialakult tünetek mögött gyakran több ok van, ezért nem lehet a diagnosztikával takarékoskodni.
• 10. Az idôsebbeknél a már említett változások és jellemzôk miatt a terápiás stratégiák speciálisak, körültekintô és gondos munkát igényelnek, személyre szabottan, kapacitásrespektussal és mégis hatékonyan.

A geriátriai terápiás stratégia legfontosabb szempontjai:

• _ Ne okozzunk több nem kívánt mellékhatást és utóhatást, mint ameny-nyi problémával a betegség jár!
• _ A fiatal- és felnôtt korúak gyógyszerdózisa általában redukcióra szorul az idôsebbeknél.
• _ A többféle panasz, többféle tünet és többféle betegség nem járhat együtt a „valamennyit gyógyszerelem" magatartással, hanem súlyossági és fontossági sorrend szerint tanácsos gyógyszerelni, gyógykezelni.
• _ Általában kis dózissal induljon a terápiás gyógyszerezés, és szükség szerint emelkedjenek a dózisok.
• _ A gyógyszeres kezelés beállításánál különös figyelmet kell fordítani a táplálkozásra, a folyadékfogyasztásra, a napi programokra, a gyógyszerbeviteli lehetôségekre és nem utolsósorban a beteg együttműködésére (compliance). A gyógyszerbevételek ellenôrzése indokolt _ mivel gyakori az a „jóindulatú idôskori feledékenység", melynek következtében vagy elmarad a gyógyszerbevitel, vagy ismételten veszi be az idôs beteg a gyógyszert.

11. A személyiségjellemzôk mind a megelôzésben, mind a gyógyításban, mind pedig a rehabilitációban meghatározó jelentôségűek. Többféle személyiségtípusról lehet beszélni az idôsek betegségei, valamint problémái vonatkozásában. Vannak felosztások, melyek az idôs ember magatartása szerint beszélnek

• _ harmonikus, produktív
• _ karosszék-típusú
• _ függeszkedô vagy rászoruló
• _ áthárító és
• _ maga ellen forduló idôs ember típusról.⁵²

Egy másik felosztás a tudati szint és a rendezettség szerint sorol be:

• _ integrált, ép tudatú
• _ dezintegrált, részlegesen igénybe vehetô
• _ konfuzus, zavart, szétesett idôseket.

Megint másféle a funkcionális és eredményességi beosztás:

• _ sikeres
• _ sikertelen

és az aktivitás szerint

• _ go-go
• _ slow-go és a
• _ no-go típusú öreg.⁵³

Még a SOTE Gerontológiai Központban kidolgozott és alkalmazott személyiségrendszer és kombinált ún. holisztikus modell szerint esély-kockázat arányokat vizsgálunk, melyek alapján életvezetési tanácsokat, gyógyítási stratégiákat és személyre szóló prognosztikát lehet kialakítani és követni.

Ezek között kiemelhetô a személyiségszerkezeti méréssel és feltárással felismert kockázati minta, a „pszichoszomatikus minta", amely a fokozott patológiai kockázatot jelenti az egyén számára, és speciális segítséget igényel.⁵⁴

Összegezve megállapítható, hogy a gerontológia-geriátria, mint az idôsödés és idôskor rendszerszemléletű és speciális módszertant is magában foglaló interdiszciplináris tudománya és orvoslása polgárjogot nyert a megelôzésben, gyógyításban és rehabilitálásban. Sajátosságainak mellôzése növeli a rokkanttá és krónikus beteggé váló idôsek számát, és mind egészség, mind életminôség vonatkozásában súlyos egyéni és társadalmi, népegészségügyi és népjóléti károsodáshoz vezet.

Az idôskor legnagyobb problémáját képezik a krónikus megbetegedések. Nemcsak otthoni ellátásuk, gondozásuk, ápolásuk vonatkozásában, hanem a kórházi ágykapacitás limitáltsága miatt is számos nehézséget okoznak. Az is tény, hogy a vizsgált betegek 23,11%-a az idôskorúak közül kerül ki. A geriátria, vagyis idôsorvoslás szükségességét ezen kívül még az is indokolja, hogy a mai egyszerre nagyon fejlett orvoslás és sokféle veszélyt is jelentô orvosi gyógykezelések a megnövekedett számú idôsek ellátásában speciális problémákat okoznak, jótékony hatásuk mellett. Lényegében kimondható, hogy az idôsek egészségproblémái az orvosok, egészségügyi dolgozók részére speciális képzést, szakismeretet tesznek szükségessé és ilyen irányú kutatásokat igényelnek.⁵⁵

Az öregedéssel gyakoribbá válnak a krónikus betegségek és a rokkantság, illetve tehetetlenség, melyek miatt fokozódik a hosszú ápolás, kinek van rá szüksége, milyen szolgáltatásokat jelentenek, hol és kik intézik, mibe kerül, és kik fedezik. Ezekre a kérdésekre intézményben, otthon egyaránt megfelelô válaszokat kell nyújtani az illetékeseknek.⁵⁶

Magas morbiditást eredményezô körülmények, kockázatok, mint dohányzás, magas vérnyomás, emelkedett szérum koleszterin vagy krónikus betegségek fokozzák a kórházi felvételek számát, egy népességi minta vizsgálata alapján, mely 6461, 45 évesnél idôsebb személyt érintett. Megállapítást nyert, hogy a krónikus betegségi morbiditást okozó problémák gyakoribb hospitalizálással és nagy mortalitással járnak.⁵⁷

A krónikus betegségekkel járó álmatlanság gyakorta okoz affektív zavarokat, szívbetegségeket és egyéb egészségkárosodásokat, mégis sok klinika figyelmen kívül hagyja jelentôségét, csupán pszichés problémának tekinti. A családorvosi praxisban és krónikus betegellátásban ezen összefüggést külön speciális szempontként kell kezelni.⁵⁸

A kórházba felvett idôsek egészségügyi és szociális szolgáltatásainak szükségességét, lehetôségeit tárgyalják Sierra és Calderon. Azok a folyamatok, melyek a felvételt indokolták, elbocsátásukkor fontos problémákat jelentenek, egészségük vonatkozásában.⁵⁹

193 beteg felvételét követô multidiszciplináris csoportvizsgálat elemezte a szociális-egészségügyi gondozás szükségletét, majd távozáskor újabb vizsgálat történt az aktuális gondozásról.

Felvételkor: 17% részleges gondozást, 21% teljes ellátást, 23% otthoni segítséget igényelt, 9% járóbetegként volt ellátható, 6% pedig krónikusbeteg-kórházra szorult.

Elbocsátás után 1 hónappal: csak 2% kapott otthoni segítséget, egyikük sem kapott járóbeteg-ellátást vagy krónikusbeteg-osztályos ellátást, 3% ismét felvételre szorult akut indokkal, 5%-a azoknak, akik valakivel otthonában éltek együtt, kerültek rokonokhoz, családtagokhoz.

Reális tény, hogy a szociális-egészségügyi források elégtelenek, ezért a családok maguk kényszerülnek idôseik ellátására.⁶⁰

Mivel a krónikus betegség kockázati tényezô az inaktivitás és izom-atrophia kialakulásában, a mobilitás megôrzését célzó tréningek, programok szükségesek. A különbözô, erre irányuló módszerek hasznosak az izomtevékenység megôrzéséhez, és javítják az egészségfüggô életminôséget a legkülönbözôbb krónikus betegségekben, többek között a depresszióban.

A depresszió és a fizikális egészség meggyengülése az idôsek között gyakori. A különbözô idôs korcsoportok és a krónikus betegségek típusa közötti összefüggés vizsgálata jelzi, hogy az igények és szolgáltatások idôsek között demográfiailag és a krónikus betegség típusa szerint nem mutatnak szignifikáns különbséget, de kifejezett különbség mutatkozott a fizikális egészség gyengesége összefüggésében.

Ezen belül kifejezettek voltak: a lelkiegészség-szolgáltatások, a pszichotrop gyógyszerelések, a betegnapok száma, a hospitalizációk, az otthoni segítség, a szállítási gyakoriság, a szociális/rekreációs szolgáltatások és a sportjellegű aktivitások.

Következetes jellegzetesség volt található a depresszió hatásával kapcsolatban, a szolgáltatási igénybevétel és igény között.⁶¹

Bármely krónikus folyamat, a betegség megfelelô kezelése és ellátása változást eredményez az egyén több életminôségi-egészségi tényezôjében: az aktivitásban, önbecsülésben, kapcsolataiban, szerepvilágában. Mivel a nôk elsôdleges életértékei az egészség, szerelem, család, szexualitásuk megváltozása mindezt befolyásolja, károsítja. Olyan segítôkre van szükség, akik ebben támogatják.⁶²

A krónikus betegségek kialakulása során észlelt és megfigyelt szexuális konfliktusok, problémák, partner- és családi konfliktusok kérdéseivel foglalkozik a jegyzetben található cikk, hangoztatva a gondozás ezirányú speciális feladatait, például krónikus vesebetegeknél.⁶³

Az emocionális támogatás krónikus betegeknél meghatározóan fontos, mind a szubjektív, mind az objektív folyamatok befolyásolása érdekében.⁶⁴

A „life stress"- és a „coping"-válaszok szorosan kapcsolódnak a krónikus betegek pszichológiai ellátásához, különösen sclerosis multiplexes betegek esetében.⁶⁵

Az emberi folyamatok ellenôrizhetôségének saját kontrollrendszere és ennek felhasználása a krónikus betegségekben, az azokkal való megküzdés személyes lehetôségeiben alapvetô kérdés.

Öt feltétel jön szóba a kontrolldöntés kialakításában:

• 1. ügyességi tényezôk
• 2. siker- vagy kudarcélmény
• 3. a gyógyulás illetve rendezôdés igénye
• 4. a hangulati állapot
• 5. a realitás-hatás elfogadása.⁶⁶

A krónikus betegségek és funkcionális státusz kapcsolatát vizsgálták idôskorúaknál, otthonukban, 3 éves idôtartam során, Ily módon lehetôség nyílt egy komplex geriátriai értékelô és megelôzô program kialakítására. Eredményeként megállapítható volt, hogy olyan krónikus problémák, mint az egyensúlyzavar, testtartási bizonytalanság, depresszió, szoros összefüggést mutattak az idôsek működési státuszának romlásával. Ezzel a módszerrel ki lehetett válogatni a leginkább rászorulókat és azokat, akik speciális ellátást igényelnek.⁶⁷

Vizsgálták krónikus betegek és rokkantak között (kórházi betegeknél, amputáltaknál, gerincvelôsérülteknél, mellrákosoknál és prosztatarákosok körében) a pszichikai jóllét, az életminôség és az egészség közötti összefüggéseket.

Eredményként szoros összefüggéseket lehetett igazolni az ún. pszichikai jóllét, az életminôség és az egészség között oly módon, hogy a krónikus betegekkel foglalkozó gondozók, ápolók ezek figyelembevételével eredményesebb munkát végezhettek.⁶⁸

Elfogadott az a megállapítás, hogy a krónikus szívbetegségek megfelelô és korszerű ellátása csökkenti a személyes élet és a gazdaság terheit, nem utolsósorban a kórházban fekvés idôtartamát. Sajátos dilemma, hogy míg az egészségügyi szolgáltatók küzdenek a gondozás és ápolás költségeinek csökkentéséért, ugyanakkor hatékonyabban kívánják csökkenteni a krónikus betegek állapotrosszabbodását és halálozási kockázatát. A megoldást alternatív gyakorlati módszerek kidolgozása segítheti az „evidence-based medicine" (bizonyítékokon alapuló orvoslás) alapján.⁶⁹

A felsorolt lehetôségek kellô kihasználásával az idôs emberek mindinkább érzékelik és megélik a jobb egészséget, és növekszik azok aránya, akik otthonukban, vagy otthon jellegű körülmények között maradnak, élvezve az önállóság, az aktivitás és egészséges önbizalom örömét, társas társadalmi világukban. Ezek eredményeként pedig növekszik annak esélye, hogy 65 éves korukra kevesebb rokkantsággal és rászorultsággal élhetnek. Végül, de nem utolsósorban csökken társadalmi-gazdasági esélykülönbségük.

Irodalomjegyzék a szerzônél

Prof. Dr. Iván László

Semmelweis Egyetem

Gerontológiai Központ

1125 Budapest, Kútvölgyi út 4.

1. ábra

Idôsek és idôsödés: holisztikus modell

A sikeres öregedés meghatározó tényezôi¹²

2. ábra

Az életstílus, betegség és tevékenység összefüggése az idôsödés rendszerében¹³

3. ábra

A személyiség összefüggéseinek jelentôsége az idôsödésben²⁰

4. ábra

Nyugdíjak, nettó átlagkeresetek és a fogyasztói árak alakulása

(1992-2000)

5. ábra

Nyugdíjakra, nyugdíjszerű ellátásokra fordított kiadások és a GDP alakulása (1992-2000)

1. táblázat

A háziorvosi szolgálathoz bejelentkezettek betegségeinek 10 ezer megfelelô korú és nemű lakosra jutó aránya, 1995³²

7. ábra

Általánosított összefüggés az én-erô

és a megterhelô társadalmi változás között

(sikeres és sikertelen öregedés)

8. ábra

Az idôsödés összefüggése betegséggel, rokkantsággal, halállal⁴⁶

6. ábra

A négydimenziós Lawton-modell (1983)³¹

Pszichoszociális tényezôk
közösségi autonómia (önkormányzati)
közösségi bevontság
közösségi elégedettség
közösségi eszmeiség
közösségi belsô konszenzus
közösségi izolációs hatások

Ökológiai tényezôk
A lakással való elégedettség (és ellátottság)
az ún. berendezettség és bútorzati megfelelôség
inger-környezti minôség
közösségi megbecsültség és megfelelôség
szolgáltaások szintje
szolgáltaások elérhetôsége
szolgáltaások hiányossága

E-mail levelezés erre a címre: HIPPOCRATES

Copyright: © Hippocrates 2000.
Minden jog fenntartva

Created by Spinerette Information Systems 2000.