|
Mottó:
A beteg nem mondja - az orvos nem kérdi
Összefoglalás
Különbözô felmérések szerint
a populáció 9-41%-a szenved valamilyen típusú alvászavarban. Ilyen
gyakoriság ellenére is mind az
orvosképzés, mind pedig a mindennapi
praktizálás során nagyon kevés szó
esik róla. Vizsgálatunk célja az volt,
hogy képet kapjunk arról, hogyan
értékelik az emberek saját alvásuk
minôségét, ehhez képest milyen
szerephez jutnak az alvással kapcsolatos
problémák a háziorvosi rendelôkben,
milyen ismeretekkel bírnak az emberek az alvást befolyásoló faktorokról,
létezik-e tévhit ezekkel
kapcsolatban, valamint kimutatható-e
valamiféle összefüggés egyéb betegségek és
az alvászavarok elôfordulása
között. Eredményeink alapján
elmondható, hogy az alvással kapcsolatos
panaszok gyakoriságuk és
népegészségügyi jelentôségük ellenére nem
részesülnek az ôket megilletô
figyelemben a háziorvosi gyakorlat során.
Pedig a megfelelô szintű segítségnyújtás
a legtöbb esetben nem követelne sem idôben, sem energiában nagy
áldozatot a háziorvos részérôl, hiszen
a legalapvetôbb alvást befolyásoló
tényezôk terén is vannak téves
nézetek a köztudatban. Egy-két
életmódbeli jó tanács is minden
bizonnyal nagy hasznára lehetne az
alvásproblémákkal küszködôknek.
Az alvásproblémákkal
küszködôk számát a populáció 9-41%-ra
teszik különbözô felmérések, a
leggyakoribb eredmény 30% és 40%
között található. A leggyakoribb és
leginkább vizsgált alvászavar, az
alvási apnoe szindróma (OSAS)
gyakorisága megegyezik a diabetes mellitus vagy az asthma bronchiale
gyakoriságával, ez hazánkban 300-400
000 embert jelent, tovább bontva mintegy 45-60 pácienst praxisonként
(1500 fôvel számolva). Jóllehet, ilyen
elôfordulási ráta mellett e zavarok
felismerése mindenképpen az
alapellátás feladata lenne, a kiszűrt és
ténylegesen kezelt betegek száma
ennek töredéke. Öt továbbképzô
elôadás során (kb. 720 háziorvos
országszerte) a szerzôk egyetlen egy orvost
sem találtak, aki valaha is foglalkozott volna praxisának alvási szokásaival.
Az alvással kapcsolatos problémák
elhanyagoltsága nem csak
az orvosok felületességének róható
fel. Az orvosképzés során nem
tanuljuk meg, milyen fontos is az alvás: e tárgykör már az egyetemi
oktatásban is „mostohagyermek"-nek
számít. Egy amerikai felmérés szerint az
orvosok az alapképzés 4 éve
során mindössze 2,1 óra oktatásban
részesülnek az alvással kapcsolatban,
míg a rezidensképzés 2 éve alatt ez az
idô 4,8 óra. A helyzet
Magyarországon sem jobb: a Semmelweis
Egyetemen 6 év során elvétve esik szó az
alvásról, általában egy elôadás
élettanból és egy neurológiából, és
mindössze egy vizsgatételnyi tudást
követel meg az egyetem e témakörben,
tükrözvén a tudnivaló ismeretek
felületességét. Nem túl sok ahhoz
képest, hogy egy orvos szinte bármely
szakágban szembesülhet
alvásproblémával, illetve annak
következményeivel. Szép eredmény viszont, hogy
két év óta legalább posztgraduális
képzésbe bekerült 6 órányi
alvásmedicína elôadás. A megfelelô
betegellátás, illetve segítségnyújtásra való
képességhez viszont több feltétel
egyidejű teljesülésére lenne
szükség, mégpedig:
- 1. az orvos szerezzen tudomást a páciens efféle problémáiról
- 2. rendelkezzen elegendô ismerettel az alvászavarok
eldifferenciálásában
- 3. legyen kellô mértékben
képzett az alkalmazható
terápiák terén
- 4. segítse elô praxisának
betegei körében a primer prevenciót
E feltételek összességének
teljesülése a mindennapokban azonban, sajnos, még várat magára.
A családorvosi tevékenység
kiemelt jelentôséggel bír az efféle
panaszok felismerésében és a
legtöbb alvászavar kezelése, gondozása
a családorvos feladatkörébe
tartozik. Vizsgálatunk elsôsorban négy fô
kérdéskör köré csoportosult:
- 1. miként ítélik meg az
emberek saját alvásukat
- 2. milyen általános
ismeretekkel rendelkeznek e témakörben
- 3. milyen a háziorvosok
általános tevékenysége az
alvászavarokkal kapcsolatban
- 4. kimutatható-e betegségek,
illetve panaszok és a rossz
minôségű alvás között összefüggés
A vizsgálat módszere
kérdôíves felmérés volt. A
megkérdezettek (összesen 101 fô) aktív korú,
szellemi foglalkozású, 92%-ban felsô,
8%-ban középfokú végzettségű,
nappal dolgozó felnôtt volt, nem
szerinti megoszlásban 62%-ban nôk,
32%-ban férfiak. Hangsúlyoznunk kell,
hogy az átlagpopulációnál magasabb
végzettség miatt a vizsgálat
valószínűleg az átlagnál magasabb szintű
tudást tükröz. A 101 fô saját
alvására adott osztályzatai a
következôképpen oszlottak meg
(1. ábra).
Azok esetében, akik jelenleg
elégedetlenek alvásukkal, 54%-ban
évek óta, nem egy esetben több mint 10
éve fennálló problémáról van szó. Az
alvással kapcsolatos panaszok megoszlása a következô volt
(2. ábra).
A kérdôívet kitöltôk mintegy a
felének van legalább egy
alvászavarral küszködô családtagja. Az
összes megkérdezett 1%-ától, azaz
vizsgálatunkban mindösszesen
egyetlen fôtôl kérdezte meg valaha
háziorvosa, hogy hogyan alszik, további
4% említette orvosának alvással
kapcsolatos panaszait, ám mindössze 1
fô kapott az altatón kívül más
tanácsot is orvosától. Az alvást elôsegítô és
az azt rontó tényezôk felsorolásakor
a következôk kerültek említésre:
(3., 4. ábra)
Amikor konkrétan kérdeztünk
rá arra, hogy bizonyos faktorok
miként befolyásolják az alvást, a legtöbb
tényezô esetében nagyjából
helyes megítélések születtek. A kávé, a
tea, a sportolás, a stressz, a depresszió,
a napközbeni szundikálás, az
olvasás, a hypertonia, a többműszakos
munka, a szobában lévô világosság, a
lefekvés elôtti szexuális élet,
valamint a lefekvés elôtti bôséges étkezés
alvásra gyakorolt hatása
nagyjából megegyezô megítélés alá esett a
megkérdezettek körében, ám a
dohányzás, az alkohol, az altatók, a kakaó,
a túlsúly és a televízió nézés
inkább megosztotta a közvéleményt,
jelezve, hogy ezekkel kapcsolatban még mindig meglehetôsen sok páciensnek
lehet egyszerű, de jó tanácsokkal
szolgálni. Az alvászavarok keltette
betegségek között a legtöbben a
fáradékonyságot és a pszichés
változásokat említették (lehangoltság,
ingerlékenység, stb.).
Vizsgálataink szerint a rosszul alvóknak nagyobb arányban van
valamilyen krónikus betegsége, nagyobb arányban vannak gyakori
tüneteik, úgy, mint fejfájás,
rossz emésztés valamint általában
több gyógyszert fogyasztanak, ám ezek
a megfigyelések ebben a vizsgálatban statisztikailag nem voltak
igazolhatók. Igazolható rizikófaktornak
mutatkozott azonban az egyik típusú alvászavar, nevezetesen az
alvási apnoe szindróma (OSAS) a kardiovaszkuláris betegségek
terén: a hypertonia mintegy kétszer,
a stroke négyszer, a miokardiális infarktus pedig háromszor
gyakoribb az OSAS-ban szenvedô betegek
körében, mint az
átlagpopulációban, így az OSAS kezelése nem
csupán egy betegség kezelése, de
sokkal komolyabb betegségek primer prevencióját is jelenti. Mint már
említettük, az OSAS gyakorisága
vetekszik a diabetes mellitus vagy az asthma bronchiale
gyakoriságával, és a panaszok (horkolás,
kialvatlanság-érzés, …) alapján való
felvetése vizsgálatokra küldés kell, hogy
legyen.
Az alvási apnoe ugyanolyan jelentôs rizikófaktornak tekinthetô,
mint a hypercholesterinaemia, obesitas, atherosclerosis a
kardiovaszkuláris megbetegedések szempontjából
Ma még nem ismerjük kialakulásának
és hatásának pontos
mechanizmusát, ezért a jövôben fokozott
hangsúlyt kap majd az orvosi szemléletmód
átalakulásával párhuzamosan.
Fontos felismerni és rögzíteni azt a
tényt, hogy az éjszaka történô
biológiai változások egészségügyi
vonatkozásai legalább olyan fontosak, mint
a nappaliak. Mind az alapkutatás, mind az alapellátás területén
számtalan tennivaló vár még a
kutatókra és a gyakorló orvosokra egyaránt.
Irodalomjegyzék:
1. Carol M, Baldwin RN, Kent A et all: The association of sleep-disordered breathing
and sleep symptoms with quality of life in the
Sleep Heart Health Study. Sleep 96-105, Vol.24 Number 1, Febr.1.2001
2. Celine R, Francis D: Age, working
conditions and sleep disorders: a longitudinal analysis
in the french cohort E.S.T.E.V..
Sleep 491-504, Vol.22 Number 4 Jun.15.1999.
3. 2000 survey on medical education in sleep
and sleeping disorders. Sleep 1998., 21:235—238
4. Juhász J.: Az alvás alatti obstruktív
apnoe vizsgálata és
kezelése. Hippocrates 2001., 4.: 228-234.
5. Köves P. (szerk.): Az obstruktív alvási
apnoe szindróma. Budapest, Springer, 1996.
6. Novák M. (szerk.): Az alvás- és
ébredési zavarok diagnosztikája és terápiája.
Okker Kiadó, Budapest, 2000.
Dr. Ádám Ágnes, Dr. Bardócz Mariann
Semmelweis Egyetem Budapest
Családorvosi Tanszék
1125 Budapest, Kútvölgyi út 4. |
