|
Összefoglalás
Az elmúlt 30 évben az
enterális táplálási technikák, a
vénabiztosítás, az enterális és parenterális
tápoldatok lehetôvé tették, hogy
majdnem minden rászoruló betegnek
biztosítsuk a mesterséges táplálást. A
klinikai tápláláshoz a klinikai
tanulmányok eredményeinek, a kezelt
betegségekkel és táplálással
kapcsolatos klinikai tapasztalatok gondos integrálása szükséges. Nem
kérdéses, hogy a betegségre adott válasz
táplálási eszközökkel történô
befolyásolása a betegek túlélését javítja. A
közlemény a klinikai táplálás
legfontosabb szempontjait ismerteti gyakorlati szempontok alapján.
Bevezetés
A mesterséges táplálás
összetett folyamat, mely során az
egészségügyi személyzet a beteg komplex
tápanyagigényének fedezését
átvállalja. Az angol nyelvű irodalomban
elterjedt „klinikai táplálás", vagy
„táplálási terápia" elnevezés
találóbb, ugyanis a beteg e táplálási
formánál is megkapja az összes, az élettani
táplálkozásnál is alkalmazott
mintegy 40-50-féle természetes
tápanyagot, csak ezek más formában
(rendszerint különbözô kémiai eljárásokkal
elemi vagy közel elemi összetevôire
lebontva), és kevésbé élettani utakon
(tápláló szondán át
gasztroenterálisan vagy parenterálisan) kerülnek a
szervezetbe. A feladatokat az 1.
táblázat foglalja össze.
A mesterséges táplálás
viszonylag drága terápiás
eljárás, de
költségei messzemenôen megtérülnek,
mert indokolt és szakszerű
alkalmazásával számos szövôdmény
bizonyítottan megelôzhetô és a betegek
átlagos kórházi tartózkodási ideje
lerövidíthetô. Táplálási terápiára olyan
betegek szorulnak, akik a természetes módon megfelelô táplálkozásra
nem képesek.
Formái:
-
· enterális táplálás
(gastricus, nasogastricus, nasoduodenalis, jejunalis, nasojejunalis)
-
· parenterális táplálás
(perifériás, centrális).
Kivitelezését illetôen bôséges
irodalom áll
rendelkezésre.1,2,3 Napjainkban mesterséges táplálást
nemcsak a kórházakban alkalmaznak, hanem az otthoni ellátás során
is.4,5,6
Parenterális táplálás
(PT)1,2,3,7,8
A parenterális táplálás során
az energia, fehérje, szénhidrát és
egyéb tápanyagszükséglet bevitele
intravénásan történik, a
gasztrointesztinális traktus, valamint a
centrális éhezési és szomjazási központ
kikerülésével. Ilyenkor is törekedni
kell legalább a minimális enterális
bevitel biztosítására, mivel így
nagyrészt megôrizhetô a
gasztrointesztinális mucosa épsége, funkciója és
bizonyos mértékig lehetséges a fiziológiás
enzim-, hormon-, és epe termelés megtartása is. A parenterális táplálás
a beadás ideje alapján lehet
folyamatos, vagy ciklusos, a használt véna
helye alapján centrális vagy perifériás.
A parenterális táplálás során
alkalmazhatnak külön oldatokat
(„multiple bottle system") és
keverékoldatokat. A hagyományos
„sok-üveges" parenterális táplálás során a
lipideket, zsírokat, szénhidrátokat
és elektrolitokat külön infúziós
palackokból, párhuzamos infúzióban
adagolják. A keverék infúziós oldatok
(„all-in-one")9, 10 az összetevôket egy
palackban, vagy zsákban
tartalmazzák. A gyári készítmények
viszonylag hosszú ideig (1 év) használhatók
és tárolhatók. A különbözô
komponenseket elválasztó rekeszeket (két
vagy három kamra) csak közvetlenül
a beadás elôtt a zsák
összenyomásával vagy feltekerésével kell
átszakítani. A kórházi gyógyszertárak az
egyedi keverékoldatokat steril
körülmények között készítik. Ezek hűtôben
tárolandók és csak 3 napon belül
használhatók fel.
Parenterális táplálás során
használt tápanyagok
A parenterális táplálás során
energiaforrásként szénhidrátokat és
zsírokat használunk fel. A
fehérjebevitel aminosav-oldatokkal
történik. Kiegészítésként fontos az ún.
mikrotápanyagok, a vitaminok és
nyomelemek adása.
Szénhidrát
A parenterális táplálás során a
szénhidrát az egyik fô kalóriaforrás. A
kalória szükségletnek csak kb.
60%-át kell glucose-zal kielégíteni, mert a
kizárólagosan glucose alapú PT a
máj zsíros elfajulását okozza. Az
intravénás glucose-bevitel a
gluconeogenesist gátolja. Közvetlenül
felhasználható energiaforrás az agy, a vörös-
és fehérvérsejtek számára.
Lipidek
A PT során intravénás lipid
emulziókkal fedezzük a kalóriaigény
kb. 30-40%-át. A kalóriatartalmukon
túl a szervezetben található lipidek
egy része a biológiai membránok
nélkülözhetetlen strukturális eleme, és
szerepük lehet a sejtműködés
befolyásolásában. Ezek miatt a
különbözô lipidek egyre inkább az
érdeklôdés elôterébe
kerülnek.11 Leggyakrabban a hosszúláncú (LCT) és
középláncú (MCT) trigliceridet tartalmazó
készítményeket alkalmazzák.
A többszörösen telítetlen
hosszú szénláncú trigliceridek
(LCT) esszenciálisak, de a szervezet nem képes
azokat felépíteni, azért „kívülrôl"
kell pótolni. Döntôen szójabab- vagy
sáfrányvirágolajból készülnek.
Legújabban az egy kettôs kötéssel bíró
olívaolajjal is kísérleteznek, amely
kevesebb kettôs kötésű linolsavat tartalmaz,
és így a biotranszformáció során
kevesebb arachidonsav képzôdik.
A közepes hosszúságú
zsírsavakat (MCT) tartalmazó zsíremulziók
döntôen pálmamagból vagy
kókuszolajból készülnek. Az agressziót
követô korai posztagressziós idôszakban
alkalmazásuk elônyösebbnek tűnik
a kizárólagos LCT emulzióknál.
Értékesítésük gyorsabb és teljesebb,
így rövidebb ideig maradnak a
keringésben, így kevésbé terhelik meg
a reticulo-endotheliális rendszert (RES-t) és transzportfunkciója
nélkül bejutnak a sejtekbe és a
mitochondriumokba, ahol részt vesznek a
ß-oxidációban
(energiaképzésben). Nem tartalmaznak esszenciális
zsírsavakat, kizárólagos
alkalmazásuk toxikus. Ezért általában
50-50%-os arányban közepes és hosszú
szénláncú zsírsavakat tartalmazó
keverékemulziók vannak forgalomban.
A rövid szénláncú
zsírsavak/trigliceridek (SCFA vagy SCT)
a colon epitelsejtjeinek fô energiaforrásai,
elsôsorban a colon disztális
szakaszában. Hiányuk esetén a colon sejtjei
pusztulnak, fala elvékonyodik,
permeabilitása fokozódik, és elkezdôdik a
baktériumok és termékeiknek a
transzlokációja. Intravénásan alkalmazható
rövid szénláncú triglicerid-készítmény
jelenleg még nem áll rendelkezésre.
Új készítmények az ún.
strukturált trigliceridek, melyek nemcsak
fizikailag _ megfelelô arányban _
összekevert különbözô szénlánc-hosszúságú
zsírsavak emulzióit jelentik.
Ezekben a triglicerid vázra kémiailag
tetszés szerinti szénlánc-hosszúságú
zsírsavakat kapcsolva az emulzió
számos tulajdonsága megváltoztatható.
Az emulgeált zsírcseppek
infúzióban történô beadás után a
természetes chylomikronokhoz hasonló
tulajdonságokkal rendelkeznek.
Az energiaszükséglet
kizárólag szénhidrátok és zsír együttes
adásával biztosítható! Ez fokozottan
érvényes a posztagressziós anyagcsere
állapotban, amikor a zsír
hasznosulása a szénhidrátokkal szemben
kedvezôbb. Intravénás lipidek
alkalmazása során kis adaggal történô kezdés
(0,5 g/kg/nap) után, a bevitelt fokozatosan kell emelni a maximális adag
(felnôtteknél 2 g/kg/nap,
gyermekeknél 3,0-3,5 g/kg/nap) eléréséig. A
lassú infúzióban történô adással (0,1-0,2
g/kg/óra) elkerülhetô az
„overloading" szindróma és a
reticuloendothelialis rendszer működészavarának
kialakulása. Az intravénás lipid oldat az
erek „kozmetikusa". Alacsony osmolaritása miatt perifériás vénán át is
adható. Az esszenciális zsírsavhiány
kialakulása már kis dózisú LCT
adással (0,5 g/kg/nap) megelôzhetô.
Aminosavak
Parenterális táplálás során a
fehérje bevitel aminosav oldatokkal
történik. A napi adag életkortól függôen
1-2 g/kg között van,
koraszülötteknél max. 3 g/kg. (Az egyes betegek
szükséglete ettôl lényegesen
eltérhet.) Pozitív nitrogén egyensúly csak
megfelelô kalóriabevitel mellett érhetô
el. Gyermekeknél fontos az életkori
igények figyelembe vételével
készült aminosav készítmények
alkalmazása. A speciális
aminosavoldatok között májelégtelenségben az elágazó
szénláncú aminosavakban (valin,
leucin, isoleucin) gazdag oldatokat, heveny veseelégtelenségben pedig az
ún. nephro-oldatokat lehet alkalmazni. Albumin a fehérje szükséglet
fedezésére nem alkalmas, adása csak
súlyos hypoalbuminemia (<20-25 g/l) esetén jön szóba.
Vitaminok
A vízben és zsírban oldódó
vitaminok pótlására gyári
készítmények használhatók. A multivitamin
készítményekkel általában a
vízoldékony vitaminokat a szükségletet
meghaladó mennyiségben visszük be
szervezetbe. A zsíroldékony vitaminok túlzott
bevitele kerülendô, mert toxikus lehet.
Nyomelemek
A szervezet számára
rendkívül fontosak a testtömeg alig
0,01%-át alkotó nyomelemek. Két hétnél
rövidebb ideig alkalmazott
intravénás táplálás esetén csak a cink
pótlása javasolt. Cholestaticus
májbetegség esetén a réz és mangán-szint
monitorizálása szükséges. A
szelenium, króm, molibdén
veseelégtelenség esetén óvatosan adandók. Vas
felhalmozódáshoz vezethet a tartós
parenterális táplálás és a gyakori
transzfúziók. A jelenlegi infúziós oldatok
alumíniummal szennyezettek, melynek a csontokban történô
felhalmozódására lehet számítani 3 hetes
táplálás után.
Parenterális táplálás
szövôdményei
A parenterális táplálás során
technikai (vagy mechanikus),
fertôzéses (szeptikus) és anyagcsere
(metabolikus) szövôdmények
léphetnek fel. A mechanikus szövôdmények
közül leggyakoribbak a kanül okozta
szöveti sérülés, perforáció és a
kanül trombózis. A „nem tervezett"
kanül-eltávolításra leggyakrabban
fertôzéses szövôdmény miatt kerül sor.
A kanül-szepszis elôfordulását
jelentôsen csökkenti az aszeptikus
technika betartása és a kanüllel
kapcsolatos tevékenységnek a szükséges
minimumra csökkentése. A
metabolikus szövôdmények elôfordulása a
készítmények minôségének javulásával
és ismeretek fejlôdésével
jelentôsen csökkent. A parenterálisan
táplálás során kialakuló
májműködési zavar mértéke az enyhe enzim, vagy
bilirubinszint emelkedéstôl a
májelégtelenségig terjedhet. Különösen
veszélyeztetettek a fiatal, illetve
sebészeti betegségben szenvedô
csecsemôk. Felnôtteknél inkább a steatosis
jellemzô. Cholelithiasis felnôtteknél
és csecsemôknél is elôfordulhat.
Immuntáplálás
Utóbbi idôben a figyelem
elôterébe került az immunválasz
táplálással történô befolyásolása az ún.
immuntáplálás
(„immunonutrition").12 Idetartozik pl. az arginin,
glutamin, omega-3 zsírsavak használata. A
glutamin a szervezetben
legbôségesebben található, nem esszenciális,
szabad aminosav. Stressz állapotban a nucleotidák synthesisének
precursora, csökkenti a nitrogén
veszteséget, fenntartja a bél mucosa
épségét, így csökkenti a
mikroorganizmusok és termékeik transzlokációját,
javítja az immunvédekezést. Jelenleg
dipeptid formában a parenterális
bevitele megoldott, és hazánkban is
rendelkezésre áll intravénás
készítmény. Adását súlyos agresszió (pl.
szepszis, csontvelô-transzplantáció, égés,
rövid-bél szindróma stb.) esetén
sokan indokoltnak tartják. Gyermekeknél
is hasznos kiegészítô szer a
mesterséges táplálás
során.13 Az argininnek a sebgyógyulás elôsegítésében és
az immunvédekezés javításában
lehet szerepe.
Enteralis táplálás
(ET)1,2,8
Az enterális táplálás azt
jelenti, hogy a táplálékot folyadék
formában a gyomor-bél traktus különbözô
részeibe (gyomor, duodenum, vagy jejunum) juttatjuk. Kiegészítô,
vagy speciális enterális táplálás
szükséges azoknál a betegeknél, akik nem
képesek, vagy nem hajlandóak megfelelô kalóriabevitelt biztosító
táplálkozásra. A gyomor-bél traktust
érintô betegségeken kívül számos
extraintesztinális betegség során is
alkalmazható. Mesterséges táplálás
szükségessége esetén ET választandó,
ha nincs ellenjavallata, és ha a bél
működôképes („If the gut is
available, use it"). Az enterális táplálás
folyamatosan, vagy
intermittálóan
végezhetô. A folyamatos táplálás különösen
a gyomor-bél betegségeknél hasznos.
Folyamatos enterális
táplálás (CET)
A CET során a tápoldatot
pumpával folyamatosan juttatjuk be a szervezetbe. A tápoldat beviteli
ütemét úgy kell megválasztani, hogy
egyensúlyi állapot alakuljon ki a
gyomorba beadott táplálék mennyisége,
a gyomor secretio és az ürülési
ütem között. Ha az infúziós sebesség
az ürülési ütemet meghaladja, megnô
a hányás veszélye. Nagyobb
mennyiségű kalóriabevitel és az
ozmolaritás emelése a gyomor ürülését
lelassítja, ezért általában nem javasolják az
1 kcal/ml-nél nagyobb energia tartalmú oldatok alkalmazását. A CET
kisebb termogenetikus hatást vált
ki, mint a bolus táplálás, így
alkalmazásával jobb gyarapodás érhetô el.
Optimális szubsztrát felhasználást
biztosíthat, mert növeli az intralumináris emésztési kapacitást és
az intesztinális felszívódást.
Csökkent felszívódási felület (pl. rövid
bél szindróma, boholy-atrophia,
enterocutan fistula) esetén alkalmazása
logikus és hatásos.
Kivitelezése a gyomorba, vagy vékonybélbe nazálisan, vagy
orálisan levezetett vékony tápláló
szondán keresztül történik. A korszerű
szondák sugárfogók, anyaguk
polyvinylchlorid, polyurethan vagy silicon, átmérôjük 4-10 French között van.
A táplálás megkezdése elôtt a
tubus megfelelô helyzetérôl az
epigasztrium feletti hallgatódzással, illetve
a bennék visszaszívásával (ph >3)
kell meggyôzôdni. Transpyloricus
táplálásra csak a szilikon szondák
használhatók, mivel ezek alkalmasak
több hetes használatra. Tartós ET
igénye esetén gastrostomia végzendô.
A percutan endoscopos gastrostoma (PEG) széles körben elterjedt
eljárás, ma már gyermekeknél is
alkalmazható. Hosszú távú enterális
táplálásra jól használhatók az ún.
„gombos záródású" gastrostomák, mivel
ilyenkor a táplálási szünetben a nyílás
elrejthetô. Súlyos gastroesophagealis reflux (GER) bizonyos
eseteiben, vagy proximális vékonybél
anastomosis esetén indokolt lehet a jejunostomia elvégzése.
Enterális tápszerek
A klinikai gyógytápszerek felosztása a következô:
-
· meghatározott
tápanyagtartalmú
tápszerek (optimális
arányban, változatlan összetételű
természetes tápanyagokat tartalmaznak, alkalmazásuk
megfelelô fehérje, szénhidrát és
zsír emésztés esetén jön szóba);
-
· módosított, meghatározott
tápanyagtartalmú
tápszerek (bizonyos szempontból
módosított természetes tápanyagok
pl. laktózmentes, MCT-tartalmú tápszerek)
-
· kémiailag meghatározott
összetételű tápszerek _ kémiai úton
elôállított, szintetikus tápszerek,
alcsoportjai: elementáris, oligopeptid, oligoszacharid,
illetve speciális tápszerek
különbözô állapotokra (vese-, máj
betegek, légzési elégtelenség,
diabetes, zsíranyagcsere-zavar stb.)
Az elementáris tápszerek
hyperosmolarisak (az összetevôk kis molekulasúlya miatt), minimális
emésztôfunkciót igényelnek, könnyen
felszívódnak és kevés a salakanyag
is. Nitrogénforrásként szabad
aminosavakat, vagy peptideket,
szénhidrát forrásként oligoszacharidokat,
maltodextrint, vagy hydrolisalt
keményítôt tartalmaznak. A lipidek
közül pórsáfrányt, kukoricaolajat,
vagy közepesláncú triglicerideket
(MCT) lehet használni.
Az ún. moduláris
tápszerek speciális igények kielégítésére készültek.
A szénhidrát-szegény oldatok a
felsô gasztrointesztinális traktus
súlyos mucosa károsodása esetén,
vagy szénhidrát anyagcserezavarokban hasznosak. A fehérjeszegény
tápszerek speciális anyagcsere
betegségek (pl. ornitin-transcarbamylase
defektus) esetén alkalmazandók.
Összességében az enterális
táplálás területén az utóbbi idôben
bekövetkezett változásokat a
nitrogén és a zsírforrás
megváltozása jellemzi. A konvencionális
lipidek kedvezôtlen mellékhatása az immunfunkció
károsítása, mely a hosszúláncú
trigliceridek (LCT) omega-6 családjára
jellemzô. Az ún. „alternatív"
lipidek (halolaj, középláncú trigliceridek,
structurált lipidek) alkalmazását ajánlják a
konvencionális, hosszú láncú, nem
telített omega-6 zsírsavak helyett. A
halolaj által tartalmazott hosszú
láncú, telítetlen omega-3 zsírsavak
gyulladáscsökkentô hatásúak. A
középláncú
zsírsavak (MCT) a
hosszúláncúakkal szemben hamar kijutnak a
vérbôl, teljesen oxidálódnak,
hátrányuk hogy esszenciális zsírsavakat
nem tartalmaznak. A „strukturált"
lipidek hosszú- és közepes láncú
lipidek kombinációi, az omega-3 és
omega-6 zsírsavakra hasonlítanak,
egyesítik az LCT (esszenciális zsírsavak) és
az MCT (gyors clearence és
oxidáció) elônyeit. A
szénhidrátok közül az
ET elsô napjaiban gyakran glucos-t használnak, azonban magas
ozmolaritása a beadható mennyiséget
limitálja. Fructose hozzáadása az
intestinalis diszaccharidase aktivitást
emelheti, így a glucose könnyebben
helyettesíthetô maltose-sal és sucrose-val.
A szénhidrátok a Na+ felszívódását
is elôsegítik, ez az alapja az
orális rehidráló folyadékok
alkalmazásának. A szénhidrát bejuttatás
leghatékonyabb formája azonban a
maltodextrin adása (10-30 glucose
egységet tartalmazó, alacsony
ozmolaritású oligosaccharidok).
A tápoldat kiválasztása a
beteg emésztô és felszívó
kapacitásától függ. Súlyos
gasztrointesztinális működészavar esetén a tápoldat
a bélen gyorsan áthaladó,
salakanyag-mentes tápanyagokat tartalmazzon és ozmolaritása ne haladja meg a
320 mOsmol/kg-t. Az intraluminális hidrolízist igénylô tápanyagok
(fehérjék, keményítô, hosszúláncú
zsírsavak) mennyisége csökkentendô, vagy
kerülendô, ugyanígy a
potenciálisan magas antigenitású anyagok
(tehéntej fehérje, gluten szója) is.
A tápszereket speciális
infúziós pumpákkal adják, mely során
perisztaltikus mozgás biztosítja a
folyamatos adást. Az ambuláns és
otthoni táplálás során miniatürizált és
elemes pumpák használatosak.
Aszeptikus technikával biztosítható a
bakteriális kontamináció elkerülése a
szerelékek cseréjénél. A bakteriális
szaporodás és a transzlokáció veszélye miatt
csak steril oldatok használhatók.
ET szövôdményei
Az enterális táplálás során
fellépô leggyakoribb mellékhatások és
szövôdmények az émelygés, hányás,
elhúzódó gyomorürülés,
hasmenés, valamint a folyadék, a glucose,
és elektrolit egyensúly zavara. A
hasmenést a hiperozmoláris oldatok
alkalmazása, vagy a kefeszegély enzimatikus működésének
károsodása miatt másodlagosan kialakuló
malabszorpció okozhatja. A mechanikus
szövôdmények közé tartozik a
szonda elzáródása, kilyukadása,
megtöretése, elvándorlása. Fatális
következményekkel járhat a rossz helyre,
pl. bronchusba történô
bevezetése. Nasopharyngealis erosio,
oesophagitis, ulceratio, mediastinalis perforatio, gyomorfekély, varix
ruptura alakulhat ki. Egyéb
szövôdmények között megemlíthetô a reflux és
az aspiratio. Elementáris diéta
mellett májenzim emelkedés,
hyperbilirubinemia alakulhat ki. A nagy
kalória tartalmú enterális tápszerek a
TPT-hez hasonlóan a széndioxid
termelést növelve a légzési funkciót rontják.
Mesterséges táplálás
helyzete Magyarországon
1995-ben nagy figyelmet kiváltó cikk jelent meg Varga
Péter14 tollából, mely a kórházban ápolt, aktív
táplálkozásra képtelen betegek
helyzetét vizsgálta (1.
ábra). Az infúziós oldatok felhasználása alapján a
mesterséges táplálásra szoruló betegek a
szükséges mennyiségbôl csak a
glucose-t kapták meg, az intravénás
lipid emulziónak mindössze 10%-át és
az aminosav igény kb. felét. Sajnos
nem mutatott jobb képet az 1999-ben megismételt vizsgálat
sem.15 Ezek az adatok is bizonyítják, hogy a
mesterséges táplálás még nem foglalta el
az orvosi köztudatban a
fontosságának megfelelô helyét. Elôre lépést
jelentene a Magyar Mesterséges
Táplálási Társaság által
megfogalmazott módszertani ajánlás
következetes betartása.14
Otthoni mesterséges táplálás
A mesterséges, vagy klinikai táplálás ma nemcsak a kórházi
orvosokra ró feladatot. A rászoruló
betegek kezelését otthon is folytatják.
Komoly figyelmet fordítanak az ellátás
megszervezésére és a betegek
életminôségének ellenôrzésére,
biztosítására.4,5,6
Az otthoni (házi, vagy „home") táplálás javallatai az MMTT
ajánlás alapján a következô:
· Enterális táplálás: idült
neuropszichiátriai kórképek (pl.
demencia, anorexia nervosa, organikus nyelészavarok stb.),
onkológiai gondozás.
· Parenterális táplálás:
rövidbél szindróma, gyulladásos
bélbetegségek, idült emésztési,
felszívódási zavarok, AIDS betegség.
A hazai gyakorlatban egyelôre fôként az enterális táplálás terjedt
el. Az otthoni parenterális táplálás
biztosítását törvényi és
finanszírozási szabályozatlanság nehezíti.
Irodalomjegyzék:
1. Varga P (szerk): A klinikai táplálás elmélete
és gyakorlata Melánia, 1999.
2. Ajánlások felnôttek parenterális és
enterális táplálással történô
kezeléséhez. (A Klinikai Táplálás Osztrák Munkaközösségének
/AKE/ ajánlása) Fresenius Kabi Info
2001, III/10
3. Klein S, Kinney K, Jeejeebhoy K et al: Nutrition support in clinical practice: review
of published data and recommendations for future research
directions. Clinical Nutrition, 1997; 16: 193-218
4. Colomb V: Home Parenteral Nutrition: The Pediatric Point of
View. Nutrition, 1999; 15:172-173
5. Candusso M, Faraguna D, DiLeo G et al : Home parenteral nutrition in
children: outcomes and quality of life.
Clinical Nutrition, 2001; 20:(Suppl 2) 7-10
6. De Francesco A, Boggio Bertinet D, Fadda M et al:
Long-term parenteral nutrition in adults: outcomes and quality of
life. Clinical Nutrition, 2001; 20:(Suppl 2) 3-5
7. Archer SB, Burnett RJ, Fischer JE:
Currrent Uses and Abuses of Total Parenteral
Nutrition. Advances in Surgery, 1996; 29:165-189
8. Fresenius Kabi: A klinikai táplálás
interaktív vezérfonala (CD) 1999
9. Télessy I: Parenterális
táplálás
tápoldatkeverékekkel.
Táplálkozás-Anyagcsere-Diéta, 1996; 1: (5-6 sz.) 23-29
10. Nagy K: All-in-one parenterális
keverékoldatok. Aneszteziológia és Intenzív
Terápia 1994; 24: Suppl.II. 35-37
11. Carpentier YA, Simoens C, Siderova V et al:
Recent developments in Lipid Emulsions: Relevance to Intensive
Care. Nutrition, 1997; 13: 73S-78S
12. Fürst P: Régi és új anyagok a
mesterséges
táplálásban. Táplálkozás-Allergia-Diéta,
1998; 3: (2. sz.) 2-19
13. Újhelyi Enikô, Krivácsy Péter:
Intravénás glutamin a gyermekintenzív
ellátásban. Aneszteziológia és Intenzív Terápia,
2001; 31, (4): 34-46
14. Varga P: Éheznek-e az aktív
táplálkozásra képtelen betegek a
kórházainkban?
Táplálkozás-Anyagcsere-Diéta, 1995; 1: (1. sz.) 5-13
15. Kálmán I: A klinikai táplálás: nyűg,
vagy kihasználatlan nagy lehetôség a
kórházi
ellátásban? Kórház, 2000; 8:34-37
16. A mesterséges táplálás hazai
helyzete (Állásfoglalás és módszertani ajánlás).
Lege Artis Medicinae, 1997; 7: 408-412
1. táblázat
A mesterséges táplálás feladatai
-
· a malnutricióban szenvedô beteg korai felismerése,
-
· a mennyiségi és minôségi tápanyag deficit (energia, fehérje,
ásványi anyagok, vitaminok) megállapítása és a szükséglet részletes
meghatározása,
-
· a táplálás megkezdése enterális vagy parenterális úton,
-
· a tápanyagok mennyiségének és összetételének folyamatos
ellenôrzése mellett az anyagcsere aktuális állapotához kell adaptálni.
1. ábra
Hazai felhasználás 1994-ben és 1999-ben
(Varga P. 1995/I., Fresenius-Kabi Info 2000)
Dr. Újhelyi Enikô
Szent László Kórház
Gyermek-intenzív Osztály
1097 Budapest, Gyáli út 5-7.
|
