Elôzô

 Ismét a praxis privatizációjáról I

Következô  

Dunay Csilla

 

Privát praxis

Elôzô számunkban igyekeztünk „körbejárni" a praxisprivatizáció fôvárosi folyamatát, ezúttal a vidéken dolgozó családorvosoktól érdeklôdtünk: környezetükben hogyan folyik a praxis privatizációja:

_ Mint Budapesten, nálunk is a kártyaszámtól függ a finanszírozás mértéke _ mondja Dr. Földes Iván Tiszanánáról. _ Miután mi vegyes körzet vagyunk, azaz ketten látjuk el mind a felnôtt, mind a gyermek lakosságot, körzetünk 1100-1200 kártyát jelent. Ez bizony nem nagyon sok, úgy is mondhatom, hogy vegetálásra elég. Ezért komolyabb beruházásra eddig nem is gondoltunk. Szerencsére, az önkormányzat ragaszkodik az épületéhez, így teljes privatizációra nem került sor, aminek különösen örülünk, hiszen az építmény igencsak toldozott-foldozott, erôsen elhasznált. A finanszírozási hitelkonstrukció lehetôsége éppen jókor jött, mert túlságosan sok kiadást róttak ránk, ami mellett beruházásra már nem futja. Pedig nagy szükség lenne rá... Heves megyében létrejött az Internetes rendszer a háziorvosok és kórházak között, amely nagy segítség lenne nekünk is, hiszen elég lenne például az EKG-t csak átküldeni a kórházba, s máris jönne vissza az értékelés. Ehhez mi is csatlakozni szeretnénk. Úgy tűnik, hogy az Innomed ajánlata erre lehetôséget ad.

Dr. Berki Emília, veszprémi orvos hasonlóan vélekedik:

_ A mi megyénkben sem történt meg a teljes privatizáció, a funkcionális viszont 98 százalékban lezajlott. Néhány nyugdíjas családorvos állt el csupán a vállalkozástól, akik már nem akartak belevágni a változásba. Úgy tűnik, az önkormányzatok itt is ragaszkodnak az ingatlan tulajdonukhoz, ami azért örvendetes, mert az építmények zöme nem igazán orvosi rendelônek való. A meglévô műszerek a minimum feltételeket biztosítják, de a kártyapénzbôl nem igazán tudunk fejleszteni. A sok kiadás mellett méltán várjuk a most beharangozott hitellehetôséget, úgy gondoljuk, hogy ezzel ki tudunk lépni az ördögi körbôl, és végre fejleszteni is tudjuk rendelônk berendezését.

Ennek a problémának megoldásához nyújt segítséget a Grátisz Orvoshitel. A 229/2001 kormányrendelet az egészségügyi alapellátási rendszer eszközpótlási támogatásának bevezetését célozza. A jogszabály a háziorvosi praxisok számára _ rendelôhasználattól függôen _ havi 20-25.000 forint, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által folyósítandó eszköztámogatást és további havi 20-25.000 forint hitel törlesztési támogatást biztosít a háziorvosi minimum felszerelések és számítógép fejlesztéséhez. Az eszköztámogatás valamennyi, a minimumfeltételek biztosításáról nyilatkozó praxisnak jár, a törlesztési támogatásban csak eszközfejlesztésre hitelt felvevôk részesülhetnek. A háziorvosok számára a havi támogatás csak azáltal válik beruházási forrássá , ha az új eszközök ellenértéke nem haladja meg a folyósított hitel nagyságát. Ezt teszi lehetôvé a Grátisz Orvoshitel konstrukció, melynek kialakításában a finanszírozó Magyar Külkereskedelmi Bank és az Innomed Consulting Kft. közreműködtek. Bár a pénzintézetek jelentôs része általában nyitni igyekszik a háziorvosi terület felé, a praxisok valós pénzügyi helyzetét, az orvosok által nyújtható biztosítékok hiányát és a valódi általános társadalmi elismertséget csak az MKB ajánlata tudja minden tekintetben figyelembe venni.

A hitelkérelem már 0% saját erôvel indítható, és futamideje is alkalmazkodik az igényekhez: legfeljebb 14 napon belül felvehetô. Alacsony kamatszintje miatt pedig a lízingnél jóval kedvezôbb alternatívát jelent, és esetlegesen hajlandó praxisok még a Széchenyi Terv kamattámogatást is igényelhetnek hozzá. A Grátisz Orvoshitel legjelentôsebb újdonságát a hitelfelvételhez kapcsolódó biztosítékok és az egyszerűsített ügyintézés jelenti, hiszen már a műszer kiválasztásakor kitölthetô a hiteligénylô lap. A hitel biztosítékául a gyártó cégek által létrehozott garanciális feltételek, illetve maguk az új eszközök szolgálnak.

Dunay Csilla

 

E-mail levelezés erre a címre: HIPPOCRATES

Copyright: © Hippocrates 2000.
Minden jog fenntartva

Created by Spinerette Information Systems 2000.

  Hit Counter