|
Összefoglalás
Az evészavarok két alapvetô
típusa az anorexia nervosa és a
bulimia nervosa. Jellegzetesen pszichoszomatikus zavarok, amelyek
kialakulásában biológiai, pszichológiai
(egyéni és családi), valamint
társadalmi-kulturális tényezôk egyaránt
helyet kapnak. Elôtérbe kerülésüket a
magas morbiditási mutatók és a
magas anorexiás mortalitás indokolja.
Gyakoriságuk fiatal nôk között 1-4%,
ezt hazai adatok is megerôsítik. A
tünetek gyakran rejtettek, különösen
a bulimia esetén. Terápiájukban
a gyógyszeres kezelésnek kisebb a
szerepe. A pszichoterápiák (egyéni,
akár csoport- vagy családterápia) jó
hatékonysággal alkalmazhatók. Igen
elônyösek lehetnek a különbözô
terápiás módszereket integráló
speciális programok, az enyhébb esetekben
az önsegítés különbözô formái és
a pszichoedukáció.
Az alapellátás szempontjából
lényegesnek tűnik a zavarok felismerése, a pszichoterápiák
fontosságának hangsúlyos volta, és a
súlyosabb jegyekkel rendelkezô betegek
továbbirányítása.
Bevezetés
A táplálékfelvételi magatartás,
az evés zavarai között az
anorexia nervosa (AN) régóta ismert
kórkép, a bulimia nervosa (BN) viszont
mindössze két évtizede vált hivatalos
betegségegységgé1,2
. A következôkben az evés kifejezést használjuk a
táplálékfelvétel pszichológiai
értelemben vett viselkedésének jelölésére; az
étkezés inkább a társadalmi
szokások, rítusok értelmében használatos,
a táplálkozás pedig túlságosan tág
kategória.
Az evés zavarainak elôtérbe
kerülését az utóbbi 2-3 évtized
pszichiátriai gyakorlatában elsôsorban a
morbiditási adatok (különösképpen
a szubklinikai zavarok tekintetében), valamint az AN súlyos volta és
magas mortalitási mutatói
magyarázhatják. A jelen rövid áttekintés a
háziorvosi gyakorlat
szempontjából fontos ismereteket kísérli meg
összefoglalni. A fent említett két
alapvetô típuson kívül érintjük még az
obezitást is, annak részletesebb
tárgyalása nélkül.
Milyen
gyakoriak az evés zavarai?
Az obezitás prevalenciája az
átlagnépességben 30% körüli, egyes
nyugati adatok szerint az 50%-ot is eléri. Az AN és BN együttes
elôfordulása fiatal nôk között 1-4% körüli, ma
már a BN számít gyakoribb
zavarnak3. Az evészavarok jellegzetesen nôi
betegségek, fiatal lányokra
jellemzôek; nôkben 10-50-szer gyakoribbak,
mint férfiakban. Az AN általában
12-18 éves korban, a BN néhány évvel
késôbb kezdôdik. A
magyarországi prevalenciaadatok megfelelnek
a nyugati államokban
észlelteknek4,5,6. Korábban azt hitték, hogy
kultúrspecifikus, csak a nyugati
civilizáció országaira jellemzô zavarokról
van szó, s ezért használták az
elôfordulás leírására a „3 W"
megjelölést (white Western women = fehér
nyugati nôk). Igen gyakoriak a szubklinikai zavarok, egyes tünetek
(például falásrohamok, koplalások)
fokozott kockázatú csoportokban,
így egyetemisták között a 60%-ot is
elérik.
Az evészavarok elôfordulása
jellegzetes szelekcióval jellemezhetô
a társadalmi osztályok
vonatkozásában. A felsô és középsô
társadalmi osztályokban gyakoriak, bár az
utóbbi években terjednek alacsonyabb osztályokban, idôsebbekben és
férfiakban is. Vannak fokozott
kockázattal rendelkezô csoportok: a diákok,
a karcsúság nyomásának kitett
táncosok, manökenek, egyes sportolók,
de a diabetes mellitusban szenvedôk, férfiakban a homoszexuálisok
említendôk itt. A társadalmi
tényezôkre utalnak az etnikai különbségek
is: fehérek között gyakoribbak, mint
feketék között (lásd a „3 W"-t).
Az evészavarok etiopatogenetikai tényezôi
A pszichoszomatikus zavarokra a komplex, multidimenzionális
betegségfelfogás a legcélravezetôbb
elméleti keret. Nem egyetlen okkal magyarázható zavarokról van szó,
hanem különbözô tényezôk adott
konstellációjáról. Biológiai,
pszichológiai és társadalmi-kulturális
faktorok egyaránt szerepet játszanak az
evés zavaraiban1. Ezek továbbá
feloszthatók prediszponáló, precipitáló
és fenntartó
tényezôkre (1.
táblázat).
A prediszponáló tényezôk
lehetnek egyéniek, ezen belül
biológiai (például genetikai),
pszichológiai (például személyiségbeli)
összetevôk. Családi és szociokulturális
kockázati tényezôk is vannak. Ez
utóbbiak között a jellegzetes nemi
különbség, a kormegoszlás, a társadalmi
rétegbeli különbségek, egyes
foglalkozási csoportok (manökenek,
táncosok) fokozott kockázata, a mai
korra jellemzô és nagy kulturális
nyomást jelentô karcsúságideál említendô.
A precipitáló tényezôk
olyan stresszorok, amelyek diétázáshoz
és fogyókúrához vezetnek. A
betegséget fenntartó tényezôk lehetnek
biológiaiak: a malnutritio
következményei, vagy a környezetbôl
származó különbözô megerôsítések, a
betegség másodlagos elônyei.
Vannak olyan elképzelések is, amelyek nem magyarázzák az
evészavarok komplexitását, hanem
egy-egy területre koncentráló
részelméletek. Az evészavarok
betegségmodelljei valamilyen betegséghez
hasonlítják az evészavarokat. Ilyen
elképzelés az evészavarok
depresszió-modellje, amely a depressziós
tünetek, az önvád, a szuicidiumok gyakori elôfordulása, az
antidepreszszívumok néha elônyös hatásai
alapján azt tételezi fel, hogy az
evészavarok a depresszió formakörébe
tartoznak. Hasonló teória a
kényszerbetegség-modell, amely a gyakori
kényszeres tünetek és a
kényszerbetegséggel (obsessiv-compulsiv zavarral)
való magas komorbiditási arány
alapján tételez fel szoros rokonságot a két
zavartípus között. Említendô
továbbá az addikciós hipotézis: ez az
evészavarokat addikcióknak fogja fel,
ami a BN esetében nyilvánvalónak
tűnik, de az AN is felfogható
szenvedélynek, mégpedig
soványság-szenvedélynek (ezt fejezi az AN német
neve is: Magersucht)7. Az
evészavarok disszociációs hipotézise a
betegek egy alcsoportjában észlelhetô
diszszociatív tünetek alapján tételez
fel ilyen mechanizmust az etiopatogenezisben: egyes betegek
zavara megfelel a többszörös
személyiség (azaz: disszociatív
identitászavar) képének. Ismert még a
feszültségredukciós modell is, ez a
szorongásszabályozást állítja a középpontba.
A BN-sok egy része a hányás
elôidézése, a hányás okozta katartikus
megkönnyebbülés,
feszültségcsökkentés érdekében eszi túl magát.
Vannak további, szűk keresztmetszetű elméletek, amelyek részben
biológiai vizsgálatokon, részben
klinikai vagy pszichoterápiás
tapasztalatokon nyugszanak. A biológiai
elméletek az étvágy, éhség és
telítettség bonyolult szabályozásában
szereplô idegrendszeri struktúrákban,
biokémiai tényezôkben talált
elváltozások szerepét emelik ki. A
pszichoanalitikus elméletek a mélylélektani
tényezôk szerepét hangsúlyozzák. A
kognitív-viselkedéslélektani teóriák
a kognitív deficitek, a testképzavar
jelentôségét, a családdinamikai
modell a tünetek családi jelentését (az
evés megtagadása igen gyakran a
családon belüli dac megnyilvánulása
lehet), a feminista modell a nôi szerepsajátosságok megváltozását, a
szociokulturális modellek a
karcsúságideált, az evészavarok
társadalmi metaforikus jelentését emelik ki.
Ezek a részelméletek egy-egy beteg jobb megismerésében jó
kapaszkodót nyújthatnak, inspirálhatják
a terápiát, de természetszerűen
nem képesek az evészavarok komplex képét magyarázni.
Klinikai tünetek
Az AN alaptünete a súlyhiány,
a súlyfóbia, a testképzavar és az
amenorrhoea1,8. A súlyfóbia (más
néven: obezitofóbia) az elhízástól való
félelmet jelenti súlyos soványság
esetén is. Az AN-s testképzavart az
jellemzi, hogy a betegek kövérnek
tartják magukat soványan is, nem
tudják reálisan észlelni testüket.
Mások alakját azonban jól meg tudják
ítélni, a testképzavar csak a saját testre
vonatkozik. A súlyhiánynak
legalább 15%-osnak kell lennie. A
normális testsúlytartomány gyakran
használt mutatója a testtömeg-index: a
testsúly (kg) osztva a testmagasság
négyzetével (tm2), ennek normális
tartománya 18,5-25 kg/tm2, illetve
férfiakban 20-25 kg/tm2 közötti.
Az amenorrhoea bizonyos
testsúlyhiány mellett szinte automatikusan
jelentkezik.
Az AN-sok bôre száraz,
lanugóval fedett, hajuk hullik,
bradycardiások, vérnyomásuk alacsony, vitális
funkcióik lelassultak. Osteoporosis, hormonzavarok, emésztési zavarok,
obstipatio lép fel. A vitális funkciók lassulása
ellenére mozgásos hiperaktivitás
gyakori. A betegek személyiségére
a perfekcionizmus,
teljesítmény-orientáció, túlkontrolláltság,
kényszeresség jellemzô. Kerülik az érzelmeket, a
szexualitást is. Személyiségük
részben meg is változik, visszahúzódó,
dacos, gyakran depressziós lesz a beteg, betegségbelátása nincs.
A BN tünetei sokban hasonlítanak az AN tüneteihez, a két kórkép
gyakran kevert formában is
észlelhetô (bulimarexia). Ezt az AN bulimiás
altípusának tartja a legújabb
betegségosztályozási rendszer. Alaptünetek
a falásrohamok, amelyekre a kontrollvesztés érzése jellemzô, továbbá
testsúlycsökkentô manipulációk
(önhánytatás, hashajtózás,
vízhajtózás, koplalás, testedzés), a
testképzavarnak megfelelô állandó
aggodalmaskodás a testsúly és alak miatt,
valamint a tünetek bizonyos gyakorisága
(legalább heti két falásroham). A BN
minden tápláltsági állapotban
megjelenhet, általában normális testsúllyal jár.
A BN-s tünetek gyakran rejtettek maradnak. Az epizódokat
szénhidrát-preferencia jellemzi, néha
éjszaka jelentkeznek: ekkor
félálomszerű, disszociatív állapot lehet
jellemzô. Az epizód akár naponta
többször is felléphet, többezer kalória
elfogyasztásával járhat, rövid
ideig tart. A hányás során a gyomorsav
a fogak belsô felszínén
zománceróziót okoz, ezért a rejtett zavar
felismerésében a fogorvosok szerepe
jelentôs9. A hányások vagy a vízhajtózás
miatti kálium- és egyéb ionvesztés
életveszélyes szívritmuszavarok
vagy görcsös rosszullétek forrása lehet.
A testi szövôdmények között még a
ritka, de életveszélyes
gyomor-ruptura emelendô ki. Fatális
szövôdményt okozhat a hányás során
jelentkezô aspiráció
is10.
A BN-nak az utóbbi évtizedben egyre gyakrabban jelenik meg
egy altípusa, a multiimpulzív, vagy multiszimptomatikus BN.
Ebben egyéb impulzuskontroll-zavarok is észlelhetôk: alkohol-,
drogfogyasztás, öngyilkossági kísérletek,
önsebzések, kleptománia,
promiszkuitás. Ez a forma borderline
személyiségzavarral jár _ minél több ilyen
impulzuskontroll-zavarra utaló tünet
áll fenn, annál rosszabb a prognózis.
Meg kell említeni még egy új
keletű zavart is, a férfiakra jellemzô
inverz anorexiát, vagy újabb
nevén
izomdiszmorfiát11. Erre az AN-ban
észlelhetô tünetek fordítottja
jellemzô: testépítô férfiakban jelentkezik,
akik igen izmos testük ellenére
soványnak tartják magukat (fordított
testképzavar), szteroidokat használnak,
szégyellik vélt soványságukat. A
kényszeres testedzés kitölti életüket,
a szteroid-abúzus komoly
szövôdményekhez vezethet. Ezt a zavart
mindössze 1993-ban írták le, ma még
rejtett zavar, várhatóan egyre
inkább elôtérbe kerül.
Az evészavar-spektrum
Az evészavarok ma leginkább használatos diagnosztikai
kritériumait a DSM-IV rendszere
alapján mutatjuk be (2. és
3.
táblázat) 12.
Az evészavarok kapcsolatainak megértését segíti elô a
kontinuumhipotézis, mely a
pszichiátriában egyre terjedô
spektrumszemlélet alapján áll. Az
evészavar-kontinuum több szempontból értelmezhetô.
A statikus kontinuum azt jelenti, hogy az egyes körülírt
betegségkategóriák érintkeznek egymással, részben
fedhetik egymást. A dinamikus kontinuum az idôbeli változásokra
utal, mivel az egyes formák idôvel
átmehetnek egymásba. Gyakori, hogy a kisgyermekkori obezitás után a
pubertásban AN jelentkezik, majd BN alakul ki. A súlyosság szerint is
van kontinuum: ez a szubklinikai és klinikai súlyosságú formák
átmenetét jelenti. A komorbiditási
kontinuum pedig a más pszichiátriai
kórképek felé mutatott fokozatos
átmeneteket takarja (lásd a betegségmodelleknél).
Az evészavarok
kezelése
Az AN kezelésében súlyos
lefogyás esetében a testsúly helyreállítása
a terápia kezdeti célja. A kórházi
felvétel eldöntésekor a súlyvesztés
mértékét, a család kooperációját, a
betegség tartamát és a beteg
motiváltságát kell figyelembe vennünk.
A testsúly helyreállításában
extrém fogyás esetén szerepe lehet
a parenterális vagy szondával
történô táplálásnak, melynek a lehetô
legrövidebb ideig kell tartania. A
gyógyszeres kezelésnek specifikus,
testsúlynövelô hatása általában nincs, de
a gyakori komorbid állapotok a megfelelô pszichofarmakonok adását
indokolják. Ezek között az
antidepresszívumok emelhetôk ki a
gyakran észlelhetô depresszió miatt. A
régebben gyakran alkalmazott antipszichotikumokra csak pszichotikus
tünetek esetén van szükség. Krónikus
AN-ban az ösztrogénpótlás is ajánlható
az osteoporosis kockázatának
csökkentésére. Étvágyfokozó gyógyszerek
(például inzulin) hatástalanok, csak a
beteg ellenállását fokozzák.
A pszichoterápiát tekintve:
különbözô módszereket alkalmaznak
eredményesen az AN kezelésében. A
családterápia 18 éves kor alatti
betegek számára hatékonyabb, mint az
egyéni pszichoterápia, mely idôsebb,
krónikus betegek számára
elônyösebb. A családterápia a tünetek
kialakulásában szereplô családi
diszfunkciók korrekciójában, a
szeparáció-individuáció elôsegítésében nyújt
segítséget. Az egyéni
pszichoterápiában a legnagyobb szerepe a
pszichodinamikusan orientált terápiáknak
és a tüneti viselkedés korrekcióját
célzó viselkedés- és kognitív
terápiáknak van. Emellett az érzelmi
kifejezést és a testképzavar oldását
elôsegítô nonverbális terápiák,
testorientált terápiák (például a
mozgásterápia) a hatékony megküzdô
viselkedés elsajátítását szolgáló
csoportterápiás eljárások értéke említendô.
A BN kezelésében az enyhébb
esetekben a táplálkozási szokásokat
célzó pszichoedukáció, vagy az
önsegítô kalauzok és csoportok is
eredményt hozhatnak13. Az
alkalmazott farmako- és pszichoterápiás
módszerek hasonlóak az AN-ban
leírtakhoz. A kórházi felvétel szükségességét
a tünetek súlyossága és a családi
diszharmónia mértéke határozza
meg. Szomatikus veszélyeztetés,
öngyilkossági veszély, az
impulzuskontroll társuló súlyosabb zavarai
(alkohol- vagy drogabúzus), teljesen
kontrollvesztett táplálékfelvétel, vagy
ambuláns kezelésre nem javuló
makacs tünetek indokolják általában a
felvételt. A kezelôkkel való
együttműködést leginkább az
impulzus-kontroll zavarai nehezítik. BN-ban
meglehetôsen nagy (10% körüli) a
terápiából való lemorzsolódás.
A szomatikus terápiában a testi
szövôdmények (alultápláltság,
káliumvesztés) korrekciója az elsô
lépések közé tartozik. A
farmakoterápiában az antidepresszívumoknak
igazoltan jó hatásuk van függetlenül a
depresszió egyidejű jelenlététôl.
Egyéb pszichofarmakonokra csak tüneti
kezelés céljából van szükség.
Leginkább a szelektív
szerotonin-reuptake-inhibitorok (SSRI) ajánlottak, gyakran
a depresszióban megszokottnál nagyobb adagban. Ezek
közül fluoxetinnel végezték a
legmegbízhatóbb tanulmányt. A klasszikus
triciklusos szerek és MAO-bénítók
(RIMA-szerek) is alkalmazhatók. Az antidepresszív kezelés kétségtelen
jó hatásával kapcsolatban meg kell
említeni, hogy tüneti absztinencia
ritkán következik be, másrészt a
gyógyszerek kihagyása visszaesést
provokálhat. Mindez pszichoterápia
egyidejű alkalmazásának szükségességére
hívja fel a figyelmet. Több vizsgálat
szerint a farmako- és
pszichoterápiák kombinációja elônyösebb, mint az
egy módszerrel történô kezelés.
A pszichoterápiát tekintve a BN kezelésében többféle terápiás
megközelítésnek van értéke. A
viselkedés- és kognitív terápiák igen
hasznosak lehetnek a jelentôsen
megváltozott táplálkozási szokások
korrekciójában. Közöttük különösen fontos
az expozíció és válaszmegelôzés
módszere: a beteg túlevését nem
akadályozzák meg, de a
következményes hányást igen. A személyes
kapcsolatok átértékelését fókuszba állító
interperszonális terápia
hatékonysága szintén jó. A pszichodinamikus
terápiák szerepe is nagy, különösen
a traumatikus élmények
feldolgozásában, melyek között a szexuális
abúzus gyakori, különösen
multiimpulzív BN-ban. A szexualitással
kapcsolatos egyéb problémák is
gyakoriak, például nemkívánatos
terhesség megszakítását követôen
kezdôdnek a tünetek. A családterápia itt is
hasznos, a fiatalabb, 18 éves kor alatti betegek esetében gyakorlatilag
megkerülhetetlen. A hipnózis szerepe a disszociatív altípusban nagy, ezek
a betegek kifejezetten fogékonyak is a hipnotikus
tudatállapot-módosulásra. A csoportterápiák különbözô
orientációval működnek, itt a
terápiás gazdaságosság is fontos tényezô.
A táplálkozási tanácsadás bevezetése
a terápiás programba javíthatja a
felépülés esélyeit.
Az evészavarok komplex volta az egyes terápiás módszerek
kombinálását is szükségessé teheti, ezért
a speciális evészavar-klinikákon
ma döntôen integratív szemlélettel
folyik a kezelés. Ebben a farmakoterápia mellett az egyéni
dinamikus terápiának, a családterápiának,
a kognitív-viselkedésterápiának,
a csoportterápiáknak van
leginkább szerepük.
Az evészavarok prognózisa
Az evészavarok lefolyása
általában krónikus, nem ritkán évekig,
évtizedekig is húzódhatnak. A
krónikus lefolyás az életminôséget
súlyosan rontja. Spontán javulás fôleg az
enyhe kórképekben fordul elô.
Az AN mortalitása magas, a
betegség kezdetét követô tíz éven
belül 8% körüli a legjobb
evészavar-klinikákon is: súlyos
kórformáról van szó. 20 éves követés után a
mortalitás a 20%-ot is eléri. Ennek oka
a súlyos alultápláltság,
interkurrens fertôzések, öngyilkosság,
szívmegállás. BN-ban a tünetek jelentôs
csökkenése a kezelt betegek
kétharmadában észlelhetô. A teljes
tünetmentesség azonban ritka, jóval
gyakoribb, hogy egyes tünetek évekig
fennállnak. Az enyhébb tünetekkel
járó, ambulánsan is kezelhetô
formák prognózisa jobb.
Az alapellátás sokat tehet a
rejtett zavarok felismerése ügyében. Ha
fiatal lány kóros soványsággal,
amenorrhoeával, vagy erôsen romló
fogzománccal jelentkezik, fel kell
merülnie az evészavarok gyanújának.
Fontos hangsúlyozni, hogy ezek
terápiájában a pszichoterápiák
lényegesebbek, mint a farmakoterápia, a
komplex betegségmegközelítés _
mint általában a pszichoszomatikus
zavarokban _ itt is a szemlélet alapját
jelenti. Ki kell emelnünk még a
jól működô háziorvos-pszichiáter
liaison kívánalmát, hogy a
súlyosabb betegek könnyen el tudjanak
kerülni a megfelelô szakellátáshoz.
Irodalomjegyzék:
1. Túry F., Szabó P.: A táplálkozási
magatartás zavarai: az anorexia nervosa és a
bulimia nervosa. Medicina, Budapest, 2000.
2. Túry F.: A táplálkozási magatartás
zavarai (evészavarok). In: A pszichiátria
magyar kézikönyve (szerk.: Füredi J.). 2.,
átdolgozott kiadás. Medicina, Budapest, 2001,
439-446. old.
3. APA: Gyakorlati útmutató evési
zavarok kezeléséhez. VIKOTE füzetek, Budapest, 1997.
4. Túry F., Rathner, G., Szabó P., Forgács A.:
A táplálkozási magatartás zavarainak
hazai epidemiológiai adatai: újabb
eredmények. Orvosi Hetilap 135:787-791, 1994.
5. Rathner, G., Túry F., Szabó P.:
Evészavarok a rendszerváltás utáni, az ún. keleti blokk
országaiban. Orvosi Hetilap 142:1331-1333, 2001.
6. Szumska I., Túry F., Hajnal Á., Csoboth
Cs., Purebl Gy., Réthelyi J.:
Evészavarok prevalenciája fiatal nôk hazai
reprezentatív mintájában.
Psychiatria Hungarica 16:374-383, 2001.
7. Túry F., Szabó P.: Bulimia: az
addikciók speciális
formája? In: Addikciók.
Szerk.: Németh A., Gerevich J. Medicina,
Budapest, 2000, 185-206. old.
8. Riskó Á. (szerk.): Étkezési
zavarok. Magyar Pszichiátriai Társaság, Budapest, 1993.
9. Szabó P., Túry F., Madléna M.:
A bulimia nervosa sztomatológiai
vonatkozásai. Fogorvosi Szemle 84:301-305, 1991.
10. Szabó P., Túry F.: A
pszichoszomatikus táplálkozászavarok
szövôdményei. Orvosi Hetilap 135:1067-1072, 1994.
11. Túry F., Kovács Sz., Gyenis M.:
Az izomdiszmorfia (inverz anorexia) hazai gyakorisága testépítôk között.
Szenvedélybetegségek 9:326-330, 2001.
12. American Psychiatric Association: Diagnostic and Statistical Manual of
Mental Disorders,
Fourth Edition. APA, Washington, D.C., 1994.
13. Cooper, P.J.: Farkaséhség
(bulimia). Springer, Budapest, 1994.
1. táblázat
Az evészavarok többdimenziós patogenetikai modellje
(Garner után)
| Prediszponáló tényezok |
Precipitáló tényzok |
|
Fenntartó tényzok |
| Egyéni |
? |
Elégedetlenség a
testsúllyal és az alakkal |
? |
diétázás az
önértékelés és önkontroll növelésére |
|
Éhezési tünetek
és változások az interakciókban |
| Családi |
? |
? |
? |
| Kulturális |
? |
? |
|
|
2. táblázat
Az anorexia nervosa kritériumai
a DSM-IV (1994) szerint
-
A. A korhoz és testmagassághoz viszonyított minimális testsúly
tartásának visszautasítása, például súlyvesztés, mely a testsúlynak az
elvártnál legalább 15%-kal alacsonyabb szinten való
fenntartásához vezet; vagy az elvárt súlynövekedés elmaradása a testi fejlôdés
idôszaka alatt, ez az elvártnál legalább 15%-kal alacsonyabb
testsúlyhoz vezet.
-
B. Intenzív félelem a súlygyarapodástól vagy az elhízástól még
soványság esetén is.
-
C. A saját testsúly vagy alak észlelésének zavara, a testsúly vagy
alak túlzott befolyása az önértékelésre, vagy a jelenlegi alacsony
testsúly veszélyességének tagadása.
-
D. Nôknél legalább három egymást követô menstruációs ciklus
hiánya, ha az egyébként elvárható lenne (primer vagy
szekunder amenorrhoea). (Egy nô amenorrhoeásnak tekinthetô akkor is, ha
menzesze csak hormon, például ösztrogén adása után van.)
Jelölendô a típus:
: az AN epizódja alatt a személynek nincsenek
ismétlôdô falásrohamai és purgáló viselkedésformái (önhánytatás,
hashajtók, diuretikumok használata, beöntés).
Purgáló (bulimiás)
típus: az AN epizódja alatt a személynek
ismétlôdô falásrohamai vannak és purgálja magát.
3. táblázat
A bulimia nervosa kritériumai a DSM-IV (1994) szerint
A. Visszatérô falási epizódok. A falási epizódra mindkét alábbi
pont jellemzô:
-
(1) Adott (például kétórányi) idôtartam alatt olyan mennyiségű
étel elfogyasztása, amely biztosan nagyobb, mint amennyit a
legtöbb ember megenne hasonló idôtartam alatt és hasonló körülmények
között.
-
(2) Az epizód alatt jellemzô az étkezés feletti kontrollvesztés (pl.
olyan érzés, hogy nem tudja abbahagyni az evést, vagy nem tudja
kontrollálni, hogy mit és mennyit eszik).
-
B. A súlygyarapodás megakadályozása érdekében ismétlôdôen
alkalmazott kompenzáló viselkedésformák, mint önhánytatás,
hashajtók és vizelethajtók használata, beöntés, vagy más módszerekkel
való visszaélés, koplalás, vagy túlzott testgyakorlás.
-
C. Mind a falás, mind a kompenzáló viselkedésformák hetente
legalább kétszer és legalább három hónapon át jelentkeznek.
-
D. Az önértékelést túlzottan befolyásolja a test alakja és súlya.
-
E. A zavar nem kizárólag az anorexia nervosa epizódja alatt
jelentkezik.
Jelölendô a típus:
a bulimia nervosa aktuális epizódja alatt a beteg
rendszeresen foglalkozik önhánytatással, hashajtók és vizelethajtók
használatával vagy beöntéssel.
Nem purgáló típus: a bulimia nervosa aktuális epizódja alatt a
beteg nem foglalkozik purgáló viselkedésformákkal (önhánytatással,
hashajtók és vizelethajtók használatával, beöntéssel), hanem a
kompenzáló viselkedés egyéb formáit (például koplalás vagy túlzott mértékű
testgyakorlás)
Dr. Túry Ferenc
Semmelweis Egyetem
Magatartástudományi Intézet
1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.
|
