Elôzô |
|
Dr. Gábor S. Pál |
|
A világon mindenütt a nôk 5%-a, a férfiak 2%-a pánikbeteg, de a súlyos depressziósok 25%-át szintén érinti ez a betegség. A kórkép lényege a szorongásos roham, amelynek során a beteg nem kap levegôt, mellkasi fájdalmat érez, torkában érzi a szívét, pulzusa felgyorsul, halálfélelemmel küzd, gyakran fél a megôrüléstôl, reszket, remeg, verejtékezik, miközben többnyire szívinfarktustól retteg. A szorongásos roham gyakran következik be éjszaka (ami miatt a beteg elaludni nem mer), de bekövetkezhet bármelyik napszakban, akár egymást követôen több alkalommal is. A beteg állandó rettegésben él, félve a következô rohamtól, melynek következtében nem meri egyedül elhagyni otthonát, nem képes járműre szállni, sorban állni, liftbe belépni, hídon átmenni, stb. A betegek fele depressziós lesz, nem hiszi el, hogy valaha meggyógyulhat, rosszul alszik, nem képes kipihenni magát, rossz gondolatok gyötrik, jóllehet, fél a haláltól, mégis kísérti az öngyilkosság gondolata. A beteg szakszerű kezelés nélkül évekig, évtizedekig kínlódhat, miközben emberhez méltatlan, nyomorúságos életet él. A betegek jelentôs részét leszázalékolják, sokan lesznek alkoholisták, gyógyszerfüggôk, kísérelnek meg öngyilkosságot. A többszázezer magyar pánikbeteg jobban ismeri betegségét, mint az orvostársadalom többsége, pedig a felismerése nem igényel különös képzettséget. A fô gond abból származik, hogy az egyetemi oktatásból egyenesen kimaradt a pánikbetegség problémaköre, tekintettel arra, hogy megértéséhez az utolsó húsz év agykutatása, a biokémia, a gyógyszerkutatás eredményeinek ismerete szükséges. A beteg néhány hét alatt panaszmentessé tehetô, azaz megszűnik a szorongásos roham, a rohamoktól való félelem, a közlekedési képtelenség és a betegséghez gyakran társuló depresszió. Ugyanez vonatkozik a betegség speciális formáira, az ideggyógyászati formára: ebben az esetben a fejfájás, illetve szédülés jellemzi a rohamot, ám a jól kivizsgált beteg a negatív eredmények ellenére „agytörzsi keringészavar" vagy „agyérszűkület" diagnózist kap, gyógyszeresen pedig értágítókat, nyugtatókat, természetesen minden eredmény nélkül. Hasonló az eset a pánikbetegség hasi formájával, ahol bizonytalan rohamokban jelentkezô hasi fájdalom mellett lép fel a halálfélelem vagy akár a megôrüléstôl való félelem, verejtékezés, remegés, önmaga „kívülrôl való" szemlélése stb. mellett. A betegek a negatív leletek ellenére néha nehezen kerülik el a műtétet, vagy a hasi szervek krónikus gyulladásaként értékelik bajukat és ennek megfelelôen kezelik ôket. Természetesen szintén minden eredmény nélkül, krónikus epehólyag-gyulladás vagy krónikus gyomorhurut diagnózissal. A több évtizedig szenvedô betegek fele a betegségnek mindhárom fajtáját átéli rengeteg szenvedéssel, sokszoros kivizsgálással, illetve vizsgálatokkal, tengernyi negatív lelettel. Külön gondot jelent a betegek számára, hogy betegségük ismeretének hiányában az orvosok sokszor tekintik ôket szimulánsnak, táppénzcsalónak, vagy pedig azt állítják, hogy betegségüket csak beképzelik, vagy hogy erôs akarattal betegségük „legyôzhetô". A betegségnek kiszolgáltatott beteg a pokol bugyrait járja, miközben megalázzák, semmibe veszik, segítség helyett emberhez méltatlan elbánásban részesülnek. Ma már tudjuk, hogy a betegség agyi anyagcserezavar, elsôsorban a szerotonin nevű agyi „üzenetközvetítô" anyag hiányával függ össze a molekuláris receptorok túlérzékenysége mellett. A szerotonin a hangulati, érzelmi élet meghatározója, hiányában képtelenek vagyunk alkalmazkodni. A pánikbetegség a rohamokban megnyilvánuló tünetek, a közlekedési képtelenség mellett számos egyéb panaszt is okoz, így pl. negatív gondolatokkal kell a betegnek megküzdenie, gyakori a belgyógyászati szerekkel, nyugtatókkal nem befolyásolható vastagbélhurut, a különbözô nyaki, ágyéktájéki csigolyafájdalom. A betegek 25%-a magas vérnyomásban szenved, vérnyomása alig beállítható és egynegyede kap az idôk folyamán szívinfarktust. Ma már a pánikbetegség gyógyítható, létezését ép elméjű és ép érzékű ember nem vonja kétségbe. A betegség felismerésében és gyógyításában az orvostudomány felhasználja többek közt nyolc Nobel-díjas természettudós munkásságát, akik támogatják ezt a munkát, amely az öngyilkos magatartásban a depresszió és a pánikbetegség fontosságát hangsúlyozza. A pánikbetegség kutatói német és angolszász nyelvterületen 23 névvel illették 1832-tôl a betegséget (táblázat). A pioníroknak járó tisztelet illeti meg ôket, de a diagnózisukat már nem, mert a pánikbetegség ismeretében ezek már elfogadhatatlanok, kerülendôk. (1. táblázat) Fenti diagnózisokat egy jól képzett orvos már nem használja (nem közvetítenek terápiás kötelezettségeket). A pánikroham tökéletes leírását adja Hope, a világ elsô kardiológiai könyvének szerzôje, 1832-ben. Kevés félelem van a világon _ írja _, amely több szorongást okoz az ember tudatában, mint ez. Az ember végzetét érzi organikusnak vélt szívpanaszában, amely pedig nem más, mint eltúlzott gondolat, rémlátomás. Valószínűleg ô is pánikbeteg lehetett, mint a szerzôk jó része (így maga Freud is). A leírás pedig a magatartás terápia alapját is képezi néhány utolsó szavával, amelyet az angol pszichiáter dolgozott ki a dél-afrikai születésű Wolpe vezetésével. A pánikbetetgség okai közt a nagy külsô pszichotraumák mellett az örökletességnek van meghatározó szerepe. A pánikbetegség mellett _felmenô ágon _ sok az öngyilkosság, depresszió, cukorbetegség, magas vérnyomás, alkoholizmus. Nagyon fontos az elsô két év zaklatottsága (szülôk alkoholizmusa, valamelyik szülô elvesztése), az óvodás, illetve a korai iskolaévekben jelentkezô félelem (iskola-fóbia hányingerrel, hasi fájdalommal, fejfájással). A pánikbetegség felfedezôje és elsô gyógyítója Donald F. Klein. 1980 óta ismert e betegség ezen a néven a világon. Gyógyításában meghatározó szerepe van az antidepresszánsoknak, a gyógyszeripar fejlôdésével az SSRI-nek (fluvomaxin, fluoxetin, citalopram, sertralin). A nagy potenciális benzodiazepinek a kezelés elsô idôszakában játszanak jelentôs szerepet (néhány napig fokozódhatnak a tünetek). (A késôbbiekben magatartásterápiával _ a „tanult" _ viselkedésmintákat kioltani.) A gyógyszeres kezelés során a megfelelôen kiválasztott gyógyszerek kis mennyiségével kell indulni, melyet fokozatosan kell emelni. A betegség néha hihetetlen gyorsan megszűnik, de a gyógyszer szedése hónapokig, évekig lehet indokolt. A gyógyításban nagy szerepe van a beteget támogató pszichoterápiának, az önmegvalósításban szerepet játszó orvosi segítségnek, az orvos pszichoterápiai ügyességének, személyiségének. A 90 éve az öngyilkosságban jó ideig világelsô Magyarország orvosai a pánikbetegség gyógyításával _ szavakba nem foglalható _ szenvedésektôl tudják megszabadítani az arra rászorulókat, az orvosképzés lés továbbképzés pedig fedezete lehet a magyar végzetnek vélt öngyilkosság felszámolásának. Gábor S. Pál: The neurological (cerebral)
and abdominal forms of panic disorder and their differential
diagnosis. Gábor S. Pál: A pánikbetegség cerebrális és abdominális formái, nem kardiológiai jellegű szomatikus vonatkozásai. Pszich. Kong. 1992, 799-106. Karton W.: Panic disorder: Epidemology, diagnosis and tratment. J.Clin. Psychiat. 1986, 47:21-27. Hirschfeld R.M.A.: Klein D.F.: Delineation of two drug-responsive anxyety syndromes. Psychopharmacologia, 1964, 5:397-408. A pánikbetegség korábbi elnevezései az angolszász és német nyelvterületen:
Dr. Gábor S. Pál |
|
E-mail levelezés erre a címre: HIPPOCRATES Copyright: © Hippocrates 2000. Created by Spinerette Information Systems 2000. |
