A szívinfarktus
ma a vezetô
halálokok közt szerepel
Magyarországon. A halálozás a legnagyobb az
infarktus elszenvedésének
pillanatában, majd ettôl távolodva az
idôvel négyzetes arányban csökken:
A családorvos jelentôsége hármas:
- 1. egyedül az ô kezében van a
helyes felismerés lehetôsége,
- 2. szinte mindig ô az elsô
ellátó orvos,
- 3. ô határozza meg a
megfelelô célintézetet.
A szívinfarktus klinikai
diagnózis. Ebbôl következôen negatív
EKG felvétel nem zárja ki. Ha a
klinikai kép angina-szerű fájdalomra utal,
a beteg kora, neme, esetleg egyéb predisponáló tényezôje, fôleg
krónikus betegsége arra utal, hogy a
fájdalom oka szívinfarktus is lehet,
feltétlenül annak kell tartanunk
addig, míg ennek az ellenkezôjét ki nem
zárjuk.
Tudnunk kell, hogy az összes infarktus 30 % néma esemény
(silent ischemia), vagyis a betegnek egyáltalán nincsenek vagy csak
nagyon enyhe panaszai vannak, melyek nem utalnak infarctusra.
A predisponáló
betegségek közül a leggyakoribb a hipertónia. Mint
az közismert, a magas koleszterin-szint, vagy hypertrigliceridaemia, a
diabetes mellitus, a dohányzás
gyakori rizikófaktor. Nem annyira
közismert, de legalább annyira veszélyes a
magas húgysav-szint, a hypothyreosis.
Nagyon fontos azt világosan érteni, hogy a szívinfarktus korai
halálozását gyakorlatilag mindig
kamrafibrilláció váltja ki. A
kamrafibrilláció hajlam lényegében független
attól, hogy mekkora az infarktus és
hogy hol helyezkedik el. A kései
gyógyulás nagy mértékben függ az
infarktus kiterjedésétôl, a korai halálozás
egyáltalán nem. A kamrafibrilláció
nem ritkán egészen kis infarktusból,
esetleg instabil anginából alakul ki.
Diagnosztika
Jellegzetes panaszokra és a klinikai képre kell építeni. Általában
vezetô tünet a hirtelen jelentkezô
középtájon érzett erôs mellkasi
fájdalom, mely gyakran az
állkapocsba, bal vállba, bal karba, esetleg
az epigastriumba sugárzik, vegetatív tünetek kísérik: verejtékezés,
hányás, hányinger. A vérnyomás
átmenetileg mérsékelten emelkedik 2-3 órán
át, majd csökken. Alacsony
vérnyomás shock klinikai jele, különösen
veszélyes, ha tachykardiával és
extrasystolékkal jár. Ez a típusos kép,
azonban a gyakorlatban nem ritkák az atipusos esetek: elôfordul, hogy a
fájdalom nem típusos helyen jelentkezik, csak a bal vállban, esetleg
mindkét vállban, a bal karban. Néha a
kisugárzás nem jellegzetes,
például mindkét karba sugárzó mellkasi
fájdalom. Ritka példaként elôfordult
a közelmúltban olyan állkapocsba
sugárzó fájdalom, amely fogászati
konzílium igénybevételét tette
szükségessé.
Differenciáldiagnosztika
A leggyakoribb differenciáldiagnosztikai problémát jelentô esetek:
gastro-oesophagealis reflux, periarthritis humeroscapuláris,
arthralgia cubiti, arthralgia radiocarpea, intercostalis neuralgia, Tietze
syndroma, pleurális jellegű
fájdalom, ptx, tüdôembólia, pleurodynia
(Bornholm betegség), pleuritis (sicca
és exsudativa), mellkasi sérülés.
Az anginás mellkasi fájdalom
mögött nem biztos, hogy infarctus
áll. Lehet angina pectoris,
szívinfarktus, stunned vagy hibernált
myocardium, aorta dissectio.
Figyelem: egy ischemiás
jellegű akut mellkasi fájdalomról
kezdetben nem lehet megmondani, hogy infarktus, stunned myocardium,
hibernált myocardium vagy instabil angina lesz, ez csak a folyamat zajlása
során derül ki.
Angina pectoris
A név lényegében két
betegséget takar:
- a stabil angina pectoris betegséget, mely kezelt, kivizsgált
koszorúér-szűkület eredménye és
lényegében jóindulatú betegség.
Leggyakoribb formája az effort-angina.
- Az instabil angina pectorist, mely életveszélyes állapot,
azonnali teendôket és feltétlen kórházi
orbservációt jelentô esemény.
Mikor instabil az angina pectoris ?
Az elsô angina pectoris
- _ az eddigitôl eltérô
körülmények között jelentkezik,
- _ nyugalmi angina pectoris
- _ a fájdalom jellege,
kisugárzása stb. megváltozik
- _ szívműtét, PTCA után
jelentkezik.
EKG
Az infarctus igazolására jó,
kizárására azonban nem alkalmas
vizsgálati eljárás.
Legkorábbi stádiumban magas,
csúcsos, az eredeti irányhoz képest
megfordult T hullámok jelentkeznek. Ez igen ritkán, nagyon korai
fázisban látható. Mellsô fali infarctus esetén
a V1-V4 elvezetésekben, hátsó-alsó
fali infarctusban a II-III. és AVF elvezetésekben. Sajnos kevés beteg
kerül olyan korai stádiumban orvoshoz, hogy ez a kép regisztrálható lenne.
Második periódus: magasan
elevált ST szakasz, az R hullám leszálló
szárából indul az ST szakasz, "dóm"
jelenség mellsô fali infarctus I és
V2-V3-V4 elvezetésekben hátsó
fali infarctus II-III-AVF. Az elsô 24-48 órában áll fenn.
Harmadik stádium: mély,
negatív irányú coronaria _ T hullám, az
ST eleváció megszűnik, mély, negatív
Q hullám jelentkezik, mely
legtöbbször évekig megmarad.
Régi EKG nagyon jó segítség,
ezért saját szívbetegeinket próbáljuk
meg arra nevelni, hogy hordjanak magukkal egy régi EKG felvételt.
Ezzel összehasonlítva a frisset, igen
értékes információkat nyerhetünk.
Elôbb-utóbb el kell érnünk
oda, hogy a szívbetegeket elbocsátó
osztályok a zárójelentés mellé
csatoljanak EKG felvételt. Ez jelenleg
több osztályon rendszeres gyakorlat,
de sajnos még nem mindenütt.
Terápia
A primer ellátás kulcsa a megfelelô fájdalomcsillapítás és az
esetleg jelentkezô ritmuszavar elleni
gyógyszeres beavatkozás, valamint a
további kezelés jó esélyének
megteremtése. Fontos azt is szem elôtt
tartanunk, hogy a streptolízis
országos elterjedése révén ma már
gyakorlatilag az összes infarktust ellátó
kórházi egységben lehetôség van az
oki kezelésre, a keletkezett trombus feloldására. Ennek azonban néhány
feltétele van, amiket be kell tartani. Ezért (is) csak iv. formában van
helye és értelme minden
gyógyszeres ellátásnak.
Fájdalomcsillapítás
A legfontosabb terápiás
tevékenység. Az alkalmazható
gyógyszerek: (1. táblázat)
Fentiek közül a Dolargan a leggyakrabban használt gyógyszer.
A hatás kialakulásához iv. adva is
4-5 perc szükséges, soha nem
szükséges az egész ampulla beadása.
Ringer infúzió
30-50/perc cseppszámmal folyatott Ringer infúzió. Így nyitott
fix vénát hozunk létre
gyógyszerbevitelre és volumen pótlásra.
Nitrát készítmény
500 ml Ringer infúzióba 1 ampulla _ 5 ml Nitrolingual vagy
Nitro-Pohl. Ha erre nincs lehetôségünk,
folyamatosan Nitrolingual sprayt kell alkalmazni 10-15 percenként 2
puff adagolással.
Trombocyta aggregáció gátló szer
200-500 mg acetyszalicilsav Aspirin protect 1 tabletta, vagy
Astrix caps _ 2 szem vagy Colfarit 1 tabl per os. Adásával egyrészt a
meglévô trombus további növekedését
akadályozzuk meg, másrészt a
késôbbi streptolizisre teremtünk kedvezô
lehetôséget.
Aritmia kezelés
A halált szinte mindig
életveszélyes ritmuszavarok
jelentkezése okozza. Nem ártalmatlan szer,
csak meglévô ritmuszavart kell kezelni.
Lidocain kamrai ES -ek szuverén gyógyszere. Adagja iv. 1-2 mg /
testsúly kg. Ezt kamrai ES jelenléte
esetén Lidocain tartalmú infúzióval
folytatjuk, percenként 1-2 mg adagban. 500 ml Ringer oldatba tegyünk
500 mg Lidocaint és 20-40 csepp/min adagban infundáljuk.
Egyéb gyógyszerek: keringési
elégtelenség (pulmonális pangás)
esetén Furon vagy Furosemid 40-80 mg adagban iv. (2-4 ampulla).
Oxigén: csökkent oxigén
szállítás mellett így tudjuk növelni az
oxigén kínálatot. Percenként 3-4 literes
adagban orrszondán át adjuk.
Egyéb teendôk
A beteget intenzív osztályra vagy kardiológiai ôrzôbe szállíttatjuk
mentôautóval. Soha ne indítsunk el
beteget ellátás nélkül.
Köszönet:
A budapesti Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karának
Családorvosi Tanszékén évek óta készítünk
fel rezidenseket a családorvos
sürgôsségi teendôire. Ez a cikksorozat
lényegében az ott elhangzott elôadások alapján
készült, általában azon szerzôk
segítségével, akik ott is elôadják.
Köszönetemet fejezem ki elsôsorban dr.
Arnold Csaba professzor úrnak
támogatásáért, szerzô munkatársaimnak: dr.
Szabó János, dr. Dienes Zsolt és dr.
Komáromi Tamás kollégáknak, továbbá a
Lilly Gyógyszergyárnak, akik felkarolva
az egyetemi ötletet, lehetôséget
teremtettek arra, hogy az ismertetett
elôadásokat az országban eddig 8
helyszínen elôadhattuk családorvosok számára
a CME program részeként. Ha ezzel
akár néhány beteg szerencsés
gyógyulásához hozzájárulhattunk, már nagyon
megérte.
Köszönöm.
1. táblázat
| Név |
adag mg |
adag ml |
alk |
Mikor? |
| Algopyrin
|
1-2 g
|
2-4 ml
|
iv.
|
kis_közepes fájdalomban
|
| Contramal
|
50-100 mg
|
1-2 ml
|
iv.
|
közepes, nagyobb fájdalom
|
| Dolargan
|
25-50 mg
|
0.5-1 ml
|
iv.
|
erôs fájdalomban
|
|