Elôszó: a Parkinson-kór témakörhöz

Prof. Dr. Magyar Kálmán
Semmelweis Egyetem, Budapest

A HIPPOCRATES című folyóirat az ezredforduló utolsó számában a Parkinson-kór patho­mecha­niz­mu­sáról, differenciál diagnosztikájáról és korszerű terápiájáról jelentet meg közleménysorozatot. A Vécsei professzor által vezetett Szegedi Neurológiai Klinika és a vele kollaboráló más szegedi intézetek munkatársai tollából készült közlemények a legkorszerűbb szinten foglalkoznak a témával. Ennek aktualitását az adja, hogy az átlagéletkor meghosszabbodásával növekszik a neuro­de­ge­nera­tív betegségek – köztük a Parkinson-­kór – gyakorisága. A neuro­degeneratív betegségek közül a farmakológia a legnagyobb eredményt a Parkinson-kór gyógyítása terén érte el a levodopa bevezetésével, ami máig a terápia „arany standardja”. Sajnos néhány év után hatása csökken vagy megszűnik; csak tüneti javulást biztosít, miközben nem lassítja a betegség progresszióját. Emiatt a kutatás ma a betegség megelôzésére, valamint progressziójának lassítására összpontosít. A levodopa kezelést illetôen az az általános felfogás, hogy olyan késôn kell adni, amilyen késôn csak lehet és olyan kis dózisban, amilyenben csak lehetséges. A pathomechanizmus, így az excitotoxicitás komponenseinek pontosabb megismerése néhány terápiás stratégiát kínál a betegség progressziójának lassítása terén is. 

A Parkinson-kór gyógyításában teret kapnak a dopamin spóroló gyógyszerek (MAO-B bénítás, COMT gátlás), az NMDA receptor antagonisták (amantadin), a dopa­min receptor agonisták (bromo­criptin). A tremor csillapítására a cholinolitikumok (benztropin) alkalmazása jöhet szóba. A kutatás biztosan még számos terápiás lehetôséget tár majd fel a jövôben. A ma használt gyógyszerek alkalmazási sorrendje is fontos, aminek hazai vonatkozása is van. Ez szintén indokolja a közleménysorozat a lap ünnepi számában történô megjelentetését. Nevezetesen, a betegség progressziójának gátlása céljából a kezelést általában (-)-deprenyllel (selegiline) kezdik. A vegyületet 1962-ben Ecsery Zoltán, a Chinoin vegyésze szintetizálta, míg farmakológiai, biokémiai kimunkálását Knoll József és munkacsoportja végezte. Knoll József akadémikus ebben az évben ünnepelte 75. születésnapját és a szerzôk, valamint a bevezetô írója ôszinte elismeréssel gratulálnak az évfordulóhoz.

Az elsô MAO bénítók közül, melyeket antidepresszív vegyületként állítottak elô, csak a deprenyl élte túl a vegyületek által kiváltott toxicitás, a „sajtreakció” okozta kiábrándulást. A túlélés a szelektív MAO-B-bénító hatásnak tulajdonítható. Ezek a vegyületek ugyanis nem potencí­rozzák a táplálékokkal bejutó tiramin hatását, és nem okoznak „sajtreakciót”, ugyanakkor nem hatnak depresszióban. A MAO-B bénítást bizonyító elsô közlemény 1972-ben jelent meg (Knoll J, Magyar K., Adv. in Biochem. Psychopharmacol., 5: 393-408), ami gyakori idézettsége folytán „Science Citation Classic” lett. A (-)-deprenyl a Parkinson-kór gyógyításában nyert teret. MAO-B-bénító hatásán túl – aminek szerepe van a dopamin spóroló és szabadgyök-közömbösítô anti­oxidáns hatásban – neuropro­tektív és neuro­regeneratív hatásokkal is rendelkezik. A MAO-B enzim bénításához szükségestôl sokkal kisebb koncentrációkban (10^-9 – 10^-13 M) gátolja a neuronok programozott pusztulását, apoptózisát. Az utóbbi hatásmód indokolja a vegyület korai használatát a Parkinson-kór gyógyításában. 

A (-)-deprenyl felfedezése és gyógy­­szerré fejlesztése a hazai gyógyszerkutatás kiemelkedô eredménye. Hatásmódjának és terápiás jelentôségének tisztázásában természetesen számos külföldi laboratórium és klinika vett még részt.