Hivatkozás: www.medlist.com/HIPPOCRATES/II/3/191.htm

Vissza a tartalomjegyzékre

Privát praxis rovatunkat

a Byk Gulden támogatja

A FAKOOSZ IX. Kongresszusa

Már 9 éve, hogy a Falusi Körzeti Orvosok Országos szövetsége évente megtartja Országos Kongresszusát. Kollégáink már jó elôre számítanak a rendezvényre, melynek programja egyre érdekesebb, akár a tudományos blokkokat, akár a szórakoztató programokat nézzük.

Az idén az esemény már a kongresszusi naptárban is szerepelt, színvonalával kivívta magának a szakmai megbecsülésnek ezt az apró jelét is.

Hagyományosan az utolsó áprilisi hétvége a FAKOOSZ Kongresszus idôpontja. Minden évben egyre többen jelentkeznek a kollégák közül, rendszerint családostól. Az idén fordult elô elôször, hogy csaknem kinôttük az ország legnagyobb kapacitású szállodáját, a siófoki Ezüstpart hotelt, hiszen több mint 550 személy jelentkezett be.

Egy-két éve a pénteki nap délutánján a háziorvosok tudományos munkáinak bemutatása a program. Az idén a szokásosnál is érdekesebb és tanulságosabb volt, hiszen a téma _ a sürgôsségi betegellátás _ mindannyiunk számára egész embert kívánó, és buktatókkal terhelt feladat. Hallhattunk háziorvos barátaink sikereirôl és kudarcairól, majd a téma ismert országos tekintélyű vezetôi, a mentôszolgálat fôorvosai mondták el véleményüket és ismertették az alapellátási orvosoktól elvárt sürgôsségi ellátást. Közben némileg álmodoztunk is, milyen jó lenne, ha minden alapellátási egységben lenne egy félautomata defibrillátor.

A FAKOOSZ Kongresszus központi rendezvénye a szombat délelôtti közgyűlés, ahol saját ügyeinkben döntünk. Az idén az elnökség fontos és nagy jelentôségű javaslatot terjesztett a közgyűlés elé. A FAKOOSZ (Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetsége) megváltoztatta a nevét. A betűszó meghagyása mellett: FAKOOSZ, Alapellátási Orvosok Országos Szövetsége lett a szervezet új neve. Ezzel megnyitottuk a kaput a bárhol az alapellátásban dolgozó kollégáink elôtt. Igaz, hogy az elôzô évi alapszabály módosítás már lehetôvé tette a városban, fôvárosban dolgozó kollégák csatlakozását, most azonban már a szervezet új neve is jelzi ezt az állapotot. A küldöttek elsöprô többségben szavaztak a változás mellett, mindannyian éreztük, hogy ennek nagy hatása lesz a szervezet jövôjére. Szép hagyomány, hogy a nyugdíjba vonuló FAKOOSZ tag kollégáinkat egy élet munkájának elismeréseként aranygyűrűvel búcsúztatjuk.

A legnagyobb várakozás a szakmapolitikai Fórumot övezi. Erre szombat délelôtt került sor, telt ház mellett. Dr. Éger István levezetô elnök erre a napra az egészségügy finanszírozásának a kérdéseit tette vezetô témává. A meghívott vendégek: az egészségügyi miniszter, a miniszterelnöki hivatal egészségügyekkel foglalkozó államtitkára, és a pénzügyminisztérium két illetékes államtitkára voltak. A FAKOOSZ elnöksége javaslatot tett a praxis értékének, értékelésének legalább irányelveiben történô meghatározásához. Ez a javaslat, úgy tűnik, elnyerte vendégeink tetszését. Nyitottak voltak arra az ötletre is, mely szerint egy aktív élet közepén, bármely okból történô állásváltás, költözés esetén az eladott praxisért kapott pénzbôl vásárolt új praxis értékének a különbözete lesz az adóalap _ hasonlóan a lakásvásárlás adózásához. Megtudhattuk azonban azt is, hogy eddigi finanszírozásunkban lényeges javulás nem lesz. A praxisokba való tôkebevonásra a kedvezményes kamatozású bankkölcsönök felvételével lesz lehetôség, legalábbis ezzel számol a kormányzat. A közönség soraiban azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ez a lehetôség a jelenlegi körülmények között csak egy illúzió. A fórum végül is vegyes érzelmeket keltett a hallgatóságban.

Alternatív programként a sörsátorban dart verseny zajlott. Szintén szombaton délután értékelték szôlôsgazda kollégáink borversenyre benevezett borait a felkért szakértôk.

A nap a hagyományos bállal végzôdött. Gyermekeink elsô bálozó lányai, ifjai közül megválasztottuk az ez évi bálkirálynôt és bálkirályt. A zenét a Memory Band szolgáltatta kiváló színvonalon. Ez évben a szokásosnál több és értékesebb tombola lebonyolításán változtatott a rendezôség. A tombolajegyek lezárt borítékban már elôre kaphatók voltak. A borítékok zöme a „sajnos nem nyert" szöveget tartalmazta, a tombolatárgyak számával egyezô „számos" boríték kivételével. Így sokan a báli vacsorán már tudták, hogy mit nyertek, vagy veszítettek. A bálban csak a fôdíjak kerültek átadásra. Éjfélkor Fenyô Miklós fergeteges bemutatója szórakoztatta a közönséget.

Vasárnap délelôttre maradt egy nagyon lényeges programcsoport a bankok ajánlatai, banki tudnivalók. Akinek volt türelme végig hallgatni, nagyon sok információhoz jutott. Elsôsorban ahhoz, hogy valóban hallatlan merészség kell ahhoz, hogy valamelyikünk a jelenlegi pénzügyi helyzetében bármilyen kedvezményes kamatú kölcsön felvételébe merjen belevágni.

Talán még fokozottabb várakozással nézünk a következô évi rendezvény elé, mert az már a 10. jubileumi kongresszusa lesz az Alapellátási Orvosok Országos Szövetségének, a talán legsikeresebb, leghatékonyabb orvosszervezetnek.

Dr. Hargitai Zoltán

Byk Gulden

1138 Budapest, Váci út 168/F

Tel.: 350-5103, 350-5104 Fax: 349-6152

 

Vissza a cikk elejére Vissza a tartalomjegyzékhez

E-mail levelezés erre a címre: HIPPOCRATES

Copyright: © Hippocrates 1999.
Minden jog fenntartva

Created by Spinerette Information Systems 1999.