A központi idegrendszer az emberi élet minden tevékenységét regulálja: a mozgást, az érzelmi életet, a gondolkodást, a kreativitást stb. Egészséges körülmények között a rendszer működése „jutalmazó” és „büntetô” rendszerek kiegyensúlyozott harmóniáját jelenti, ezek egyensúlya teszi lehetôvé a normális emberi funkciókat. A fájdalominger, amely mindenképpen veszélyt jelzô szignál, egyfajta „büntetô jelzés” az élôlények, így az ember számára is, elkerülô magatartásmódokat diktál. Így igyekszünk elkerülni a traumákat, az éles tárgyakat, a tüzet stb. Azok a helyzetek, amelyek pozitív „jutalmazó” helyzeteket teremtenek, keresô magatartással társulnak. Egy olyan helyzet, amelyben jól érezzük magunkat, pozitív emóciót ad, és az ilyen helyzeteket keressük. Egészen természetes, hogy a most említett különféle funkciókat a központi idegrendszer megfelelô „eszköztárral” bonyolítja le, megfelelô pályarendszerek illetôleg kémiai hírvivôrendszer segítségével. Így „jutalmazó” kémiai mediátor anyagokkal rendelkezünk. Jól ismert tény, hogy a katekolaminok, endorfinok stb. „jutalmazó” rendszer szolgálatában állnak, és ezeket külsô kémiai ágensekkel is befolyásolni lehet. Nehéz élethelyzetekben nem ritka, hogy öngyógyító mechanizmusként, az ember ezeket veszi igénybe szorongásoldóként, és az antidepresszáns hatást kihasználva alkoholt fogyaszt, vagy drogokhoz nyúl. Végsôsoron ez képezi a drogfogyasztás bázisát. Ha az illetô személyisége labilis, önkontrollja és fegyelmezettsége nem megfelelô, elôáll a drogfogyasztó. Fontos körülmény az a tény, hogy az addiktológiából jól ismert a tolerancia fogalma - a hozzászokás miatt egyre nagyobb és nagyobb dózis adja ugyanazt az élményt. Mindehhez persze szükséges magának az anyagnak a beszerezhetôsége. A hazai drogszcéna egyik jellegzetessége, hogy a hazánkban kialakult változások eredményeképpen - nem utolsósorban a határok kinyílásának és a forint konvertibilitásának eredményeképpen - hazánk a korábbi tranzit országból egyre inkább célországgá változott. Ez magyarázza a drogfogyasztás jelentôs emelkedését, csak egy példa, a Fôvárosi Szent János Kórházban 1978 és 1988 közötti évtizedben egyetlenegy heroinista nôbeteget kezeltünk (egy 23 éves nôbeteget, aki külföldi barátaitól kapta a szert) a 90-es évek végén már évente 30-40 beteg fordult meg, s az elmúlt évben ezek száma megközelítette az 50-et. Így naponta szembesülnünk kell a drog problémával. 

Hazánkban ez idô szerint elsôsorban a marihuana, az amfetamin származékok, valamint egyre terjedô heroin addikció jellemzi a helyzetet. Az USA-ra máig is jellemzô kokain abúzus kevésbé jellemzô, és kisebb jelentôsége van a morfin származékoknak. Jellegzetesnek tekinthetô a drogok karrierje. Nagyon gyakran alkoholosan befolyásolt állapotban történik az elsô drogos „beetetés” az akaratgyenge állapotban erre jó lehetôség nyílik, a késôbbiekben már kevésbé jellemzô az alkohol szimultán fogyasztása. A lágy drogok azért jelentenek különös veszélyt, mert a késôbbiek során ezen drogbefolyásolt állapotban kerül sor a heroin, vagy egyéb kemény drog használatára. S ezzel kialakul az ördögi kör, a folyamat nagyon gyakran megfordíthatatlanná válik. 

Mindebbôl következik, hogy a legfontosabb tényezô a megelôzés. Tapasztalásaim szerint az ez idô szerinti preventív program legnagyobb hibája az esetiség, az alkalomszeűség. Rövid kampányokkal, fel-felbuzduló lelkesedéssel biztosan nem lehet megfelelô eredményt elérni. A preventív munkát át kell strukturálni - permanens, állandó drogprevenciót kell alkalmazni a társadalmi élet minden szintjén. Erre jó példák vannak világszerte, például Szingapúr - szemben a környezô országokkal - már majdnem drogtiszta, s ez az évek óta folyó szívós, megelôzô munkának az eredménye. Úgy fogalmazhatnánk, hogy állampolgári szinten kell a drogprevenciót foganatosítani, épüljön ez bele mindennapi életünk összes mozzanatába, s akkor - lásd az USA-ban folyó nagyon eredményes nikotin elleni prevenciót - biztosan eredményt fogunk elérni és egészségesebb lesz a magyar társadalom.