| HIPPOCRATES I. évf. 5. szám 309 . oldal. |
|
Vissza a tartalomjegyzékre |
Az öreg halász és a
magyar tenger
Lírának drámai, drámának lírai történet
|
Az öreg halász elment halászni. Éppen a Velencei-tóra, kedvenc törzshelyére, kedvenc horgásztársaival együtt, mint tette ezt már évtizedek óta gyakran. Az Úr ott, a horgászás végén magához szólította, hirtelen, minden elôzetes panasz nélkül, barátai körében meghalt. Mivel a horgászcimborák a területet jól ismerték, hamar telefonáltak a rendelôbe. Nosza, a sürgôsségi betegellátást kedvelô doktor és kedvenc asszisztensei azon nyomban a helyszínre siettek, és a zuhogó esôben konstatálták az Úr döntését. De ugye, milyen gyarló is az ember, alkudozni kezdtek az Úrral: - Nem lehetne ezt egy kicsit késôbbre halasztani, Uram? - kérdezték, és ezen közben a bácsit intubálták, lélegeztették, infúziót szereltek össze, a félautomata defibrillátor elektródáit ráhelyezték a bácsi szívére, majd megállapítva, hogy a bácsi szíve éppen fibrillál, meg is ütötték néhányszor, gyógyszereket adtak, meg minden. Eközben az esô egykedvűen zuhogott, egyáltalán nem respektálva, hogy ez a doktornak és asszisztenseinek munkáját nehezíti. Idôközben a környék kezdett benépesülni szirénázó autókkal. Elôször megjött a legközelebbi mentôautó, majd néhány perc múlva a rohamkocsi is. Mindenki tette a dolgát: a mentôk is, a doktor is csapatával, meg az esô is. Az Úr döntése azonban megmásíthatatlannak tűnt. A bácsi újraélesztését valamivel több mint egy órás küzdelem után abbahagyták, és csatát vesztve kullogtak el a helyszínrôl. A rendelôbe visszaérve az orvos néhány telefonnal kinyomozta a bácsi hozzátartozóit, és értesítette ôket, majd elgondolkodott: - Azt, hogy néha elveszítjük a csatát, megszoktuk; azt, hogy eközben hárman, a rendelô dolgozói úgy eláztunk, hogy nem volt rajtunk olyan ruhadarab, amibôl nem lehetett volna csavarni a vizet, nem jó, de elfogadjuk; az, hogy autómmal a felázott mólón negyedórás próbálkozással verekedtem magam vissza a parti útra, mindennapos küzdelem, miért is nincs kétéltűm? Az, hogy több mint egy órás munkánkat a társadalombiztosító 350.- forintra becsüli - és akkor még szerencsénk volt, mert a bácsi tárcájában megtaláltuk a TAJ számát -, az valami nagy bajt sejtet. Nagyon nincsenek a helyükön az értékek ebben a magyar egészségügyben, de ez még nem minden. Kiszámoltam, mit költöttünk el erre a sikertelen próbálkozásra:
Összesen: 9440 Ft Ezek csak a fogyóeszközök, mert az orvos és a nôvérek munkája, a négy vagy öt telefon a hozzátartozóknak, a ronggyá ázott ruhák, hát ezek fedezésére szolgál a háromszázötven forint. Lehet ugyan, hogy ezzel még baj lesz. Mert a bácsi elhalálozván nem tudta aláírni az ambuláns jelentést, így elképzelhetô, hogy a társadalombiztosítási pénzére gondosan ügyelô OEP erre az akcióra - aláírás hiányában - nem fizet. Náluk ugyanis rend van, és ilyenre volt már példa.
Olyan ez, mint az ominózus regényben az öreg halász harca a tenger minden hatalmával szemben. Elôre tudta, hogy nem nagy az esélye, mégis megpróbálta. Valahogy így érzem én is magam, sajnos annyi tapasztalatom már van, hogy sejtettem, kicsi az esélye a gyôzelemnek, de az orvos már csak ilyen, akkor is megpróbálja. Az én asszisztenseim olyanok, hogy ha a fônök megy valahova, vakon követik. Nem a háromszázötven forintért, hanem azért, hogy a bácsi irattárcájából mosolygó kis unoka még egyszer láthassa a nagypapát, azért, mert ehhez értünk, és szívesen csináljuk. De azt, hogy ez a csata nekünk közel tízezer forintunkba került, azt csak utána számoltam ki. Az, hogy a regénybeli öreg halász esete valóban megtörtént-e, csak sejtjük, az én történetem az öreg halászról igaz! Dr. Sirák András
|
|
E-mail levelezés erre a címre: HIPPOCRATES Copyright: © Hippocrates 1999. Created by Spinerette Information Systems 1999. |