Sz.I.-né (sz.: 1939) praxisomba 1993. május 19-én jelentkezett be. Elmondása szerint - zárójelentéseket nem mutatott - az 1950-es években appendoctomiája és meningoencephalitis tbc-je, 1967-ben sectio cesarea-ja volt. 1970-ben pyelonephritis chr.-t, 1980-ban asthma bronchialét, 1983-ban mindkét szemét érintô krónikus chorioretinitist és uveitist diagnosztizáltak nála. 25 éve napi egy csomag cigarettát szívott. Tüdôszűrés és nôgyógyászati vizsgálat évente. Trentalt, Cavintont, A és E vitamint szedett, idônként szemészeten „értágító infúziókat” kapott. Vizsgálatakor testsúlya, vérnyomása rendben, az említett műtéteknek megfelelô hegeket és csökkent látásélességet találtam. Laboratóriumi eredmények: normális értékeket mutató vérkép, vércukor, koleszterin, triglicerid, kreatinin, K, Na, Ca, és vizelet. EKG 12:s.r. szab. görbe. Peak flow: 430 L/min. Elmondása szerint idônként jelentkezô járási bizonytalanság miatt neurológiai konzíliumot kezdeményeztem: ez és a nyaki vasc. Doppler vizsgálat negatív eredménnyel járt.

Tekintettel arra, hogy más panasza nem volt (és látáscsökkenése miatt szemészeten gondozták), a dohányzásról pedig nem óhajtott lemondani, a következô hónapokban csak férjével kapcsolatban találkoztunk, aki operált szív-és érbeteg.

1994. április 7-én délelôtt rendelésemre férje telefonált, hogy feleségének elôzô nap este óta nagyon erôs fejfájása van, amit Algopyrin nem oldott. Lakásukra érkezvén Sz. I.-nét aluszékonynak, de ébreszthetônek találtam, segítséggel járóképes volt. Szemtünetet, „elkent” beszéden kívül egyéb góctünetet nem észleltem, tarkókötöttsége, hôemelkedése nem volt. Tudván, hogy a területi kórházban CT működik, haemorrhagia subarachinoidalis, ictus cer? gyanúja miatt mentôvel, sűrgôsséggel az ottani neurológiai osztályra küldtem.

A szükséges vizsgálatok elvégzése, progresszio (b.o. haemiparesis) után a szintén ugyanabban a kórházban működô idegsebészeti osztályra helyezték át.

Idézetek a neurol. zárójelentésbôl: „Felvételére erôs fejfájás, hányinger miatt került sor… Az urgensen elvégzett koponya CT vizsgálat art. cer. media aneurysma rupturát vetett fel, jobb oldalon intracerebralis haematomát írt le. Osztályunkon tartózkodása alatt a klinikai kép progrediált, a beteg comatosus állapotban van…kórházunk idegsebészeti osztályára helyeztük át további kezelés, op. céljából.”

Az idegsebészeti osztályon 1994. április 8.-tól május 25-ig kezelték. Az akut szak lezajlását és a klinikai javulást megvárva elvégzett újabb koponya CT, majd angiographia: „…jobb oldali, feltehetôen rupturált arteria cerebri média aneurysmát, valamint jobb oldali carotis interna „silent” aneurysmát igazolt. Műtéti megoldást terveztünk, de az elvégzett mellkas felv. során a jobb oldali mellkasfél fedettnek bizonyult, ezért mellkassebész bevonásával mellkas punctio, majd mellkasidrain bevezetése történt. Klinikailag légzési decompensatio jelei nem voltak észlelhetô (sic!), de a többszörös anaest. és mellkasseb. cons. értelmében is contraindicatio állt fenn.-, majd a th. ellenér az ezt követô controll mellkas rtg. során a jobb oldal felett is fluidum észlelhetô. Ismételt mellkasseb. III. belgyógy. cons. értelmébenm légzési elégtelenség, valamint a cardialis monitorozás szükségessége miatt is imtenzív o.-on történô elhelyezése, jobb oldali mellkasfél ismételt drainalasa javasolt. Mai napon a beteget kórházunk Központ Intenzív Osztályára helyezzük.”

Az ezutáni egy hónap zárójelentései „kórházunk I. Pulmonológiai osztályán” maradtak, de a tüdôosztály július 25-i zárójelentésébôl kitűnik, hogy közben nem otthon volt, hanem az ITO után a tüdôosztályon, majd megjárt egy Országos Intézetet, ahol újfent j.o. hydrothorax miatt tekintettek el a tervezett agyműtéttôl és visszahelyezték a fenti osztályra. Közben neurológiai tünetei eltűntek, bottal járóképessé vált. (Természetesen személyesen és telefonon a beteg sorsát végig figyelemmel kísértem, csak zárójelentéseinek egy része kálváriája során eltűnt.) Itt ismételt mellkasi csapolások során egy ízben tumorgyanús sejteket találtak, hasi UH vizsgálat során kismedencei terimét észleltek. „ Emb. pulm., Hydrothorax L.d. Tu. ovarii, Aneurysma art. cer. med. et car. int. l. d. „diagnózisokkal, elôzetes konzílium alapján a kórház nôgyógyászati osztályára helyezték át. Innen került 3 nappal késôbb, 1994. július 28-án újra a tüdôosztályra „további pulm. kivizsgálás céljából. Az ovarium tumor tisztázására nem került sor, az altatást az agyi aneurysma miatt az anaesthesiológus nem vállalta. Osztályunkon tovább observáltuk, ismételt mellkaspunctiok után továbbra sem sikerült verificalni a mellkasi újratermelôdô folyadékgyülem eredetét, noha az ovarium tu-al való összefüggésvalószínű. Diureticum, card. támogatás mellett változik a fluidum lényesegen… Tekintettel arra, hogy aneurysma műtét nem jön szóba, házi kezelésbe bocsátjuk… .szedése javasolt. Ambuláns kontrollját, ( sz.e. mellkaspunctiot is) vállaljuk, evégett 2-3 hetente jelentkezzék osztályunkon.” (1994. szeptember 13.)

Ezután két hónapig tartott az ambuláns pulmonológiai kontroll és a mellkascsapolások idôszaka, majd 1994. november 16-24-ig újra Országos Intézet: „Jelen állapotában tekintettel a belszervi statusra (j.o. ovarium tumor, következményes j.o. pleurális folyadékgyülem) műtétet nem javaslunk. Mai napon otthonába bocsájtjuk. X és Y Professzor Urak közti megbeszélés alapján a beteg ezen a héten Y Professzor Úrnál jelentkezzen ovarium tumor műtéti megoldása céljából!”

Nem jelentkezett. Többszöri unszolásomra sem. Megígértem, hogy elmegyek vele a konzíliumba, mégsem volt hajlandó. Hogy miért, még ma sem tudom, csak sejtéseim vannak. Az eltelt ľ év során a korábban 160 cm magas, 62 kg súlyú nôbeteg vagy 10 kg-t fogyott és 1995. január végére hydrothoraxa miatt már nagyon nehezen légzett. Miután a fenti pulmonológiai osztály hónapok után is csak a mellkascsapolást tudta felajánlani, úgy éreztem, hogy kezembe kell venni a dolgokat. Egyik korábbi munkahelyemmel vettem fel a kapcsolatot és beutaltam az Orsz. Korányi Tbc. És Pulmonológiai Intézet egyik osztályára.

1995. január 26.-február 17. között újabb kivizsgálás és kezelés. Idézetek a zárójelentésbôl: „Hasi UH vél.:Ascites. Hydrothorax l.d. Ovarium tu. és annak kiterjedt metastasisa. Nôgyógy. konz.: Cysta ovarii mal. inop. Nôgyógyászati-omkológiai vélemény: hasi tumor műtéti eltávolítása a beteg elôzményeire való tekintettel rendkívül kockázatos lenne. CT vizsgálat után ismételt konzílium javasolt. (B. fôo.) Hasi CT: Ascites. Nagy valószínűséggel j.o. -i ováriumból kiinduló hatalmas térfoglaló terimék. meszes myoma uteri. Choletithiasis.” Aetiológia megállapítása, illetve definitív therapia itt sem sikerült, ex juvantibus diagnózis érdekében (és a tuberkolitikus anamnézisre tekintettel, meg azért is, mert a nem malignus tumorra utaló betegségkép, és a szövettani dg. hiánya miatt „caecinoma-mentes” irányba igyekeztem terelni a velem baráti viszonyban lévô kezelôorvost) INH-RAMP kezelésre állították be, ellenôrizték, csapolták. A kezelés ineffektív volt.

1995. június 8-16. között revízióra beutaltam újra az Orsz. Pulm. Intézetbe, ahol az OOI Nôgyógyászatával is újra konzultálva (operatív megoldás lehetôségének kizárása után, talán az UH véleménytôl is befolyásolva: májban „ 2,4 cm-es, eltérô szerkezetet mutató göb jelent meg”) citosztatikus kezelést kezdtek , de mellékhatás (hányás, hasmenés, stb.) miatt abbahagyták. Július elejétôl újra otthonában gyógyíthattam. Tüneti kezelés, intrapleurális Intron A (onkológiai javallatra) következett, a leghatékonyabb „kezelésnek” azonban a rendszeres mellkascsapolás bizonyult, Augusztus 1-jén ambuláns intézeti ellenôrzés, a beteget személyesen vittem be, a kollégával együtt vizsgáltuk meg, „meghívott vendégként” a mellkascsapolást én végeztem (motoros szívóval sokkal könnyebb volt, mint háznál két fecskendôvel!): mellkasi rtg-státusz változatlan, 1500 ml folyadék eltávolítva, hasi ultrahang: kismedencei tu. 10X10 cm nagyságú, a májban ekkor a korábban jelzett és metasztázisnak tartott elváltozást nem észleltünk. Ezzel kibírta 2-3 hétig, amíg szabadságon voltam. Utána thoracopunctio, majd egy hét múlva, 1995. szeptember 4-én, nagy mennyiségű, panaszokat és vizeletürítési nehézséget okozó ascitese miatt visszautaltam a Korányi Intézetbe: elsô csapolás - diagnosztikus anyaggvétel miatt - történjen intézetben! Megtörtént a mellkasi és hasi csapolás, valamint orális morfin-készítményt is kapott.

Az ezután következô hét hónap „rutin” volt. Betegem tartotta 47 kg-ját, én benne a lelket, férje pedig 10-14 naponként a befôttes üveget, amíg csapoltam. (Az ascitest csak egyszer kellett.-)

1996. márciusában újabb intézeti felvételt kértem, ürügyként mellkasi és hasi folyadék felszaporodása, de elsôsorban diagnosztika miatt. (mint mondottam is: a kórlefolyás annyira nem malignus tumor képe volt, hogy csak szövettani lelet birtokában vagyok hajlandó „feltenni a kezem”. Thoracoskópiás pleurabiopsia, laparoskópia?). Sajnos, nem hagyták el a járt utat a járatlanért. Diagnózis és „eddigi therapia tovább.”

A továbbiakat már rövidre fogom.

Utolsó Korányi: 1996. márc. 27. (thoracocentesis: 1300 ml, ascites punctio: 4500ml)

1996. 04. 12. Jobb fülkagylón decubitus kezdôdik.

1996. 04. 23. Thoracocent. l.d. :1500 ml, ascites, hasfali vizenyô.

MST-Cont. 30 mgR. 2X1, Contramal 3X1

1996. 05. 03. Fülkagyló gyógyult. St. eadem. Szubjektív panaszok elviselhetôk, megbeszélés alapján nem csapolok. Th. ugyanaz.

1996. 05. 14. Változatlan.

1996. 05. 25. Nem fullad (bár folyadék van a mellkasban, nem csapolok), ascites punctio 3000 ml

1996. 06. 04. Változatlan

1996. 06. 13. Változatlan

1996. 06. 23. Változatlan

1996. 07. 02. Változatlan

1996. 07.07. Konzílium Dr. Papp Zoltán professzorral (SOTE I. Nôi Klinika ) Fogadott, percek alatt átlátta az esetet, azt is megígérte, hogy csak akkor akarom beutalni a beteget, ha nagy valószínűséggel tudja ígérni a műtét elvégzését. ( A beteg lelkiállapota miatt!)

1996. 07. 9-31. I. Nôi Klinika . DG. Laparotomia, adnexectomai l.u. (op. Papp prof.) Szövettan: thecoma ovarir.

A műtét elôtti nap férjével bementem a klinikára, nehogy a beteg az utolsó pillanatban elzárkózzék a műtéttôl, amely július 22-én lumbalis anaesthesia mellett történt.

1996. 08. 01-tôl kéthetenként, majd havonta otthoni vizit,

1996. szeptember: nôgyógy. kontrol neg.

Ezután: vitaminok, kevés sedativum, hashajtó. 3 hó alatt 10 kg hízás 845-rôl 55 kg-ra). Miután hányinger és gyomorégés tartósan fennmaradt, és az anamnesisben ulcus duod. szerepel, ulcusra esetleg GORD-re gondolva Zantac, Motilium th.-t kezdtek. ( Rtg. vizsg. alkalmas idôben).

1996-97 telén depressio miatt ideggondozói kezelés (Zoloft, Xanax).

1997. április: gyomor rtg vizsgálat neg.

1997. május: átvizsgálás Orsz. Korányi Intézetben: neg.

1997. június 29-július 2.: Cholelithiasis miatt belgyógyászati osztály, majd idegsebészeti konzílium, a beteg a műtétbe azonban nem egyezik bele (egyelôre!)

Jelenleg mérsékelt hipertóniája miatt napi 5 mg Ednytet szed.

Az utóbbi másfél évben férje malignus hólyagtumorával (cystoskópos műtét), tüdôrákjával (cc. planocell), valamint Sz. I.-né (valószínűleg) a stroke késôi következményeként fellépett pszichotikus tüneteivel törôdtünk.

Néhány tanulság:

• - A Meigs-syndromát névadója 1937-ben írta le, minden tankönyv és kézikönyv említi, mint operálandó, jóindulatú tünetegyüttest^{1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12}
• - A beteg érdekében sem voltam elég erôszakos (csak én? Korábban kellett volna a Klinikára mennem? ) Én sem tudtam még teljesen megszabadulni attól a szemlélettôl, amelyik szakmai kérdésekben érvként tekinti a hivatali vagy akár szakmai pozíciót, a nagy tudású intézeti kollégák véleményét, holott mindenki tévedhet1,2,13,14,15,16
• - Sok-sok nagynevű intézmény és nagy tudású kolléga könnyen belenyugodott abba, amibe nem kellett volna.
• - Sem a fentiek véleményét, sem az ikonográfia leleteket nem kell fetisizálni ( azokat is emberek véleményezik)1,3,5,13,14,16
• - Amíg élünk, reméljünk, és „malignus tumort” szövettani lelet nélkül ne kezeljünk!
• - Máig sem értem, hogy ha a lumbalis érzéstelenítésben végzett hasi műtét nem jutott a beteget látó számtalan tudós kolléga eszébe, legalább miért nem próbálták az általam felvetett endoszkópos-invazív diagnosztikát5,9,10,12,16
• - Egy betegnek több súlyos betegsége is lehet, azokat rangsorolva és türelmesen kezelve szép sikert lehet elérni.
• - Szép kollegiális hozzáállás példájaként idézek a tüdôgyógyász kolléga 1997. május 9-i ambuláns leletébôl: „Véleményünk szerint sajnálatos, hogy a beteg műtétjét korábbi zárójelentéseiben részletezett okok miatt nem végeztük el, így a benignus ovarialis tu. okozta pleuro-peritonealis nagymérvű folyadékgyülem a beteg számára kínzó tüneteket, nagyfokú állapotromlást eredményezett, háziorvosa rendszeres mellkas és haspunctio végzésére kényszerült. Köszönetünket fejezzük ki háziorvosának a nôgyógyászati rekonzílium kéréséért, a műtét elvégzésével, így betegünk gyógyulását sikerült elérni:”
• - Kórházi orvos koromban mindig azt mondtam: a betegnek az osztályos orvos az igazi orvosa, a fônök, kollégák, más szakmabéli konziliárisok ritkán képesek ugyanazt a felelôsséget érezni.

Az egész egészségügy vonatkozásában ez az orvos pedig a családorvos, mert ô az, aki nap mint nap kénytelen betegének a szemébe nézni. 

Farkas-Molnár: A leggyakoribb diagnosztikus tévedések Medicina,1961

Szerk.:Zoltán Imre: Nôgyógyászat Medicina, 1967

Magyar Imre: Belbetegségek elkülönítô diagnózisa Medicina, 1977

Böszörményi-katona-Schweiger: A felnôttkori tüdôbetegségek klinikuma Medicina, 1980

George-Light-Matthay: Chest Medicine Churchill Livingstone, 1983

Magyar Imre: Rövid belgyógyászat, Medicina, 1985

Szerk.: Magyar-Petrányi: A belgyógyászat alapvonalai Medicina, 1986

Orvostudomány, 1991

The merck Manual, 1992

Harrison’s Principels of Internal Medicine McGaw Gyakorlati reumatológia Springer Hungarica., 1992

Bálint-Földes-Szebenyi-Bálint: -Hill, 1994

Lintner-Pôajor: Szülészet-nôgyógyászat Springer Hungarica, 1994

Császár Gyula: Pszichoszomatikus orvoslás Medicina, 1980

Magyar Imre: Az orvos és a beteg Medicina, 1983

Bálint Mihály: Az orvos, a beteg és a betegség MPT, 1990

Szerk.: W. Kirch: Téves diagnózisok a belgyógyászatban Medicina, 1996